Orbán Viktor dobozai, I.
Sok embernek jutottak eszébe a miniszterelnök tusványosi beszédéről Martin Luther King szavai: „Megtanultunk madárként repülni, tudjuk, hogyan ússzunk halként a tengerben, de nem tanultuk meg a legegyszerűbbet, hogyan éljünk együtt testvéri módon.” Mert Európa egyik országának vezetője nem szeretne testvéri módon együtt élni a bevándorlókkal, a más etnikai csoportokkal, a vallási és kulturális sokszínűséggel.
Hogy pontosan idézzem a miniszterelnöknek a Bálványosi Szabadegyetemen elmondott szavairól szóló tudósítást: „Azt mondta, hogy eljön majd az idő, amikor nem szabad beengedni Magyarországra az Európán kívülről származókat (…) Szerinte addigra eljön az idő, hogy a nyugat-európai városok lakóinak több mint fele nem európai származású lesz, ezért itt lépéseket kell tenni, hogy a fajok keveredése ne történhessen meg.”
Nem tudjuk, ezzel együtt mindjárt valami közelebbi, kézzelfoghatóbb jelenségre is gondolt-e a miniszterelnök úr. Mert kicsi, vékony, szürke könyv szól a magyarországi cigánytelepeken az 1940-1985 között végrehajtott kényszermosdatásokról és az állam által kinevezett egészségőrök (néhol roma egészségőrök) tevékenységéről. (A Roma Sajtóközpont kiadásában jelent meg.) Feleleveníti azokat az időket, amikor a munkába induláskor lerángatták az embereket a vonatokról, vitték őket a fürdető sátrakba, ahol a nőket lemeztelenítették a rendőr őrzőik.
Lesz egy nap, amikor felébredünk, és a bőrünkön is érezzük az orbáni gondolatok eredményét: amikor lesznek, akik azt gondolják, az elhangzottakat ideje tettekre váltani, azaz „amikor nem azt kell nézni a határon, hogy valaki EU-s állampolgár-e, vagy jogszerűen tartózkodik-e az EU-ban, hanem azt, hogy milyen származású.”
Akkor lehet, hogy késő lesz észbe kapni. Mert elképzelni is borzasztó, mi történhet például, ha a beszédet cselekvés követi az egészségügyben.
Egészen biztos, hogy a miniszterelnök szövegírói semmiféle ismerettel nem rendelkeznek a transzkulturális szakirodalomról, mert a faj fogalmának értelmezésével rögtön problémájuk akadt. A szakirodalom az emberi rassz fogalma alatt az emberek olyan csoportját érti, amelyet biológiai testi jellemzők alapján írnak le: testalkat, magasság vagy bőrszín alapján különítik el őket. Az egészségügyben különös jelentőséggel bír az ilyen csoportokhoz tartozó speciális betegségek felismerése és kezelése. De az e jegyek alapján történő megkülönböztetés, a közösségből való kizárás, a stigma képzése tiltott.
A már hosszú ideje demokratikus hagyományokkal rendelkező társadalmak is küzdenek az előítélet ellen, ami „valamilyen idegenkedő vagy ellenséges attitűd, amelynek alapja pusztán az, hogy egy személy egy adott csoporthoz tartozik, és ennek következtében a csoportnak tulajdonított negatív tulajdonságokkal is rendelkezik” (Gordon W. Allport). Saját tapasztalatommal megvilágítva: egy sürgősségi osztály elkülönített helyiségében egy balesetet szenvedett siket embert magára hagytak. Senki sem szólt hozzá, és nem is mentek be hozzá a szobába. A szobába benyitó ügyeletes orvos egy rémült beteget talált ott. Azonnal felelősségre vonta az ápolót, aki csak a vállát vonogatta, és azt mondta: "Mit csináljak vele? Süket is, néma is, várjuk a tolmácsot, hogy megmondja neki, hogy kivizsgálják, addig várakoznia kell!" Az orvos nagyon mérges lett, és azt válaszolta: „Írni, olvasni csak tud. Írja le neki az információkat! Így nem lehet emberekkel bánni!”
Az előítélet felismerhető jegye a „dobozolás”, azaz a kategorizálás, amely téves ismereten alapul és negatív tartalmú. Jól felismerhető a viselkedésben, a verbális és non-verbális kommunikációban mint a szidalmazó beszéd, a másik személy semmibe vevése. A válasz - mint a tiltakozás, a meggyőzés, a tények feltárása - nem képes változtatni a magatartáson. Már eddig is tapasztaltuk a faji előítélet megjelenését a közbeszédben, a bőr színére és a vallási hovatartozásra vonatkozó megjegyzéseket, annak firtatását, hogy keresztény-e valaki vagy sem. Az iszlám vagy zsidó vallású csoportok negatív megszólítása után már ott tartunk, hogy a megváltozott képességűekről szóló előítélet is megjelenik. Mert „gonoszak” és maguk tehetnek a rossz sorukról. Ha több áramot, gázt akarnak használni, keressenek többet, vagy üljenek a sötétben, zárják el a gázcsapot - halljuk. A beszéd azt sugallja, ők a ballaszt a társadalomban.
A jelenség, amely a tusványosi beszéd hatására várhatóan felerősödik, nem marad meg passzív valóságában, hanem emberek, csoportok és közösségek elkülönítésére, megkülönböztetésére használják majd. Ennek a gondolkodásnak a végeredménye a diszkrimináció, ami sokszor a nyíltan vagy rejtetten megjelenő rasszizmus érzetéből keletkezik.
Az uniós jogszabályok tételesen tiltják az emberi és polgári jogi egyenlőség bármiféle megsértését. Így a legtöbb dokumentum az európai értékrenddel ellentétesnek mondja ki az unióban törvényesen élő személyek bármiféle hátrányba hozását bőrszínük, neműk, fogyatékosságuk, szexuális orientációjuk, valamint etnikai-vallási hovatartozásuk miatt. Az előírásokat Magyarországon a 2003. évi CXXV., az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről szóló törvény fogalmazza meg.
A jogszabály pontosan meghatározza a diszkrimináció fogalmát és szigorú szankciókat csatol a rendelkezések mögé. A törvényalkotó legnagyobb problémája az volt, milyen módon érhető tetten a diszkrimináció. Mi történjen azokkal a csoportokkal, amelyek nincsenek tudatában annak, hogy diszkriminálják őket? Gyakori, hogy nincs elég képzettségük vagy kellően határozott fellépésük ennek megakadályozására. Most pedig a törvényalkotó szándékával ellentétben Magyarország népe felszólítást kapott a diszkrimináció használatra.
A megfélemlítő, ellenséges, megalázó, megszégyenítő és sértő magatartás tanúsítása is embertársaink iránti diszkriminációnak számít. Már most gondolkozzunk el azon, kik lesznek ennek az időnek hiteles krónikásai! Mert a történelem sötét napjait is meg kell tartani az emlékezetünkben, a történelmi emlékezet érdekében. Ám úgy látszik, a holokauszt krónikásai nem fogalmaztak elég érthetően egy magyar miniszterelnök számára.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.