Már az emberiség legősibb mítoszaiban, például az özönvíz-történetben megjelenik az időjárással, a természet erőivel való küzdelem. Az akkád Gilgames-eposzban a vízözön túlélője, Ut-napistim meséli el a természeti katasztrófa történetét a sumer királynak. Ut-napistim és bibliai utódja, Noé az istenektől kap segítséget, építsen bárkát, amelyen megmenekülhet. De már az ókorból ismerünk olyan történeteket is, amelyekben a természeti csapásokra nem az alkalmazkodás az emberek válasza, hanem a gőg, az elbizakodottság – görögül: a hübrisz.
A perzsa nagykirály, Xerxész (Khsajársá) i. e. 480-ban indult el hatalmas seregével a kis-ázsiai Szardiszból, hogy meghódítsa a görög földeket, Hellászt. Az első görög történetírótól, Hérodotosztól ismert történet szerint (A görög-perzsa háború. Osiris Kiadó, 1997), hogy átkeljen Ázsiából Európába, Xerxész két (hajó)hidat építtetett a Hellészpontoszon, a mai Dardanellákon: „az egyik – a phoinikiaiak (föníciaiak – a szerk.) műve – alfafűből volt, a másik – az egyiptomiaké – büblosznád fonadékból (…) Éppen elkészült a két híd, amikor egy heves vihar szétrombolta és elsodorta őket.”
A magát az istenekhez mérő perzsa királyt, akinek birodalma az Égei-tengertől az Indusig, Egyiptomtól Közép-Ázsiáig terjedt, mindez nem tántorította el: „(…) haragra gerjedt és megparancsolta, hogy mérjenek háromszáz korbácsütést a Hellészpontoszra, és dobjanak egy pár bilincset is a tengerbe. Sőt, azt is hallottam, hogy a bilincsek mellé bélyegzővasakat is adatott, hogy szégyenbélyeggel jelölje meg a Hellészpontoszt. Azt is elrendelte, hogy a tengert ostorozó emberek a következő barbár és istentelen szavakat kiabálják: »Te keserű víz! Ezt a büntetést méri rád urad, amiért bántottad őt, holott ő igazán nem ártott neked. De Xerxész királyunk mégiscsak átkel rajtad, akár akarod, akár nem. Méltán nem áldoz neked egyetlen ember fia sem, mert nem vagy más, csak zavaros és sós vízáradat.« Miután Xerxész így megbüntette a tengert, a hídépítők felügyelőit lefejeztette.”
Az új, szintén föníciai és egyiptomi építőmesterek jobban ügyeltek a fejükre: a második dupla hajóhíd már elkészült. Méreteire jellemző, hogy a rövidebb híd 314, a hosszabb pedig 360 „ötvenevezős és háromevezősoros” hajóból állt össze. Ezen vonult át málhával, szekerekkel, lovakkal és tevékkel a Hérodotosz szerint több milliós sereg, bár ma inkább néhány százezer főre teszik a perzsa had létszámát. Nem ez volt az első híd a két földrész között, Xerxész apja, az előző perzsa király, Dareiosz (Dárajavaus) i. e. 513-ban a Dardanelláktól északra, a Boszporuszon (a mai Isztambulnál) építtetett hajóhidat, amelyen átkelve meghódította Trákiát (a mai Bulgáriát), majd a Dunán, ugyancsak hajóhídon átkelve a Fekete-tenger északi partjainál lakó szkíták ellen harcolt.
Xerxész hiába kelt át Európába, Hellászt nem tudta elfoglalni: előbb a Thermopülai-szorosban Leónidasz spártai király seregei tartóztatták fel, majd az Athén előtti Szalamisz szigetnél hajóhada megsemmisítő vereséget szenvedett.