Azt állította Szijjártó Péter külügyminiszter (Moszkvában, ahol Lavrov orosz külügyminiszterrel tárgyalt), hogy „a mostani európai helyzetben Magyarország földgázellátásának a biztonsága a legfontosabb, legkiemeltebb kérdés számunkra, ezért szeretnénk, ha a földgázszállítások tekintetében az eddig szerződött mennyiségeken felüli szállításokról is meg tudnánk állapodni”.
Moszkvában békét kérni még csak nem is az agresszortól, hanem úgy általában, fegyverletétel. Ezt Magyarország nem teheti meg.
Ezzel szemben a tény az, hogy a mostani európai helyzetben Magyarország biztonsága a legfontosabb, nem pedig a földgázellátás biztonsága, amelyet már eddig is (állítólag) garantált a tavalyi, hosszú távú magyar-orosz szerződés. Az orosz agresszió közvetlen fizikai közelségében, illetve az egyre élesebb kelet-nyugati szakadás miatt azonban Magyarországnak egyetlen biztonságos helye van: az Európai Unió, illetve a NATO. Aki ebből különböző ürügyekkel, például egy kicsivel több földgázért kuncsorogva megpróbál kilépni, az tízmillió magyar jelenével és jövőjével játszik. És nem azzal, hogy 21 vagy 19 fok lesz-e télen a lakásban.
Azt is állította Szijjártó (ugyanott), hogy „nekünk, mint egy Ukrajnával szomszédos országnak (...) fontos a béke, és (...) fontos, hogy a háború mielőbb véget érjen. Ezért jöttem ma ide.”
Ezzel szemben a tény az, hogy Moszkvában békét kérni még csak nem is az agresszortól, hanem úgy általában, fegyverletétel. Ezt Ukrajna megtehetné, engedve az erőszaknak (bár akkor lényegében meg is szűnne), az Európai Unió megtehetné, a gazdasági nehézségektől tartva (bár akkor fel is bomlana), de Magyarország nem teheti meg, mert ezzel elárulja mind az áldozatot, mind a saját szövetségeseit. Csak nem ez történt? Mellesleg Szijjártó kollégája, Lázár János miniszter egy rádiónyilatkozatban a következőket mondta: „Oroszország olyan politikát folytat, amely nyilvánvaló, hogy a gázt és az energiát, az energiaforrásokat háborús célokra használja föl.” Lehet, hogy erről Szijjártó nem tud?
Azt állította Varga Mihály pénzügyminiszter (a bálványosi szabadegyetemen), hogy a szankciós politika egyelőre nagyobb gondokat okoz Európának, mint aki ellen bevezették.
Ezzel szemben a tény az, hogy ugyan már, dehogy is. Az orosz infláció nagyobb, mint az európai, az orosz áruhiány jóval nagyobb, mint az európai, az orosz gazdasági visszaesés már megkezdődött, az európai még nem, és bár Európa rövidtávon energiaválsággal néz szembe, Oroszország nemcsak rövid, hanem hosszú távon is elvesztette legfontosabb kereskedelmi partnerét. A botnak kétségtelenül két vége van, de vajon a miniszter a botnak melyik végén szeretne inkább lenni? Na, ugye.
Azt állította Csák János, kulturális és innovációs miniszter (ugyancsak Tusványoson), hogy „becsülnünk kell, amink van, senki más nem fogja az érdekeinket képviselni”.
Ezzel szemben a tény az, hogy de igen, most is képviseli az Európai Unió és a NATO. Hogy ezeken a szövetségeken belül vannak különféle nemzeti és ország-érdekek, az nyilvánvaló, de ha abból indulunk ki, hogy senki nem fogja a mi érdekeinket képviselni, akkor körkörös harcra kell berendezkednünk mindenkivel szemben. És annak rossz vége lesz.