Van egy sörbarátom, ki belenyugodni abba nem tud, hogy én a gyümölcsökkel, növényekkel, ilyen-olyan kivonatokkal megbolondított, színes-szagos kézműves söröket nem szeretem, s meg van győződve róla, hogy ha kellő mennyiségben kóstoltat velem ilyen italokból, akkor én ezeknek a söröknek idővel nagy barátja leszek.
Szerintem nem leszek, de nem akartam a kedvét elvenni, amikor beállított hozzám egy gyönyörűséges kivitelű, három rekeszes papírdobozkával, amely három üveg különleges sört rejtett magában. Arra gondoltam, hogy ha ezek a sörök vannak annyira jók, amennyire a pazar csomagolás ígéri, akkor nagy nyilvánosság előtt felhajtok egy korsó belga meggysört, holott ha van valami, amit legalább annyira utálok, mint Petőfi a tejfeles tormát, hát akkor az a belga meggysör.
A szép kivitelű sörök a Zirci Apátsági Manufaktúra (alapítás éve: 1735) termékei voltak, s mielőtt valaki azt hinné, hogy ez egy reklámcikk, ki kell ábrándítanom: említett barátomnak sem a Zirci Apátsághoz, sem annak sörfőzdéjéhez semmi köze, ő csak egyszerű rajongója e manufaktúra termékeinek, s mondom, a reményt fel nem adja, hogy idővel én is az leszek.
Szerintem nem leszek, de nem akartam a kedvét elvenni, úgyhogy betettük a söröket a hűtőbe másfél órára, s hogy addig is teljen az idő, szidtuk a rendszert. Ez több mint tíz éve meglehetősen unalmas téma már, még szerencse, hogy a NER atyja és egyeduralkodója a közelmúltban Tusványoson olyan gondolatokat fejtett ki, amelyek alapján mostantól etnocentrikus újfasisztának minősíthető – hiszen aki az emberi kultúrák keveredését ellenzi, és a „tiszta”, azaz homogén kultúra és „tiszta” , azaz homogén nemzetállam híve, az gyakorlatilag és elméletileg is újfasiszta, nincs mit ezen szépíteni. Úgy belejöttünk a rendszer szidalmazásába, hogy fel kellett hívnom barátom figyelmét Móricz Zsigmond egyik örökbecsű intelmére: „Hagyjátok most a politikát, magasabb politikára van szükség: az önsegély politikájára”.
Ennek a móriczi gondolatnak a szellemében az önsegélyezés útjára léptünk, azaz előszedtük a hűtőből a zirci pakkot, és örömmel nézegettük. Finom pára hűvösködött az üvegeken, a címkék pedig még szebbek voltak, mint amikor először megpillantottam őket – ej, de jó lesz, gondoltam, most meg fogom szeretni a pacsmagolt kézműves söröket. Barátom rám bízta a sorrend megválasztását, és én az elnevezés alapján az Aurora elsősége mellett döntöttem – aki nem tanult oroszt, annak elárulom, hogy az „aurora” szó oroszul hajnalt jelent (eredetileg a hajnal római istennője – a szerk.), de gyerekkorunkban azt hittük, hogy oroszul így mondják azt, hogy „hadihajó”. Ennek hátterére helyhiány most nem térek ki, pár szót inkább erről a sörről, amelynek címkéjén ez olvasható: „Alsóerjesztésű szűretlen félbarna sör. A Zirci Apátsági Aurora a hajnal csókja. Stílusában letisztult, ugyanakkor mégis izgalmas félbarna märzen. Testességét a müncheni maláták és a karamell kombinációja adja. A maláták aszaltgyümölcsös-piskótás jegyeihez az Aurora és a Styrian Golding komlók üde fűszeressége társul. Magasabb alkoholtartalma és testessége ellenére könnyed ivós sör. Alkoholtartalom: 5,8 % (V/V)”.
Aha, gondoltam, méghogy „piskótás jegyek”. Egy sörben?! Még szerencse, hogy semmiféle piskótát nem éreztem benne, azt viszont határozottan állítom, hogy az aszalt gyümölcs íze jelen volt, méghozzá túlcukrozott szilvalekvár „kombinációjában”. Fancsali képet vágtam, de barátom kedvét ez nem szegte, amit meghagytam (márpedig jó sokat hagytam), azt megitta ő.
Következett a levendulás witbier, merthogy ennek volt a legszebb a címkéje, amely erről a sörről ezt mondja: „Levendulával és narancshéjjal megbolondított világos szűretlen búzasör. A Zirci Apátsági Levendulás witbier a tradíció és az innováció találkozásának ünnepe. Új, különleges búzaélesztő felhasználásával, valamint a witbierek hagyományos alkotóelemének számító koriander levendulára cserélésével egyedi, és minden ízében harmonizáló, új és mégis érintett ízvilág született. A Levendulás witbier a kései nyár és a korai ősz keresztmetszete. Alkoholtartalom: 5,3 % (V/V)”.
Belekortyoltam és köptem is ki rögtön: éppen olyan íze volt, mint amikor a levendulás francia szappanommal mosom az arcomat, és a vízből a számba is kerül egy kevés. De meg kell hagyni, a marketingesek kitettek magukért: „a tradíció és az innováció találkozásának ünnepe”! Ez nem hangzik rosszul. Igaz, a levendula miatt én inkább gyászünnepet írnék, de hát nem én vagyok a célcsoport, hanem azok az emberek, akik egy sört képesek az évszakváltás „keresztmetszetében” „ünnepelni”.
Jött az utolsó, a Promus nevű szűretlen, világos sör, amit már félve nyitottam ki, mert a címkéjén ezt olvastam: „visszafogottan keserű, amely teret enged a fűszeres-földes, gyógynövényes aromák kiteljesedésének. Határozottabb szénsavassága is a sör frissességét szolgálja. Alkoholtartalom: 4,8 % (V/V)”.
Fűszeres-földes aromák?! Egy sörben?! De miután belekortyoltam, azt mondtam: igen. Sőt: IGEN. Ez sör. Na, ezért a Promusért már megérte a sörökkel szöszmötölni ott Zircen 1735 óta!
