Nem, mintha számítana, de közlöm: a Rolling Stone magazin rangsorait a legnagyobb szkepszissel fogadom. Az orgánum a múlt évben frissítette minden idők 500-as listáját, és a 2004-ben még a 122. helyre tett The House of the Rising Sunt visszasorolta 471.-nek.
Vagyis a rock történetében 470 különb opusz lenne A felkelő nap házánál. Ugyan már. Igaz, a Guns N' Roses Welcome to the Jungle-ja a 491., Miles Davis So Whatja (7 496 858 megtekintéssel a világhálón) a 492., Harry Nilsson Without Youja a 496., a Supremes Baby Love-ja a 499.
Ezek is nagy számok, de nem rengették meg a földet, mint az Animals kolosszális feldolgozása. Az együttes 1964. május 18-án rögzítette a népdalt, a kislemez június 19-én jött ki, és július 9-én már az első helyre ugrott (a hatodikról) a brit slágerlistán. A Top Tenben a beat olyan klasszikusai sorakoztak, mint a Rolling Stones It's All Over Now-ja, a Swinging Blue Jeans You're No Goodja, Cliff Richard On the Beach-e, a Hollies Here I Go Againje.
Ám a konvencionális zene még tartotta hadállásait, a hatodik helyen az a sláger váltotta a The House of the Rising Sunt, amelyet 1928-ban írtak a Ramona című filmhez; abból a régi moziból merített a Bachelors, és minden magyar zenés szórakozóhely több évtizedes sztenderdje lett, hogy „Ramona, te gyönyörű, te tünemény...”
A magyar szöveget Zágon István jegyezte. Nagy figura volt, ő írta a Hippolyt, a lakáj című színdarabot, és könyvéből készült egy másik híres Kabos Gyula-film, a Budai cukrászda. Humoros jelenetei egyikében így igyekezett bemutatkozni telefonon: „Tetszik ismerni azt a nótát, hogy Kis madárka fenn az ágon? Annak az utolsó öt betűje vagyok én.”
Alan Price pedig azt mondta New Orleans sok híres háza közül is alighanem a leghíresebbről: „Rögtön tudtam, hogy ez egy szörnyeteg.” Az adaptáció megszületésekor az Animals Chuck Berry előzenekaraként turnézott Nagy-Britanniában, és A felkelő napot hagyta utolsó számának. A jó öreg Chuck várhatott még kis ideig, amíg a színpadra került.
A basszgitáros Chas Chandler mégsem volt elégedett. Arról panaszkodott 1966-ban: „Az utóbbi három esztendőben megállás nélkül turnéztunk, évente háromszáz koncertet adtunk, és alig kerestünk valamit.” Ch. Ch. már 1996-ban elhunyt, tavaly követte őt a rocktörténet legikonikusabb gitárszólamainak egyikével előálló Hilton Valentine.
Az eredeti csapat volt az első brit rockegyüttes, amely elmerészkedett a vasfüggöny mögé: 1965-ben és 1966-ban is Lengyelországban vendégszerepelt. Budapestre akkor jött volna először, amikor tizenhét évi szünet után újjáalakult a banda, ám az 1983-as koncert elmaradt. A zenekar azért esett szét, mert Eric Burdon beleunt, hogy minden koncerten többször is el kellett énekelnie a The House of the Rising Sunt. Los Angelesbe költözött, és a Warban tűnt fel. E tipikus amerikai zenekarban ő volt az egyetlen fehér muzsikus, de mind a csapat, mind a közönség azonnal befogadta, olyannyira, hogy a The World Is a Ghetto című War-album 1973 legnépszerűbb nagylemeze lett az Egyesült Államokban.
Burdon az Animalsről így beszélt: „Nem volt olyan kiemelkedő zenei képességünk, mint Jack Bruce-nak vagy Eric Claptonnak, és dalszerzőkként nem versenyezhettünk a Beatles tagjaival vagy Bob Dylannel. Csak azt próbáltuk játszani, amit szerettünk, a bluest. Newcastle-ben nőttem fel, s a Tyne partján sétálva gyakran álmodoztam arról, hogy a Mississippinél járok, a blues földjén. Aztán részesei lettünk a szökőárnak, amely átcsapott az Egyesült Államokba is. Szex volt, drog volt és rock and roll, minden mennyiségben.”
Meg olyan hatás, hogy még a hagyományos táncdaloktól hemzsegő magyar slágerlistára is felkerült A felkelő nap. Hatvanhatban. A hazai dalok sorrendje ekképpen festett: 1. Fényes–Bacsó: Te szeress legalább (előadó: Mikes Éva), 2. Dobos–S. Nagy: Egy emberöltő oly kevés (Záray Márta, Vámosi János), 3. Stark–ifj. Kalmár: Pletykálnak rólad (Mátrai Zsuzsa). A külföldi számoké pedig így nézett ki: 1. Gainsbourg: Poupée de cire (France Gall), 2. The House of the Rising Sun (Animals), 3. Lunero–Mogol: Una lacrima sul viso (Bobby Solo).
Ismerjük el, ez is van olyan, mint a Rolling Stone magazin 471. helye.
