Az idősek életkörülményeit rontó intézkedések sokasodásával megnőtt az érdeklődés az évenkénti nyugdíjemelés mértéke iránt: elvégre ez az, ami a nyugdíjasok életviszonyaira döntő hatással van. Megsokszorozódtak azok a javaslatok, amelyek a szakértőktől, érdekképviseleti vezetőktől és a laikus érintettektől érkeznek, és a nyugdíjemelés történeti példáival, annak forrásával, a juttatás mértékével, az igazságos elosztás technikájával és a differenciálás mélységével kapcsolatosak.
Természetes jelenség, hogy az évenkénti, a költségvetési törvényben is megfogalmazott nyugdíjemelési indexálás mértéke sokakat érdekel. Az aktuális költségvetési törvényben szereplő előirányzatok lehetőséget teremtenek arra, hogy ráirányítsák a figyelmet egyes területek politikai súlyára, az időközben bekövetkezett változások újólagos politikai mérlegelésére. Indokolt lehet a korábbi tervezési metóduson változtatni, amennyiben az érintett csoporttal kapcsolatosan új ismeretek, új megközelítési módok, új prioritások kerülnek az érdeklődés fókuszába.
A nyugdíjasok esetében mind a három fenti területen új szempontok merültek fel, így indokolt a költségvetési törvény előkészítésekor a korábbi tervezési rutint (bázis-szemlélet) megváltoztatni, és a döntéshozóknak az eddigi gyakorlatukat újragondolni (érték-szemlélet).
1. A legfrissebb kutatások bemutatták, hogy az idősek az önkéntes, valamint a nem fizetett háztartási, illetve gondozási munkájukkal nemcsak a társadalmi együttműködés szövetét tartják fenn, hanem jelentős mértékben hozzájárulnak az ország nemzeti jövedelméhez is. Szintén növeli a költségvetés bevételi oldalát az, hogy a korhatár feletti idősek növekvő számban vállalnak munkát. Ezzel egyrészt a rájuk nehezedő megélhetési gondokon igyekeznek enyhíteni, másrészt gyarapítják az ország felosztható javait.
A szakemberek számításai alapján a költségvetési törvényben szereplő, nyugdíjkiadásokra szánt összeg közel felét jelentik az így összeadódó bevételek. (A korhatár feletti nyugdíjkiadások tervezett értéke 2023-ban 3663 milliárd forint.) Utalhatnánk továbbá még arra is, hogy a nyugdíjasok számára folyósított havi ellátmány elköltésekor az áfa tartalom rövid úton visszajut a költségvetésbe, vagy arra is, hogy a nyugdíjasok is számtalan jogcímen fizetik az adókat, járulékokat, illetékeket vagy egyéb néven kivetett közterheket. Megemlíthetnénk itt azt is, hogy az idősek nyugdíjba vonulásakor a részükre folyósított havi összeget az életkeresetük nettó értékéből állapították meg, ezzel a költségvetés havonta automatikusan levonja (nem tervezi be) tőlük a korábbi keresetük adóösszegét. A fentiek indokolttá teszik a nyugdíjakra betervezett költségvetési pozíció újragondolását.
2. Sokan törekednek arra, hogy - elkerülendő az évenkénti költségvetési vita bizonytalanságait – a majdani jövedelem kiszámíthatósága, tervezhetősége és bizonyossága végett a kiadási oldalon lévő tételek egyfajta automatizmus alapján képződjenek. (Mint pl. a honvédelemre fordítandó összeg, szerencsejáték nyereményalapja, közalkalmazottak jövedelme, szociális juttatások stb.) Így van ez az időseknek kifizetett évelejei nyugdíjemelés esetében is. A hatályos jogszabályok alapján a következő évre tervezett fogyasztói áremelkedés mértékében kell a következő évre esedékes nyugdíjemelést végrehajtani. (A költségvetési törvény 63. paragrafusa alapján ez jelenleg 5,2 százalék.)
Tudnunk kell, hogy a múltban nem mindenkor az infláció volt a viszonyítási alap. Korábban az egyik illetékes miniszter a parlamenti vitában emlékeztetett arra, hogy „… a nyugdíjemelési szabályok pedig - az évközi lépéseket is számítva - mintegy harmincféle emelési megoldást tartalmaztak.” (Kökény Mihály)
Ha azt keressük, hogy melyik megoldás lenne az optimális viszonyítási alap a nyugdíjasok év elejei nyugdíjnövelésének kiszámításakor, akkor a legeredményesebb érdekérvényesítő csoport által „kiharcolt” automatikus szabályt kellene alkalmazni. Ez a sikeres érdekérvényesítő csoport az országgyűlési képviselők együttese. Korábban az országgyűlési képviselők tiszteletdíja a helyettes államtitkárok illetményével megegyező összegű volt. Időközben rájöttek, hogy jobban járnak, ha a következőkben a köztisztviselők alapilletményének hatszorosát veszik alapul a saját képviselő tiszteletdíjuk megállapításakor. (2012-től volt így.) Néhány év elteltével (2018-tól) új, kedvezőbb viszonyítási alapot találtak a saját tiszteletdíjuk megállapítására „ ….. képviselői tiszteletdíj havonta a Központi Statisztikai Hivatal által hivatalosan közzétett, a tárgyévet megelőző évre vonatkozó nemzetgazdasági havi átlagos bruttó kereset háromszorosának megfelelő összeg”.
Adott a minta. A „magasabb körökben” az új metódus támogatásra talált, hiszen e logika alapján számolják (természetesen nagyobb szorzóval) azóta a miniszterelnök illetményét és a köztársasági elnök javadalmazását is. (Valamint több további magas rangú közszereplő keresetét.)
3. A rendszerváltás óta eltelt 32 évben az éveleji nyugdíjemelésben szinte minden lehetséges módszert kipróbáltak már. A kilencvenes években a prognosztizált nettó keresetnövekedéssel azonos mértékben növekedtek a nyugdíjak. Egyik évben január elsejével, míg máskor az év során két lépésben (március, szeptember), de volt olyan év is, amikor három lépésben (március, szeptember, november) Szinte minden évben változott az emelés mértéke is. Volt, amikor százalékos arányban mindenkinek emeltek, de az is előfordult, hogy százalékosan, viszont minimum-maximum meghatározásával történt az emelés.
Paradigmaváltás akkor következett be, amikor 1997-ben átfogó nyugdíjreformra került sor, és a leköszönő kormány az új kabinetre jelentős változások elfogadását hagyta örökül. A témánk szempontjából most csak arra térünk ki, hogy az elfogadott törvények a nyugdíjemelésre a nettó keresetnövekedés mértékének figyelembe vétele helyett a fokozatosan bevezetésre kerülő „vegyes indexálás” hatályban tartását javasolták. Azt tartalmazta az elfogadott törvény, hogy a továbbiakban a fogyasztói árak várható emelkedésére, a nemzeti jövedelem növekedésére, valamint a keresetek alakulására tekintettel alakítsák ki a nyugdíjak emelkedésének mértékét. A kétezres években az indexálás kialakításánál dominánssá vált a fogyasztói ár emelkedésének beszámítása, a nettó keresetnövekedés figyelembe vétele mellett.
Az újabb koncepcióváltás 2010-ben következett be, amikor már csak a fogyasztói árnövekedést kellett a nyugdíjemeléskor figyelembe venni. (2009. évi CXXX. törvény: „A 2010. januárjában esedékes nyugdíjemelés meghatározásánál a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 62. paragrafusa (1) bekezdésének a) pontja szerinti 4,1 %-os fogyasztói árnövekedést kell figyelembe venni.”) 2011-ben még egy évre „visszahozták” ugyan a korábbi számítási metódust az esedékes évre vonatkozó nyugdíjemelés mértékének meghatározásakor, de azóta – immáron tizenegy éve – az év elején már csak a prognosztizált árindexszel megegyező mértékben emelik a nyugdíjat. Ha a tényleges fogyasztói árindex a valóságban a tervezettnél magasabb értékű, akkor az év során kiegészítő nyugdíjemelésre kerül sor.
Megállapíthatjuk, hogy mind a három koncepcióváltáskor a nyugdíjasok hátrányosabb helyzetbe kerültek az azt megelőző számítási módszer „megreformálásának” következtében. Ha maradtunk volna a történelmileg örökölt számítási metódusnál, azaz a kilencvenes évek gyakorlatában alkalmazott nettó bérindexálásnál, akkor most a havi átlagnyugdíj 240.588 forint lenne, a mai 167 ezer forinttal szemben. (1990-ben a havi átlagnyugdíj 6683 forint volt, míg a 1990-től 2022-ig a nettó keresetnövekedés 360 százalékos növekedést mutat.)
A szakértők, illetve a nyugdíjasokat összefogó szervezetek számára a recept adott. Az országgyűlési képviselők érdekbeszámítási gyakorlatához hasonlóan a jövőben az előző évi bruttó keresetnövekedés mértékében kellene a nyugdíjakat is évente emelni.