A mesteremberek bőröndökkel érkeznek, be-beszólnak, unják az üres, kenetteljes felhajtást és unottan berendezik az ünnepség terét a Kőszegi Várszínházban. Mikrofonokat is elhelyeznek, érkezik a királyi pár, Thesesus (Bányai Kelemen Barna) és Hippolyta (Parti Nóra), a két színész játssza később a tündérkirályt, Oberont és párját, Titániát is. Az egész ünnepség egy pózokkal teli szerepjáték. Bár látszólag van tétje, hiszen ígéretekről, hűségről és ezekkel együtt szerelmi játszmákról van szó, az egészben van valami keserűen visszatetsző, idegesítően formális. Az előadás nem más, mint egymást követő határátlépések sorozata.
Igaz, a kezdeti mikrofonos, metszően ironikus hangvétel időnként veszít a lendületéből, mégis, nagyon is elgondolkodtató az, amit látunk. A szeretet egy idő után kegyetlenül átcsap gyűlöletbe, a szerelem iránti hajsza pedig kifárad, megbicsaklik, már nem fed el mindent. Közben persze nem tragédiát látunk, hanem nevetni is tudunk, igaz, Hegedűs D. Géza rendezésében a sötét tónus is domináns.
Zöldi Z. Gergely hotelszerű, többszintes díszlete is inkább lehangoló, bár, van benne valami hűvös elegancia, mégis inkább hideg és távolságtartó. A földszinten a földi lények, az emelet pedig a tündérek birodalma. A darabban mindig kérdés, mennyire válik szét a két világ, itt egy emelet választja el a két szféra szereplőit. Ám mivel az uralkodói párt és a tündérek fejedelmeit ugyanazok játsszák, olykor összemosódik a két világ, utalva arra, hogy a tündérek ugyanolyan esendőek tudnak lenni, mint mi, emberek. Cselényi Nóra jelmezei nagyon ötletesek, külön képzőművészeti alkotás Tompor Miklós (Hegedűs D. Géza) szamárfeje, de Pukk (Takács Katalin) jelmeze is a költészet irányába hajlik.
Álljunk is meg kicsit Takács Katalinnál, akit – mint már arról beszámoltunk – a közönség az alakításáért az újonnan létrehozott Hollósi Frigyes-díjjal ismert el. Takács Katalin mint Pukk egyszerre ravasz, időtlen boszorkány és jóhiszemű, kedves, ártatlan manó. Színpadi jelenléte tényleg igazi öröm, minthogy az egész csapat játékából érződik az önfeledt nyári együttlét izgalma és a résztvevők kölcsönös szakmai kíváncsisága.
A szerelmespárok – Hermia (Waskovics Andrea), Lysander (Karácsony Gergő), Heléna (Tóth Zsófia) és Demetrius (Major Erik) – vadul üldözik egymást, még akkor is, amikor tündéri segédlettel összekeverednek. A bizalom körüli ingatag táncuk mai valós párkapcsolati látlelet egyben.
Ebben az előadásban a mesteremberek játsszák a tündéreket is. Amikor pedig a drámát „tálalják” fel az uralkodóknak, a színház mibenlétéről kapunk érzékeny állapotrajzot. A szerepeik nevét a pólóikon is látjuk, és mint mai celebek, hozzák a kötelező szórakoztatást. A játék rendezőjét, Tetőfi Pétert egy bravúros szerepcsere után a próbák alatt megsérült Lengyel Benjámin alakítja (Major Erikkel cserélt) mankókkal megsegítve. A több mesterember – Vinki (Kálid Artúr), Sipák Ferenc (Némedi Árpád) és Kórász Róbert (Marton Róbert) – mind egyéni ízeket is képes belevinni a figurájába.
A nevekből is látszik, hogy az előadás szövegváltozata (Dicső Dániel és Deés Enikő munkája) Nádasdy Ádám fordítását használja. A dalszövegek pedig Arany János fordítására épülnek. A végén, amikor a szálak elrendezése miatt mindenkinek örülni kellene, a szereplők inkább alázatosan elviselik azt, amit a sors és a gyarló tündérek a szerelem törékenységét is jól példázva, rájuk kimértek.
Infó:
William Shakespeare: Szentivánéji álom
Rendező: Hegedűs D. Géza
Kőszegi Várszínház
