Februárban zárt a Cezanne-kiállítás a Szépművészeti Múzeumban, ahol július közepéig még nyitva tart a Bosch-tárlat, El Greco festményeivel ősszel találkozhat itt a látogató, ma pedig ugyanitt Matisse-kiállítás nyílik. A Szépművészeti Múzeum főigazgatója, Baán László büszkén konstatálta a kiállítás szerdai sajtóbejárásán a Szépművészeti „legerősebb évét”, és rögzítette az újabb „most először Magyarországon” pillanatot. Bár különböző csoportos kiállításokon már találkozhattunk Matisse műveivel – például 2010-ben a Szépművészeti Degas-tól Picassóig című kiállításán –, magyar tanítványainak és követőinek köszönhetően a szellemisége sem ismeretlen, Henri Matisse (1869–1954) mintegy hat évtizedes életművét bemutató kiállítás még nem volt látható hazánkban.
Ennek megvalósulása most a Pompidou Központ gyűjteményének köszönhető, amely a Szépművészeti gyűjteményében lévő korai Matisse-grafikákkal egészült ki. New Yorkból, Koppenhágából, Grenoble-ból, vagy Moszkvából és Szentpétervárról nem érkeztek alkotások – a tárlat nem tér ki arra, hogy az orosz és amerikai milliomosok műgyűjtők milyen szerepet játszottak Matisse művészetében –, de a tárlat így is teljes képet ad az életműről, amelyben folyamatosan megújuló színakkordokként és vonalritmusokként öltött formát a gondolatok színe. Mindezt százötven alkotás mutatja be, mintegy harminc festmény, tizenhét szobor, rengeteg egyedi és sokszorosított grafika, papírkivágások, dekupázsok.
A Pompidou Központ 2020-as Matisse-tárlata címében Louis Aragon költő, írót idézte, (Egy regény), a budapesti kiállítás címe (A gondolatok színe) is a szürrealista művészhez fordult. Aragon „a feltalálás szüntelen követelményének” nevezte Matisse folyamatos megújulását, kísérletezését. – Egy Matisse-kiállítás mindig különleges és kivételes alkalom: ez a mostani tárlat is megmutatja, Matisse mennyire modern művész volt, az alkalmazott technikák tekintetében is mennyire sokszínű – mondta a Pompidou munkatársa, Aurélie Verdier, aki hangsúlyozta: Matisse művészi célja az volt, hogy az öröm és a boldogság festője legyen. Matisse olyan médiumnak tekintette magát, akinek az a feladata, hogy a világ szépségét közvetítse a szenvedő emberek felé. De az a boldogság, amit érzett, sosem volt arányos az általa adott boldogsággal. Ráadásul barátjával és riválisával, Picassóval ellentétben önbizalomhiányos volt. „A festészet néha boldoggá tesz, de ezekért a pillanatokért fizetni kell” – írta Matisse. „Ha azt mondod, hogy nagy művész vagyok, nem igazán hiszem el, mert az erőm a szinte állandó kételyemből fakad.”
A tárlat kronologikus sorrendben, nyolc szekcióban mutatja be Matisse állandó útkeresését, ám az általa említett kétely már első, 1900-es, harsány színekkel megfestett önarcképén felfedezhető. Hagyományos festőként kezdte, Cezanne, egy ideig a pointillizmus és a fauvizmus gyakorolt rá hatást, de már az 1910-es évektől avantgárd kísérletekbe fogott. Színek, fények, és mindenben meglátni a lényeget. A kiállításon kivételes módon egymás mellett látható két fő műve, az 1914-es Fehér és rózsaszín fej és az 1914-es Üvegajtó Collioure-ban. Utóbbi képnél a vászon kétharmadát fekete téglalap alakú üresség borítja, míg a halvány vonalak egy erkélyre utalnak a sötétben. Ez utóbbi alkotás Aragon szerint – aki harminc évig írta Henri Matisse: Egy regény című művét – ez a valaha festett legtitokzatosabb festmény. Az első világháború nyilvánvaló metaforája, egy ragyogó életműből is kiemelkedő alkotás.
A szobrok – amelyeket Matisse „pihenés gyanánt” készített – külön fejezetei a tárlatnak: tiszteletben tartják a műfaj hagyományait, de az emberi alak megformálásában mégis meglepetést tudnak okozni. Egy másik fő művén, az 1909 és 1930 között készült Hát-sorozatán is a monumentalitás és a stilizált formaképzés új koncepciója mutatkozik meg. Kisebb bronz aktszobrai ugyanakkor az odaliszk-festményeivel is rokonítható. Nizza, Tahiti, Vence a művészetében is új fejezeteket nyitottak. S hogy a késői alkotói korszak sem jelent egyet a z „őszikékkel”, bizonyítja az életműve betetőzésének szánt „nagy mű”, a vence-i Rózsafüzér-kápolna összművészeti alkotása. Ami méretben sem kicsi: a kápolna déli falára szánt üvegablakok második, életnagyságú tervei mégis befértek a Szépművészetibe.
Henri Matisse: A gondolatok színe – Remekművek a párizsi Pompidou Központból. A kiállítás kurátora Aurélie Verdier, a Centre Pomidou munkatársa és Fehér Dávid, a Szépművészeti Múzeum művészettörténésze. Szépművészeti Múzeum, október 8-ig
