Szívesen készítenénk interjút Orbán Viktorral és Aleksandar Vucic szerb elnökkel is. Dolgozunk is ezen – válaszolta a minap egy olvasói kérdésre Alekszej Venegyiktov a “Zsivoj Gvozdgy” (Eleven Szög) YouTube adásán. A bejelentkező azért igényelte Orbán véleményét, mert az újságíró korábban olyan európai vezetőkkel beszélgetett a videócsatorna adásaiban, akik erősen bírálták Putyin rendszerét. Venegyiktov harminc évnél hosszabban volt az Ekho Moszkvi független rádió főszerkesztője, egészen addig, míg a rádiót be nem zárta a tulajdonos Gazprom az ukrajnai támadás után.
Venegyiktovot ezek után durva támadások érték és a hatóságok külföldi ügynökké nyilvánították. Kollégáival együtt létrehozta az Eleven Szög YouTube-csatornát. Rengetegen – alkalmanként 300-400 ezren - nézik a kritikus műsorokat, amelyek elsősorban háttéranyagot szolgáltatnak a napi történésekhez. Venegyiktov műsora Moszkvában készülő nem-hivatalos médium. Nyugodtan nevezhetjük szamizdatnak. Nem ez az egyetlen példa a háborús Oroszországban, amikor a korábban eltűrt független sajtó a nemhivatalos megjelenés útját választja.
A másik hagyományos – feltámadó – megoldás a tamizdat, amikor külföldön készül a hatóságoktól független, azok által betiltott tartalmakat közlő sajtó és azt valamilyen módon bejuttatják az országba. Az internetnek korában ezt némileg egyszerűbb kivitelezni, mint néhány évtizede. Ezt a megoldást választotta például a Novaja Gazeta, melynek főszerkesztőjét, Dimitrij Muratovot tavaly Nobel-békedíjjal tüntették ki. A szerkesztőség Rigában állít elő internetes lapot, Novaja Gazeta Europa címmel - ott folytatják a hazájukban elkezdett tényfeltáró kritikus és önkényellenes újságírói munkájukat. A hatóságok blokkolják a „nemkívánatos” internet tartalmakat, de Oroszországban elég fejlett az informatikai kultúra ahhoz, hogy ki tudják ezt kerülni.
Egy másik hasonló esetről a Szabadság Rádió (az orosz Szabad Európa) számolt be. Azt írták, hogy egy permi független lapot, miután az kritikus hangon írt a háborúról betiltottak. A lap munkatársai nem hagytak fel munkájukkal Telegram-csatornájukon hozzáférhetők a cikkeik, amelyek eleve A4 formátumban vannak – könnyen nyomtathatók. A szerkesztőség erre nem szólítja fel az olvasókat.
A rezsim azonban aránylag gyorsan lecsap nemhivatalos sajtóra, s a médiahatóság szerepét betöltő Roszkomnadzor blokkolja az internetes hozzáférhetőségüket. Elegendő, ha az általuk érintett témákról írva, beszélve nem a megfelelő szóhasználatot alkalmazzák.
A Prágában élő Lola Tagajeva veterán orosz újságíró áprilisban kezdte meg Vjorsztka című internetes újságját. Feltehetően azért tiltották be, mert riportot közölt egy nőről, aki letépte a Z-betűs papírt gyermeke óvodájának ablakáról. (A Z lett az orosz agresszió hazai dicsőségjele Oroszországban, s ezért hatósági védelem illeti.)
Hivatalosan továbbra sincs háború, csak különleges hadművelet folyik. Tilos a konfliktusról olyan információkat közölni, amelyek nem azonosak hivatalossal. Ez már a hadseregre vonatkozó álhírnek minősül, s az ezzel megvádoltak gyorsan börtönbe kerülnek. Ennek ellenére léteznek újabb és újabb próbálkozások, készül szamizdat és bejut a tamizdat is. Ilyen például a régóta Lettországban készített Meduza, amelynek munkatársai korábban az orosz hatalom totális ellenőrzése alá volt Lenta.ru újságírói voltak. A háború előtt hozzáférhető volt az orosz internetes térben a Szabadság Rádió és a Deutsche Welle is. Ezeknek az újságírói rendre beszámoltak az oroszországi eseményekről. A szerkesztőségek kénytelenek voltak hivatalosan kivonulni, de továbbra is tájékoztatnak – a hivatalos állami narratívától eltérő módon.
A hatóságok nem csak a tájékoztatást, de az informálódást is büntetik. Elegendő lájkolni egy barátságtalannak, esetleg szélsőségesnek, vagy “hadsereg-gyalázónak” minősített közlést a közösségi médiában, s az illető számíthat a megtorlásra. Ez lehet pénzbüntetés, elzárás, de akár börtön is.
Az orosz nyelvű – főleg külföldi sajtó – rendszeresen számol be az új független médiumok felbukkanásáról. Ahogyan azt a Meduza is azt megállapította: minél erősebb az állami cenzúra, a tájékozódás hatósági akadályozása, annál több ilyen szamizdat bukkan fel.
Szamizdat mindörökké
Oroszországban már a XIX. században is általános volt, hogy a cenzúra által betiltott orosz és külföldi írók, publicisták műveit az emberek lemásolták és terjesztették. Sőt egy XVIII. századi szerző Alekszandr Ragyiscsev Utazás Pétervárról Moszkvába című útleírását, amelyben a jobbágyrendszert bírálta, is így terjesztették. Az 1790-ben írt könyvet egy évszázadig nem adták ki Oroszországban. A szovjet korszakban elképesztő mennyiségben terjedtek a színvonalas betiltott művek. Jómagam egy Mandelstam kötet és több történelmi értekezés birtokosa lettem 1970-es egyetemi évem alatt. Így terjedtek akkor az orosz és szovjet nagy írók, költők, vagy a forgalomból kivont szerzők művei, mint Szolzsenyicinnek azok a novellái, amelyek a hruscsovi enyhülés alatt megjelenhettek. A tamizdat is létezett már a XIX. században, Alekszandr Herzen forradalmár Kolokol (Harang) hetilapja Nyugat-Európában készült és titkos utakon jutott a cári birodalomba. Ez történt a szovjet korszakban is, amikor nem csak a lázítónak és romlottnak tartott írások, de még a Biblia bevitele is tiltott volt.
