Szabó úr akkor még nem sejtett semmi rosszat, mindössze meglepődött egy kissé, amikor munkába menet a szomszédja, Böröcs úr – akivel reggelente rendszerint egyidőben lépnek ki a lakásuk ajtaján – harsány jóreggelttel üdvözölte, pedig általában mogorván átnézett rajta. Azon azonban elcsodálkozott, hogy amikor lélekszakadva még éppen elérte a megállóban a buszt, a sofőr nem csukta be az ajtót az orra előtt, hanem megvárta, míg felszáll. De az már tényleg több mint gyanús lett, amikor a következő megállóban dugig tömött szatyorral felszállt egy idős asszony, s az ajtónál ülő tinédzser lány felpillantott a mobiljából, felpattant, és átadta a helyét.
Ennek láttán Szabó urat kiverte a víz, légzése felgyorsult. Most már biztos volt benne, hogy valami nagyon nem stimmel, ezeket az egymást követő megmagyarázhatatlan eseményeket nem lehet pusztán a véletlenek különös egybeesésének tulajdonítani. Ekkor a busz hirtelen fékezett, ő pedig egyensúlyát vesztve rálépett a mellette álló kigyúrt, kopaszra borotvált férfi lábára. Elnézést – rebegte, mire az utastárs tréfásan azt felelte, hogy „nincs miért, én is azon járok”, majd elmosolyodott.
Tíz óra felé Szappanos Gizella bérszámfejtő íróasztalánál megállt a főnöke, és a vállalatnál eltöltött huszonnégy éve alatt első ízben barátságosan érdeklődött gyermekei tanulmányi előmenetele iránt. A váratlan figyelmesség hatására teste alig észrevehetően görcsbe rándult, megmerevedett, és bár hajadon volt és gyermektelen, szemét elhomályosították a hála könnyei.
Nem sokkal később Schlesinger Gézáné nyugdíjas könyvtáros arról számolt be a körzeti televízió helyszínre kiszállt riporterének, hogy a Hunyadi téri piac egyik zöldséges standjánál az eladó egy rohadt paradicsomot leemelt a mérlegről, és egy egészségessel pótolta.
Dél körül Kolozsi Gyula trolibuszvezetőt az ortopédiáról egy kellemes női hang értesítette, hogy a vizsgálatra másnap tíz órára várják, már amennyiben alkalmas az időpont. Mivel a kínzó isiásza miatt néhány hónapja kért beutaló már ki is ment a fejéből, először telefonos beugratásra gyanakodott. Az adategyeztetés során azonban meggyőződött, hogy bármennyire is hihetetlen, valóban a klinikáról hívták.
Ezzel csaknem egyidejűleg az Országos Mentőszolgálat közölte, hogy a nagyszámú telefonhívások miatt túlterheltek a vonalak, ezért előfordulhat, hogy a várakozási idő jelentősen megnő. Rengetegen keresik fel a sürgősségi osztályokat is olyan tünetekkel, hogy hirtelen szokatlanul kellemes, kiegyensúlyozott lelkiállapot, szinte felhőtlen boldogság hatalmasodott el rajtuk. Javasolják, hogy ha valaki saját magán, vagy a vele közös háztartásban élő személynél minden különösebb ok nélkül fellépő tartós jó kedélyt észlel, mely mosolygással, hangos nevetéssel, netán magában való fütyörészéssel társul, a tömegfertőzés elkerülése érdekében feltétlenül maradjon otthon.
A leggyakoribb jellemző tünetek közé tartozik még az enyhétől a túlzottig terjedő előzékenység, udvariasság, súlyosabb esetekben kifejezett jóindulat, sőt, túláradó optimizmus is jelentkezhet. Javasolják, hogy a mentők megérkezéséig kapcsolják be a rádiót, televíziót, és kövessék a híradásokat. Ez az egyszerű intézkedés már önmagában is javíthatja, de legalábbis stabilizálhatja a jó kedéllyel érintett személy állapotát.
A Facebook népe csupa hasonló eseményről számolt be, megindult a találgatás a különös, nyilvánvalóan paranormális jelenségek okairól. A kormány közleményt adott ki, mely szerint az országban több helyen egyidejűleg eddig ismeretlen eredetű, indokolatlan jókedv ütötte fel a fejét. Leszögezte, hogy pánikra nincs ok, mindenki őrizze meg a nyugalmát. Mindenesetre válságstábot hoztak létre, mely az illetékes szervekkel karöltve nagy erőkkel dolgozik a nemzeti tradícióinktól idegen jelenség mielőbbi elhárításán.
E nehéz nap végén Szabó úr lefekvés előtt elhatározta, hogy másnap reggel a kölcsönös üdvözlések után barátságosan érdeklődni fog a szomszéd kiskutyájának a hogyléte felől, mivel legutóbb kötés volt az eb egyik lábán, és műanyag tölcsér keretezte a fejét.
A jóleső érzés hamar álomba ringatta.
Reggel igyekezett megelőzni a szomszédot az üdvözlésben, azonban Böröcs úr kelletlenül mormogott valamit a bajsza alatt, és elrobogott. Annyi baj legyen – gondolta Szabó úr –, úgyis rühelli azt a rendszeresen a kapualjba hugyozó undorító korcsot, hogy dögölne meg. Ahogy kilépett a házból, egy járdaközeli pocsolyába hajtó autó kereke koszos lével lespriccelte a nadrágját, és hiába ért futva a megállóba, a buszsofőr az orra előtt becsukta az ajtót, mint rendesen. Hát persze – gondolta –, hiszen így szoktuk meg, ez a normális, és fokozatosan elhatalmasodó ismerős rosszkedve szinte komfortos érzetet váltott ki.
A csúcsra járatott ortopédia folyosóján minden szék foglalt volt, így Kolozsi úr a hiányos vakolatú falnak dőlve várakozott. Amikor néhány óra múlva sorra került, az orvos anélkül, hogy a papírjaiból felpillantott volna, odavetette: „Vetkőzzön le derékig, a melltartó maradhat”. A viharos gyorsasággal lezavart vizsgálat után közölte, hogy az eddigi gyógyszereit szedje tovább változatlan adagolásban. Kolozsi úr meglepődött, mert eddig semmit sem szedett az isiászára, de nem tette szóvá. Csak otthon vette észre, hogy a zakója hátulján magával vitte az állami egészségügy tulajdonát képező vakolatdarabkákat.
Szabó úr az egyik kormányhivataltól telefonon kívánt felvilágosítást kapni egy fontos okmány beszerzése tárgyában, de sokadik hívásra is mindig csak Vangelis „Tűzszekerek” melódiájáig jutott. Úgy a huszadik próbálkozásánál felcsillant a remény, amikor egy ügyintéző már majdnem átkapcsolta az illetékeshez, de aztán megint csak az addigra már meggyűlölt Vangelis-zene jelentkezett, aztán már az sem. Bár az ügyet nem sikerült elintéznie, de legalább megnyugodott: minden jel arra mutatott, hogy az élet visszatért a rendes kerékvágásba.
A kormányszóvívő sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy a lezajlott vizsgálatok szerint a hazánk lakosságától szokatlan mentalitást okozó kórt az eddigi információk alapján dán turisták hurcolhatták be az országba. A televíziós háttérbeszélgetések meghívott szakértői viszont inkább azt a feltételezést részesítették előnyben, hogy a különös, nálunk ezidáig csak ritkán és elszigetelten tapasztalt hangulatváltozást nagy valószínűséggel napfolttevékenységgel összefüggő fronthatás eredményezhette. A kormány mindenesetre a határállomásokon fokozott ellenőrzést léptetett életbe.
A különös nap szép lassan teljesen feledésbe merült, mindössze a továbbra is működő válságstáb létezése emlékeztetett rá.
