A Konzervatív Párt éléről csütörtök délben lemondott Boris Johnson eddigi 58 évét látványos sikerek és hatalmas bukások kísérték végig. Gyermekkora annyiban szerencsés volt, hogy a legelőkelőbb internátusba, Etonba járhatott, ám három testvérével együtt korán sorsukra lettek hagyva. A felfokozott versenyszellem és becsvágy gyerekkorától jellemző rá. A legrangosabb oxfordi kollégiumok egyike, a Balliol klasszika filológia hallgatójaként az egyetemi diákszövetség elnökének választották meg, ami gyorsan megalapozta kapcsolatrendszerét. A konzervatív The Times újságírójaként, majd a Daily Telegraph brüsszeli tudósítójaként, végül a Spectator munkatársaként, később főszerkesztőjeként került először láthatóan felszínre, milyen takarékosan bánik az igazsággal egy-egy hangzatos fordulat érdekében. Mindhárom orgánumnál gyakran keveredett bajba, többek között állandó késései, pontatlansága és konfrontatív természete miatt. A The Times-tól távozott a legdicstelenebb körülmények között, miután II. Eduárd palotájának régészeti felfedezésével kapcsolatban kitalált egy frappáns idézetet, amit keresztapjának, a történész Colin Lucasnak tulajdonított. Brüsszelben szerzett magának először euroszkeptikus hírnevet, nem pusztán az Európai Bizottság elnöke, Jacques Delors gyakori bírálójaként, hanem olyan hangzatos hazugságok terjesztésével, mint a banán görbeségének betiltásáról szóló híresztelés.
2001 és 2008 között Johnson a Temze-parti Henley parlamenti képviselőjeként szolgált a visszavonult tory óriás, Michael Heseltine utódaként, - aki mellesleg csütörtök reggel megsemmisítően nyilatkozott róla, többek között kijelentve, "meg kell akadályozni abban, hogy kormányfőségének utolsó napjaiban kimanőverezze és manipulálja a hatalmat". A jó humora és orátori erényei miatt kedvelt honatyának többször gyűlt meg a baja a Konzervatív Párt akkori vezetőjével, Michael Howarddal, bocsánatkérésre kényszerült például, amikor a liverpooli szurkolókat felelősségre vonta a hillsborough-i katasztrófa miatt, melyben 97-en vesztették életüket.
Boris Johnson eredményesen zárta két ciklust átölelő 2008-2016-os londoni főpolgármesteri karrierjét, különösen a 2012-es londoni olimpia minden várakozást felülmúló sikere miatt. A magának kisajátított, valójában már a munkáspárti Ken Livingstone által kezdeményezett Boris-bike-ok, könnyen bérelhető kerékpárokkal ugyanúgy belopta magát a londoniak szívébe, mint a dugóadó hatálya eső terület csökkentésével. 2015-ben tért vissza a nagypolitikába a nyugat-londoni Uxbridge és South Ruislip képviselőjeként. Opportunizmusa, nem meggyőződése vezette a 2016-os Brexit-szavazás előtt a kilépéspárti kampányba, melynek vezetőjévé és arcává válva érte el a június 23-i referendumon az EU elhagyását. Az áttörést most vizsgálat tárgyát is képező ferdítésekkel vívta ki, többek között heti extra 350 millió font ígéretével az egészségügynek és sokmillió török bevándorlóval való riogatással.
David Cameron lemondása után Johnson is a pártvezetői tisztség várományosa volt, amíg Michael Gove nem jelentette ki, hogy nem tartja őt alkalmasnak a vezetésre. A végül ellenfél nélkül hatalomra került Theresa May váratlanul külügyminiszterré nevezte ki, és ha valóban az volt a célja, hogy gyengítse Johnson pozícióját, ez sikerült, mert 2018-as lemondásáig meggondolatlansága miatt bakit bakira halmozott. A következő évben ért el pályafutása csúcsára, amikor a Brexit-törvény háromszori parlamenti elutasításával meggyengült May lemondása után 2019. július 23-án nagy többséggel pártvezetővé, egyben kormányfővé választották. Már az év szeptemberében felborzolta a kedélyeket, amikor a királynőt hamis állításokkal felkérte a parlament felolszlatására, így próbálva megakadályozni, hogy a parlament megszavazza a megállapodás nélküli Brexit-törvény elutasítását. A legfelső bíróság végül törvénytelennek ítélte a lépést és törölte a prorogációt.
Miután tory képviselők száműzése és lemondások miatt a kormány 2019 őszére elvesztette többségét, Johnson választást írt ki december 12-re, melyen a toryk váratlanul fölényes győzelmet arattak. A kormánypártnak 80 fős többsége lett, mely lehetővé téve Johnsonnak végre a legnagyobb vívmánynak tekintett Brexit életbe lépését a következő év elején. Az ugyancsak 2020 elején kezdődött pandémia sikereket és kudarcokat egyaránt hozott. Míg az első karantén megkésett, március 23-i bevezetése szükségtelenül növelte a halálos áldozatok számát, az oltási program gyors bevezetése viszonylag hamar csökkenteni kezdte a megbetegedések számát. Három országos lezárás tért vissza az élet a normalitásba, de a múlt év novemberében elindult Partygate mindezt beárnyékolta. A Downing Street 10-ben rendezett szabálysértő, alkoholizáló partik híre indította el Boris Johnson végső hanyatlását, a tagadásokat, hazugságokat, melyek végeredményeként a rendőrség által a kormányfőre kivetett büntetés egyértelműsítette, hogy ő lett az első törvényszegő miniszterelnök. A végső lökést mégis az adta meg, hogy feleslegesen védelmébe vette a férfiakat rendszeresen molesztáló frakcióvezető-helyettest, Chris Pinchert, ami tarthatatlanná tette helyzetét.
Lezárult a régóta húzódó brit politikai dráma, de hosszas búcsúra készül Boris Johnson