Nem mondhatni, hogy nagy meglepetések történtek az idei egyetemi felvételin. Minden a papírforma szerint zajlott: év elején mintegy 100 ezren jelentkeztek, közülük 73,8 ezren nyertek felvételt. Ez körülbelül kétezerrel kevesebb hallgatót jelent tavalyhoz képest, de az elmúlt tizenkét évben nem ez a legrosszabb eredmény. Csak az ötödik legrosszabb. A kormány képviselői nem is leplezik büszkeségüket, elvégre messze vannak már a 2010-2011-es évek, amikor majdnem annyi fiatal jutott be az egyetemekre, mint amennyien mostanában egyáltalán beadják a jelentkezésüket. A diploma felé vezető utat korlátozó intézkedések szépen beértek, a felvettek száma röpke tíz év alatt 20-25 ezerrel csökkent. De kit izgat? Nem kell ennek az országnak annyi diplomás.
Van azonban a felsőoktatásnak egy olyan része, ahová a kormány nagyon is szeretné, hogy több hallgató jelentkezzen. Még a ponthatárokat is nevetséges szintre csökkentették ennek érdekében, valamint lerövidítették a képzési időt, a képzés tartalmát egyszerűsítették. Ez nem más, mint a pedagógusképzés. Az érdekvédelmi szervezetek évek óta kongatják a vészharangot, hogy súlyos pedagógushiány közeleg, sőt már el is érkezett. Ez jól látszik egyebek mellett a betöltetlen álláshelyek egyre növekvő számából, az iskolai túlórák és helyettesítések csúcsra járatásából. És jól látszik a pedagógusképzés jelentkezési és felvételi adataiból is. Mind a jelentkezők, mind a felvettek száma évek óta rohamosan csökken, idén mindössze 6449-en nyertek felvételt valamilyen tanárszakra. Az osztatlan képzésre felvettek száma vészesen alacsony (1458), de például óvodapedagógus szakra is csak 892 hallgatót vettek fel országosan, általános iskolai tanítónak pedig 533-an készülhetnek a frissen bejutott egyetemisták közül. Ez a szám nemhogy egy ország, de még egy-két (vár)megye pedagógus-ellátottságához sem elég, különösen, ha a cél a minőségi oktatás-nevelés biztosítása lenne.
Ugyanakkor az utánpótlás hiánya csak az egyik része a problémának. Miközben fiatal, pályakezdő pedagógusokból egyre kevesebb van, folyamatosan növekszik a pályaelhagyók és a nyugdíjba vonulók aránya. Egy olyan országban, ahol fontos, sőt kiemelt nemzetstratégiai szempont a felnövekvő generáció oktatása, ahol az a cél, hogy az iskolából, egyetemről jól képzett, emellett művelt, széles látókőrű, kritikus és a világ változásaihoz alkalmazkodni képes fiatalok kerüljenek ki, ez megengedhetetlen lenne.
A minőségi oktatás ott kezdődik, hogy társadalmilag, szakmailag és anyagilag is megbecsülik azokat, akik ezt nyújtani tudják. Azaz a pedagógusokat, oktatókat, az oktatási-nevelési intézmények mindennapi működését biztosító dolgozókat. Magyarországon már ott elakad minden, amikor egy tanárnak, szakképző vagy egyetemi oktatónak másod-, harmadállást kell vállalnia az alapszintű megélhetésért is. A hazai oktatás vonata vészesen közelít a szakadék széléhez, a masiniszta mégsem próbálja megjavítani az elromlott féket. Vagy ami még rosszabb: esze ágában sincs.