Ahhoz képest elég gyorsan felült a brüsszeli dilivonatra az Orbán-kormány: Németh Szilárd rezsibiztos még egy hónapja is oda küldte a szocialista Tüttő Katát, aki az energiatakarékosság jegyében fel merte vetni a fűtési-hűtési-főzési szokások újragondolását. Erre most, hogy a kormány a rezsicsökkentés „átalakításával” akár több százezer forintra is megnöveli a magyar családok jó részének havi rezsijét, hát nem Németh Szilárd is az energiafogyasztási szokások átgondolását kéri?
Miközben a független szakértők évtizedek óta verik az asztalt, hogy a legolcsóbb és legbiztonságosabb a nem igényelt energia, s hogy Brüsszel száz- és ezermilliárdokat adna e célra, az Orbán-kormány 2010 óta látványosan hanyagolja a lakossági energiahatékonyság támogatását. A választási kampányban az ellenzék ez irányú felvetéseit kiröhögték: Orbán Viktor a közrádióban az ilyen ötletek megfogalmazóit szinte elküldte az anyjukba.
Ehelyett az elmúlt nyolc év során a kormányfő rezsimágusként védte e kicsiny közép-kelet-európai országot a csúnya nemzetközi árak begyűrűzésétől. 2013-2014-ben azt adta be – kétségkívül sikerrel – népének, hogy ő mond egy árat, és akkor az úgy lesz. Sokáig a szerencse is segítette: a tőzsdei gáz- és áramárak ugyanis hosszú évekig még a hazai, "rezsicsökkentett" szintet sem érték el. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor a közművek a „rezsicsökkentés” miatt egyre kevésbé takargatható forráshiánnyal is küzdöttek. Orbánék erre azt felelték: tessék kigazdálkodni a veszteséget, vagy átadni a céget az államnak, amit majd ők közpénzből életben tartanak.
Ez 2021-ig úgy-ahogy működött is. Ám tavaly nyár elejétől a tőzsdei energiaárak kilőttek az égbe. Bár az okot már akkor is úgy hívták, hogy Vlagyimir Putyin - Ukrajna lerohanása óta pedig pláne -, ez az értelmezés kormánykörökben változatlanul tilos. Ehelyett szerintük a magas árakért a „háború” és a „brüsszeli szankciós politika” a felelős. A gond az, hogy Magyarország az energia jó részét külföldről veszi, ott pedig senkit nem érdekel Orbán rezsicsökkentése. (Putyint főleg nem.) Miközben tehát a lakossági ellátók – gáz és villany esetén az állami MVM – az energiáért piaci árat fizetnek, azt csak töredéknyi, rezsicsökkentett áron adhatják el. Hat-nyolcszorosára emelkedő beszerzési árak mellett pedig a hiány már nem tömködhető be stikában holmi tíz- vagy százmilliárdocskákkal. A közművek fenntartása idén több ezermilliárdnyi közpénzt igényel.
Bár az átlagon felüli fogyasztás tarifáinak „piacosítása” – értsd: megtöbbszörözése – számszakilag észszerű, Orbánék lépése ebben a formában mégis inkorrekt. Most ott áll a hazai családok jelentős – a Gulyásék által közölt 25 százaléknál nyilván nagyobb – hányada, hogy cúgos, pazarló, elavult, áram- és gázfüggő lakásának rezsije augusztustól akár havi több százezer forintra is nőhet. Jelzem, az Orbán-kormány a vagdalkozáson túl most sem tesz érdemi, energiafogyasztás-csökkentő lépéseket.
A magyar családok most joggal érezhetik átejtve magukat. De talán így lassan oszlani kezd az országot elborító, narancssárga köd.