;

168 óra;magyar média;lappiac;Kentaurbeszéd;

- 168 Óra – kezdetektől az út végéig

Az egyik éjjel álmot láttam. Lapzárta volt, és én voltam a szerencsés, nekem kellett megírnom a publicisztikát, a rettegett „ötödik oldalast”. Azzal mindig csak baj volt. A főszerkesztő a lap gerincének, szellemi gyújtópontjának tekintette. Jól haladtam, a slusszpoénnál tartottam, amikor azt láttam, a szöveg váratlanul eltűnik, elmerül a képernyő homályában. Újra és újra nekifogtam, sürgetett az idő, vad révületben csapkodtam a klaviatúrát, írtam, írtam, de a befejezésnél, a heti nagy élettanulságnál mindig elakadtam. Verejtékben fürdő arccal ébredtem, és mint rémálmok után általában, gyorsan megnyugodtam. Nincs több lapzárta, nincs többé 168 Óra, illetve van, de még sincs. Nincs Mester, van helyette Milkovics. Hogy miként kerül egymás mellé a két M? Mindenesetre nagyon furcsa.

A szerkesztőséget, mint a szűk körű, de valamennyire érdeklődő (bár egyre apatikusabb) közönség tudja, a kiadó április 15-i hatállyal testületileg feloszlatta. Ez több, mint a Ripost vagy a Figyelő bezárása. Nem a lapot szüntetik be (az megmarad), hanem a szerkesztőket. A főszerkesztő, Makai József ezt nem is vállalta, távozott. A 168 Óra meghalni sem tud, zombiként működik. Repül az űrben, mint egy kiégett meteor. Dobog tovább az online, ontja a híreket. A „hírigazgató”, egykor 168 Órás munkatárs, Trencséni Dávid – maga a funkció a tulajdonos, Milkovics Pál innovációja – külső szerzőktől rendel cikkeket, egy szerkesztő elolvassa, a keletkezett kéziratbokrot pedig a kiadó elküldi a nyomdába. A személyesség maradéka is eltűnik. Pedig a modern sajtóstruktúrában, ha valamiért van értelme egy hetilapnak, az a személyesség. A 168 Óra fénykorában ilyen lap volt. Lájkolóimat és utálóimat már névről, arcról ismertem. Tulajdonképpen az volt a leggyanúsabb, amikor a kiadó a Matesszel kötött átvilágítási (audit) szerződést 2021 végén megszüntette.

A 168 Óra kicsit más politikai színnel a Magyar Narancshoz hasonlóan a rendszerváltás forgatagában, egyfajta exlex állapotban született. A lapcímet és ami fontosabb, a szellemet Mester Ákos lefoglalta. Az első ciklus nagy médiaháborúja (emlékszik valaki Csúcs Lászlóra?) vezetett oda, hogy a Kossuth Rádión szombat délután négykor futó, elképesztő hallgatottságú politikai magazin főszerkesztői székéből Mestert felállították. A lap eredetileg a műsor interjúit, jegyzeteit közölte. Miután Mestert és a csapatot kiebrudalták, kénytelenek voltak független, „írott tartalmat” létrehozni. Elkezdődött az újságírás. Bibliai mélységű időt idéz a kép, ahogy az egyik munkatárs, bizonyos Erős Zoltán a Múzeum Kávéház hűvösében ül, és sör mellett szerkeszti a 168 Órát. Később több helyen működött a szerkesztőség, a Ganz-MÁVAG irodaháztól a Gyulai Pál és a Cserfa utcáig. A legjobb nyilván a Múzeum Kávéház volt. A születő lap cikkeit legfőképp rádiósok írták. Olyanok vettek részt a lapban ’94-ben, mint Szilágyi János, Ney György és a rádió ősanyja, a nagyszerű Kovalik Márta. Később fiatal tollforgatókat is felvettek. A tehetségesebbeket Mester Ákos és Bölcs István kikupálta és a laphoz integrálta. A rádiósok helyzetük rendeződése után visszatértek a Bródy Sándor utcába. A fiatalok egy része megmaradt. Nyolc-tíz évig tartott, amíg a szerkesztőség karakterét, gerincét kialakították. Csupán a kulturális rovatvezető szerepben néggyel-öttel kísérleteztek, amíg az igazit, Karácsony Ágnest megtalálták.

Furcsamód a 168 Óra és a mai kormánypárt viszonya a kilencvenes években fokozatosan romlott meg. Mikor a szerző a 168 Órához igazolt, a viszony kifejezetten ellenséges volt. De rossz és rossz között is van különbség. Magam is emlékszem Szájer Józseffel, Kövérrel készült interjúra. A laptól nem volt idegen az establishment iránti rajongás, bizonyos politikai divatokhoz való igazodás. Liberálisként definiálta magát, ami rendben is volt, ha elfogadjuk, hogy a hobbesi tannak hányféle értelmezése van. Nem is érdemes ezen filózni. A 168 Óra mérsékelt, a mai ízlésvilág szerint balos lap volt, s ehhez tartotta is magát. Nemet mondott a rasszizmusra, a gagyi nacionalizmusra, a szélsőjobbra. Nem zárkózott el a politikában megengedhető iróniától. Ügyelt a nyelvi, stilisztikai tisztaságra, s más honfiúi, művelődési célra. Mindez együtt vállalható elegy volt. Más kérdés, hogy az online világ, a bulvár tombolása, a nyomtatott sajtó leépülése a lapot fokozatosan háttérbe tolta. A gyorsuló tempót már nem tudta felvenni.

2015 őszén, a lap eladásakor az új tulajdonos (EMIH) a Népszabadság világából kiszakadt kollégákkal erősített. Ez hozott némi pezsgést, kitűnő kollégákat (és persze belső feszültséget), valamit lassult a példányszámcsökkenés üteme, de nőtt az olvasóközönség gyanakvása. Ki a befektető, mi az a Brit Media? Hogy lehet, hogy Köves Slomó a jobboldalnak kampányol, miközben hullik rá a pénzeső, kapja a NER jótéteményeit, perben-haragban áll a Mazsihisszel, miközben kiadja a pénzt az öregecske, balos hetilapra, azonnal összebútoroztatva őket a kínlódó Klubrádióval? A történet viszonylag passzív szemlélőjeként jegyzem meg, közvetlen beavatkozás a lap életébe tulajdonképpen nem történt. Még valamit figyelembe kell venni. A Mester alatti utolsó lapigazgató, Papliczky Pál mondta: ha 2015 végén nem veszik meg Mestertől a 168 Órát, áprilisra bezárhattunk volna.

Miközben az is tény, hogy az új tulajdonosnál kezdettől hektikusak voltak a pénzügyi-adminisztratív-szervezési viszonyok. A költségvetési ügyek végig feszültek voltak. A nyomtatott hetilap drága holmi, fizetni kell a béreket, a papírt, a nyomdaköltséget, szedi a sápot a terjesztő is. Miközben a print-sajtót kispénzű nyugdíjasok fogyasztják, az meglehetősen drága. Többek között ezért veszik kevesen. Az sem baj, ha egy hetilapnak vannak jó külsősei, értelmiségi bedolgozói. Ha csak egy szerkesztőség (hét-nyolc újságíró) csinálna lapot, unalomba fulladna.

Az is kérdés volt, hogy az anyagilag kiéheztetett, leharcolt Klubrádió és a 168 Óra, amelyre éppen pénzt költöttek, közös hajlékba zárva jó szomszédok lesznek-e. Ez sajnos kutya-macska barátság volt. Az a (hamis) szóbeszéd járta, hogy a 168 Óra ki van bélelve pénzzel, így a viszony eléggé feszült volt. Miközben persze a 168 Óránál is késtek a fizetések, a kolléganők könyörgő telefonjai szállingóztak: jön a nyári tábor, a gyerek… Kínos epizód volt a felek életében a „visegrádi találkozó”, a csapatépítő tréning, melyen a két társaságnak össze kellett volna kovácsolódnia. Majdhogynem ordítozás lett belőle.

A dolgok mentek-mennek a maguk útján a NER szorító világában. A szerkesztőség két első emberének, Tóth Ákosnak és Krajczár Gyulának 2019 októberében felmondtak. Lakner Zoltán saját akaratából távozott. Ami a történet részleteit illeti, lásd Lakner akkori Facebook posztját vagy a Mérce 2019. október 22-i cikkét. Hogy miért távozott ezután legalább nyolc-tíz hasznos, kreatív ember, hogy váltották le a nem sokkal korábban kinevezett Rózsa Péter főszerkesztőt az Orbán családról évekkel korábban közölt Facebook-fotó lapbéli felhasználása miatt, hogy érkezett a laphoz a médiavállalkozó Milkovics Pál, s tűnt fel mellette Habony egykori embere, Keresztesi Péter, fárasztó lenne részletezni. A lap szempontjából szerintem ez már haláltánc volt.

Öreg könyvkötőm, G. úr Angyalföldről, aki megtiszteltetésnek vette, hogy a 168 Óra példányait bekötheti, a lap legősibb olvasójaként mondta az új, grafikus dizájnt látva: „Mi van maguknál, édes úr? Hetvennyolc leszek, térdműtét előtt állok, szemüvegben nem tudom elolvasni a tizenegy pontos betűsort.” Ugyan mi történt volna, G. úr? Milkovics lapgazda, résztulajdonos a 168 Órát bemutatkozásakor presztízslapnak (prestige) titulálta. A kifejezés régies. Olyan újság, amelyet látható helyen tartunk, de sosem olvasunk. Beszédesebb volt a tulajdonos oldalán érkező Keresztesi szánakozóan barátságos indítványa: „Új olvasótábort kell megszólítani.” Hódolat a talpig tisztességes, karakán Herskovits kolléganőnek, aki az asztal végén felriadva rögtön kapcsolt: a mai világban „új olvasók nincsenek. Csak régi olvasók vannak.”

Közben Köves Slomó is besokallt. A betegesen gyanakvó légkör miatt, mondta, nem támogatják a baloldali médiát. Persze mindez (a kivonulás) nem megy majd gyorsan. „A folytatáshoz olyan szakmai befektetőt kerestünk – mondta a rabbi a HVG-nek –, aki komoly szakmai vízióval a további fenntartható működés lehetőségét biztosítja. Ő a Pesti Hírlap tulajdonosa, Milkovics Pál… Átadtuk számára az irányítási jogokat.” (2020. 09. 30.)

Az utóbbi másfél év voltaképpen csöndesen pergett. Kiteljesedett az új dizájn, beszállt Rogán barátja, Schabi Michaeli, mint új befektető. A lapot Makai József szerkesztette, a rendelkezésére álló kondíciókhoz képest kiválóan. Az újságnak sajátos, összetéveszthetetlen karaktere lett. De ez már nem segített. Milkovics Pálnak lapról és olvasóiról optimista víziója van. „A mi lapunk olvasói nem buták, hogy csak a saját véleményüket akarják hallani. Tájékozódni szeretnének, jól értesültek szeretnének lenni, érteni, hogy mi történik”, mondta egy interjúban.

Ez azonban képzelgés. A 168 Óra olvasói csakis és kizárólag a saját véleményüket akarják viszontlátni. A hetilapok funkciója ez. Az újság eladásakor, 2015-ben 12 600 eladott példánynál tartottunk. Tóth Ákosék távozásakor ez a szám 8900 volt. Majd beköszöntött a Covid, a lapból 2020 őszén 6630 példány fogyott. Az utolsó látható eredmény (2021. szeptember): 4105. Trencsényi hírigazgató vesszőparipája szintén a pártatlanság, középen állás, semlegesség. Ahogy Kabos Gyula Hyppolitnak mondja a kérdésre: forrón vagy hidegen óhajtja-e a fürdőt? „Egy kicsit ebből is, meg egy kicsit abból is.” De nem láthatunk a jövőbe. A siker nincs kizárva.

Ritka, hogy ezt a sors villámtempóban igazolja. A frissen befutott hír szerint Szombathy Pál, az Index egykori főszerkesztője, vezérigazgatója, az Index-botrány hőse lesz a 168 Óra új főszerkesztője. Vele érkezik Sztankóczy András, főszerkesztő-helyettesi rangban. A történetnek nincs vége. Lapunkra új kalandok várnak.

Hova tűnt a sok virág?

A lap egykori törzsgárdája, az utolsó 15-20 év nemzedéke köszöni szépen, megvan. Mester Ákos nyugdíjban, Bölcs Pista bácsi szintén. Ő 2010-ben vonult vissza. Megrendítő őszinteséggel mondta Rónai Egon műsorában: „Az ember észreveszi, hogy egyre többször rúg luftot. Ilyenkor cserét kér.” Bölcs különben a rá jellemző barátságos lojalitással egy darabig visszaírt volt lapjába, a szövegek kristálytiszták és mélabúsak. Jolsvai (András) kolléga régi meccsekről álmodik, és regényeit írja. Az ereje teljében lévő középnemzedék (a zöm a 168 Óra neveltje) fennen ragyog a hazai sajtó egén. Krug Emily az ATV fő műsoridejében formálja a baloldali közvéleményt. Kérdései metszők, frizurakölteményei lenyűgözőek. A lap egyik legtehetségesebb interjúkészítője, Lampé Ágnes megjárta a hadak útját a Klubrádiótól a Hír TV lázadó korszakán át az ATV-ig. Szintén a tévé körül mozog Pungor Andris, Emily férje. Bita kolléga, Dániel, aki nálunk kezdett, a 24.hu főszerkesztő-helyettese. A 24-nél villog a magyar újságírás ez idő tájt legfénylőbb csillaga, Nagy József (mega-interjúk, elképesztő műgonddal készült szocioriportok). A fotó- és technikai szekciót (például Simon Márkot) Tóth Ákosék távozásakor szinte csokorban vitte el a kiváló Jelen. Herskovits kolléganő, Eszter, a Klubrádió vezető hangja. Karácsony Ágnes hajlamainak megfelelően alámerült a színház világába. Sándor Zsuzsi, akinek azért kellett távoznia, mert a megújuló dizájnt bírálni merészelte, egy jól szerkesztett önkormányzati lap alapembere. Az egyik legképzettebb külpolitikai újságíró és rádiós, Barát József (évekig rovatvezető) Erzsébetváros önkormányzati lapjának megújításán fáradozik.

Megjegyzés

Aki Milkovics Pál befektető sajtóról vallott nézeteit kívánja megismerni, a Telexen elolvashatja Fábián Tamás róla készített portréját, illetve egy évvel későbbi interjúját. A Válasz Online-on megtalálható Stumpf András interjúja.

SÖRTÁRCÁK LXII.