- Folyamatosan erősödik az Európai Parlament, Orbán Viktor hiába szervezkedik ellene

Megállapítható, hogy mi magyarok a történelemben sokszor a rossz oldalra álltunk. Súlyos sorcsapásainkat ugyan elsősorban a balul elsült háborúk, csaták vagy Trianon kapcsán emlegetjük, most azonban ismét olyan döntéseket hozhat a kormányunk, amelyek az egész ország jövőjére kedvezőtlen hatást gyakorolhatnak. A Fidesz vezette magyar kormány ellenséget lát az Európai Parlamentben, miközben az EP egyre fontosabb szerepet játszik az intézményrendszerben, sőt, az Európai Unió demokratikus folyamatainak egyfajta garanciájává válik. Annál is inkább, mert az unió parlamentje demokratikusan megválasztott testület, így összetétele a választók akaratát tükrözi. Ez igaz akkor is, ha az európai parlamenti választásokon a nemzeti parlamenti voksolásokhoz képest jóval alacsonyabb a részvételi arány, különösen Közép-Európában.

Hogy mennyire szembe megy az Orbán-kormány ezzel az európai trenddel, azt a magyar parlament július 19-én jóváhagyott határozata is jelzi, amely egyebek mellett az EP átalakítását célozza: „az európai demokráciát ki kell vezetni a zsákutcából, ahová az Európai Parlament kormányozta. Az Európai Parlament képviselőit a nemzeti parlamenteknek kell delegálni, így biztosítva a valódi politikai legitimitást.” Elvben a kormánynak ezt az álláspontot kell képviselnie az Európai Unióban, és ez aligha esik nehezére a magyar kormányfőnek, mert amikor tavaly júniusban felvázolta az EU jövőjéről szóló hét tézisét, a hatodik így szólt: „Az Európai Parlament zsákutcának bizonyult, csak ideológiai érdekeket képvisel, ezért jelentősen növelni kell a nemzeti parlamentek szerepét: az EP-be a nemzeti parlamenteknek kellene képviselőket küldeniük, és jogot kell adni, hogy az Európai Unió jogalkotási folyamatát megállíthassák, vagyis be kell vezetni a piros lapos eljárást.”

Ezeknek a téziseknek az európai színtéren nagyjából annyi jelentőségük van, mint a magyar parlament határozatának: semmi. Mert ugyan a parlament azt fogad el, amit akar, az EP jövőjét ez cseppet sem befolyásolja. Sőt, az EP inkább egyfajta hatalmi bázissá alakul át, így nemzetközileg is volt visszhangja annak, amikor július végén képviselőcsoportjai közös nyilatkozatban ítélték el Orbán Viktor tusnádfürdői beszédét, amit a dokumentum nyíltan rasszistának nevezett. Egyúttal felszólították az EU vezetőit, továbbra is tartsák vissza azokat az uniós forrásokat, amelyekről most is tárgyalnak a magyar kormánnyal.

Az EP tehát a jogállamiság őrzőjévé vált, amire az elmúlt időszakból találhatunk több más példát is. Májusban például határozatban szólította fel az Európai Bizottságot és az Európai Unió Tanácsát, vegyék komolyabban a 7. cikkely szerinti jogállamisági eljárást Magyarországgal és Lengyelországgal szemben, és több mint négy év után tegyenek végre érdemi lépéseket. A képviselők régóta sérelmezik, hogy a Lengyelországgal szemben 2017-ben, Magyarországgal szemben pedig 2018-ban indított eljárás mind a mai napig nem vezetett lényegi lépésekhez. A határozat azt is megjegyezte, „a tanácsban nincs szükség egyhangúságra” annak megállapítására, hogy egy tagállamban fennáll az uniós értékek megsértésének kockázata.

Júniusban egy ötpárti EP-állásfoglalásban ítélték el az Európai Bizottságot amiatt, mert túlzott engedékenységet tanúsított Lengyelországgal kapcsolatban. Az Ursula von der Leyen által vezetett testület annak ellenére értékelte kedvezően a lengyel helyreállítási tervet, hogy az országban folyamatosan sérül az igazságszolgáltatás függetlensége és a jogállamiság. Az EB eredetileg zöld utat adott a lengyel pályázatnak, miután a varsói kormány ígéretet tett bizonyos jogállamisági feltételek teljesítésére. Von der Leyenék a Legfelsőbb Bíróság fegyelmi kamarájának megszüntetését, valamint a törvénytelenül elbocsátott bírák visszahelyezését követelik, s a pénzt csak azután kezdenék folyósítani, ha a varsói döntéshozók eleget tettek az elvárásoknak. Az Európai Parlament ezt keveselte, szerinte az országban rendszerszinten sérülnek az EU értékei, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Hogy az EP-nek igenis van érdekérvényesítő képessége, jelzi: Ursula von der Leyen visszakozni kényszerült, és az EP előtt úgy foglalt állást, a lengyel terv jóváhagyása az igazságszolgáltatás függetlenségének biztosításához fűződő kötelezettség-vállalások teljesítéséhez kötődik.

Nem csak a közelmúltbeli témák támasztják alá, hogy az egyensúly a nemzeti parlamentek helyett a brüsszeli intézményrendszer, illetve az önálló Európai Parlament felé mozdul el. Az Európai Parlamentnek nem az Európai Tanács ellenpólusává kell válnia, hanem egyfajta katalizátornak kell lennie, s idővel akár arról is gondoskodhat, hogy az EU ügyei az alapító atyák által elképzelt mederben folyjanak tovább.

Tény, hogy a 2019-es EP-választás után még inkább megerősödött a testület szerepe. Az akkori csúcsjelölti rendszer hamar megbukott, aminek a német keresztényszociális politikus, Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) listavezetője, jelenlegi elnöke látta kárát: hiába az EPP szerezte meg a legtöbb mandátumot, nem lett jelölt az Európai Bizottság elnöki tisztségére. S nem azért, mert a budapesti kormány folyamatosan támadta őt, mivel Manfred Weber sokszor bírálta a magyar kabinetet demokráciaellenes intézkedései miatt, hanem mert a választás után kulcsszerepbe került Emmanuel Macron francia elnök nem támogatta a csúcsjelölti rendszert.

A voksolást követően előállt új helyzetből végül az EP egyértelműen profitált. Az Európai Néppárt (EPP) és a szociáldemokraták hagyományos nagykoalíciójának már nem volt meg a kellő többsége, így harmadik partnerként be kellett venniük a jogállamiság kérdésében az EPP-nél jóval határozottabb álláspontot képviselő liberálisokat is. Ezzel nemcsak színesebbé vált az EP, minden korábbinál nagyobb beleszólást is követelt a döntéshozatalba. Bár a koalícióba nem kerültek be a zöldek, frakciójuk jelentősen megerősödött, s a környezetvédők közismertek arról, hogy szívükön viselik a demokratikus intézményrendszer sorsát.

Az EP tehát egyre önállóbbá válik, ami reményt keltő a mostani helyzetben, amikor a demokráciára fittyet hányó kormányok mindent megtesznek az uniós intézményrendszer szétzilálásáért.