Tizenöt-húsz évvel ezelőtt adták ezek a videótékák alsó polcos (vagy a tékások szavajárása szerint büntető polcos) kínálatát, és büszkén hirdették magukról, hogy direktben videófilmek, a mozik környékét messze elkerülték.
Hogy hol vannak most ezek a produkciók? Hát a Netflixen. Méghozzá nem is nagyon eldugva, hiszen Az elfogás című akciódarab viszonylag hosszú ideig vezette az Egyesült királyságban és több európai országban a streaming szolgáltató nézettségi toplistáját, amiről még az író-rendező Matthew Reilly is csak azt tudta nyilatkozni, hogy totálisan ledöbbent mert ekkora – sőt, bármekkora – sikerre nem számítottak. Bár titokban reménykedett, hogy felkerül a listára, de, az, hogy mindenki erről beszéljen, érthetetlen.
De mi is ez a film, melyről mindenki beszél, (amit utálnak?) valamilyen szinten? Lorenzo Lamas vagy Michael Dudikoff nyolcvanas évekre datált B-kategóriás akciófilmjeinek archetípusa. Főhőse, J.J. Collins százados (Elsa Pataky spanyol modell és színésznő, akit a Halálos iramban szériából és a Kígyók a fedélzeten horrorból ismerhetünk), aki éppen visszatér a tenger közepén a semmiben lévő bázisra, miután nem kapta meg a Pentagonban az álom állást, mert visszautasította egy vén kéjenc tengernagy közeledését. Persze, érdemes tudni, hogy Collins afféle szuperkatona, aki épp akkor érkezik a bázisra, amikor terroristák el akarják foglalni azt, és nem tudják elhárítani az Oroszországban ellopott és kilövendő atomrakéták becsapódását amerikai városokba. A világnak öt perc alatt vége lenne, ha nem állna ellen mindennek és mindenkinek Collins, aki minden egyes szabályt áthág és a lehetséges megoldásokon túl is megold mindent. Igen, és lehet csapkodni a térdünket a röhögéstől eközben. Rossz film? Pocsék. Végignéztem? Természetesen: igazi bűnös élvezet.
