Egy hete más sem ömlik magyar sajtóból, mint hogy Nagy Márton miniszter, az extraprofitadója, meg úgy általában a magyar kormány komplett idióta. Igaz, ami igaz, mint minden erős állításban, ebben is van részigazság, de épp ez a jó marketing egyik alapelve. Ne állíts olyat, ami nem (semennyire sem) igaz. De most nem azzal akarok foglalkozni, hogy Nagy miniszter valóban gyengeelméjű-e (nem az, de az elmúlt hónapokban mondott nagyon meredek dolgokat, volt tehát mire alapozni az extraprofitadó kommunikációját). Hanem azzal, hogy mi mekkora idióták vagyunk.
Itt van az ír fapados vezére, aki az elmúlt napokban annyi médiamegjelenést és jól célzott fogyasztói elérést szerzett tök ingyen, amit egy több milliárdos reklámkampánnyal sem tudott volna, és ez a média sara. A fogyasztók közül is sokan bedőltek: az európai légi közlekedés egyik legvitatottabb (nagyon finom voltam) menedzserében a lánglelkű szabadságharcost látják, aki végre megmondja a Fidesznek azt, amire a magyarok, az ellenzék képtelen. A szerkesztőségben már azt találgatjuk, hogy ha hétvégén lennének parlamenti választások, egy Michael O’Leary vezette párt elérné-e az öt százalékos bejutási küszöböt.
De nem. O’Leary nem a magyarok érdekét védi, hanem a cégéét. Nem fog olyan adókat megfizetni, ami alól ki lehet bújni. Igazából ő nem akar semmilyen adót fizetni, erre épül az egész fapados modell; meg a költségek bármi áron való csökkentésére, amíg az a repülésbiztonságot nem veszélyezteti. O’Leary azt üzeni, hogy fizessenek azok az idióták, akik egy olyan kormányt újraválasztanak, amely egy háború kellős közepén kiüríti az államkasszát.
Eddig sikerült megúsznom, hogy a Ryanairrel, az utasszívatás világbajnokával utazzak, és azon nem kevesek közé tartozom, akiknek ez ügyben nem változott a véleményük. Ezzel együtt el kell ismernem: zseni a pali!