Pedagógus ismerősöm említette: rengeteg elfoglaltsága abból adódik, hogy nagyon sok oldalra kiírja a munkahelye belső szövegeit. Sok osztály, pedagógus működtet saját oldalt, szervez zárt csoportot a gyerekeknek, szülőknek. Az iskola vezetése elég gyakran él a lehetőséggel, hogy megjelenjen egy üzenettel, alkalmanként mozgóképes tartalmat is szívesen kiraknak. Az igazgatónak a tartalom, a felelős kollégának az eljuttatás a munka. Ha elég sok oldal, csoport van, akkor jó nagy munka.
Az lenne az igazi, ha minden egyes oldal működtetője rendre megosztaná a főnökség üzeneteit, amikor kell - de nem teszi. Az iskolának van saját oldala, és milyen jó lenne, ha onnan mindenki osztaná, vagy ott megnézné az aktuális szentenciát. Szép gondolat. A sulilapot mindenki jól megtetszikeli, aztán a saját szűkebb közösségének tartalmait követi. Nem lehet elkerülni a rendszeres aprómunkát. A felelős kollégának mindenütt van jogosultsága bejegyzést tenni, hát tegye. Szép, nagy iskola, sok oldal, sok csoport. Több mint száz.
A legegyszerűbb módszert javasoltam. A sulilapon rögzítsen egy bejegyzést, és minden oldalon, csoportban ossza meg és rögzítse a sulilapra kitett bejegyzést. Ez pont annyi munka és idő, mint amennyit alkalmanként elvégez, amikor teríti a központi tartalmat. A rögzítés csak annyi, hogy a bejegyzés nem süllyed el, amikor új és újabb beírások következnek, hanem az oldal elején, felül marad. Úgy tudja megúszni, hogy újra és újra a megosztásokkal koptassa a billentyűit, ha az aktuális üzenetet a sulioldalon rögzített bejegyzés módosításával rakja össze. Az igazgató kiadja az aktuális szövegét, a felelős pedagógus pedig a sulioldal rögzített bejegyzésébe belemódosítja az új tartalmat. És kész. A módosított, új tartalom minden csoport és oldal rögzített bejegyzésében megjelenik. Innentől a főnök is elégedett, és a pedagógus ideje is megmarad a tanításra.
Azért tettem ide ezt az iskolai történetet, mert a leírt, igazán egyszerű módszerrel akárhány oldal elérhető. Nem korlátos a rögzített megosztások száma. Egy oldalhoz, a rögzített bejegyzéshez akár sok ezer rögzített bejegyzés kapcsolódhat, amelyeket a kulcsbejegyzés megújításával korlátlanul el lehet érni. Akárhányszor.
Példának okáért egy nem túl nagy politikai párt, a központi oldalán rögzített bejegyzésén keresztül minden országgyűlési választókörzetben lévő oldalát elérheti. Akkor is, ha sok oldalt tart fenn körzetenként. Ami azt illeti, mindegy, hogy mekkora a párt, és a rendszeresen frissíteni szándékozott oldalak száma is közömbös. Az is gond nélkül működik, ha a támogatók a saját oldalukon rögzítik a pártjuk megújuló bejegyzését. A zárt csoportokba is be lehet így “üzenni”. És ezzel a tényleg semmi technikai megoldással teljes körű, országos hálózat működtethető, amit egyetlen központi helyről lehet rendszeresen szövegekkel, képekkel, mozgóképes anyagokkal frissíteni.
Sőt pénzbe sem kerül. Az is előremutató, hogy így akár több, független hálózatot is fel lehet rakni. Pártonként többet is. Nagyon erőforrás takarékos a működtetés: egy munkatárs csak van.
A napokban küldtem el ennek a kommunikációs módszernek a leírását - egy beszélgetést követően - volt képviselőtársamnak. Jelezte, hogy a csapatával meg fogják nézni. Egyébként már évekkel ezelőtt odaadtam neki, akkor is azt írta, hogy a csapatával megnézik. Magyarán egy ilyen lehetőség kívül esik az érdeklődésén.
Az a tapasztalatom, hogy egy szervezetbe, egy pártba akkor lehet külső megoldásokat bevinni, ha az „fehér forradalom”. Ez azt jelenti, hogy a vezérkar, a főnökség dönthet úgy, hogy külső szervező céget vesz igénybe, és biztosítja a befogadó szervezet együttműködését. De olyan nincs, hogy a külső szervező lenyűgözi a befogadó szervezet dolgozóit. Szerencsére csak ritkán alakul ki olyan helyzet, hogy a célszervezet akkor is befogadja a szervezési javaslatot, ha a döntési helyzetben lévő vezetők nem akarják.
Érzékelhető, hogy a vezetőink igenis hallottak a marketingről, a szervezésről, aktív részesei a digitális világnak. Jelentős és érdemi ismereteik vannak. De hogy a meglévő ismeretek és az abból következő gyakorlat hova vezet, elegendő-e, létezik-e eredményesebb vagy jobb megoldás, nos, nagyjából itt van az útelágazódás. És egy idő után nem lesz mire javaslatot tenni. Csak létező, működő szerveződés fejleszthető.
Oldásnak egy történet: kajakkirándulás a Hernádon.Amikor a hat hajó a tizenkét utassal elindult, kiderült, hogy árad. Nincsen azzal semmi gond, legalább szépen lehet haladni, nem feneklik meg a kajak, és a keskeny folyócska is szélesebb, magasabb benne a víz.
Az utolsó csónakban Eszter és a férje, János zárta sort. Mi haladtunk előttük. Az utolsó hajó volt a biztosító naszád. Néhány napig csodálatos idő volt, jól haladtunk, jól sikerültek a táborozások. Amíg el nem romlott az idő. Mert elromlott. Esett. A Hernád, ahogy egy kisvízfolyáshoz illik, szintemelkedéssel és rohanással reagált a csapadékra. Elkezdtünk elég nagy sebességgel ereszkedni a Hernád völgyében. Egy kanyar után, ahol kompkötél ívelt át a folyón, azt láttuk, hogy egy felborult kajak érkezik mögöttünk. Azonnal megfordultunk és eveztünk felfelé a sodrással szemben.
A kompnál megtaláltuk Esztert, aki odahúzódott. Azt mondta, hogy a kanyarulatban felborultak, és nincs meg János. Feleségem ott maradt Eszterrel, én kiszálltam és futottam felfelé, hogy megtaláljam a társunkat. A folyó kanyarulatában egy sziget volt, és ahogy túljutottam a parton, a sziget vonalán, láttam, hogy János ott van, és kapaszkodik egy kidöntött fába, ami keresztbe fennakadt a szigetcsúcson. Rendes, nagy nyárfa volt. János egy ágat fogott, a sodrásban feküdt a vízben, és időnként felhúzta magát, hogy levegőt vegyen. Kiáltottam neki, hogy engedje el is sodródjon tovább. A kompnál ki tud menni a feleségéhez a partra. Nem reagált, hanem továbbra is folytatta az elég riasztó légzőgyakorlatait. Úgy lobogott a rohanó vízben, abba az ágba kapaszkodva, mint egy szakadt zászló. Nem értetlenkedtem, hanem följebb mentem és beleugrottam a vízbe, hogy bemenjek a fához, amin János megakadt. Kisegítettem a vízből és előre mentünk a fa törzsére, ott biztonságosabbnak tűnt. János megnyugodott, pihent egyet.
Elég hűvös volt, ezért amíg még volt kedvünk visszamenni a vízbe, gondoltam, induljunk.
- Ugorjunk be, ott jobbra, és a sodrás pár perc alatt elvisz minket a lányokhoz - javasoltam, mert már kezdtem fázni.
- Azt nem lehet. Nem tudok úszni - mondta dideregve és leült a fa ágára.
Elcsendesedtünk. No, igen. De nem kellett sokat morfondírozni, hogy mi legyen, mert megjelent egy kajak két társunkkal. Értünk jöttek. Ők is látták a felborult hajót, és elindultak felfelé, keresni minket. A kompnál megtalálták a lányokat és némi kiabálás után minket is. A kajakkal ráálltak a fa végére, ahol el volt fűrészelve. János elfért a túrakajak közepén. Nekem sem volt kedvem bemenni a vízbe, ezért szemből meglovagoltam a kajak elejét.
János nem tud úszni. Én is csak azért javasoltam neki, mert nem tudtam, hogy nem tud. Gondolom, könnyen belátható: attól, hogy javaslatot teszek rá, nem is fog megtanulni. Ha mégis, az nem a túra folyamán lesz. Az is nyilvánvaló, hogy mindketten azt tettük, ami az adott helyzetben szükségesnek látszott. Láttam, hogy szorult helyzetben van, és láttam, hogy merre úszhat ki belőle. Miután mondtam neki, hogy mit tegyen és nem tette, odamentem, hogy segítsem abban, amit én helyesnek tartottam. Akkor és ott ez észszerű, ha tetszik, elvárható volt tőlem.
Mint kiderült, mégsem tudtam az általam jónak gondolt megoldást keresztülvinni, bár hasznos voltam, de a többiek nélkül én sem tudtam volna könnyen szabadulni a csapdából, Jánossal együtt.
Szóval, igenis van olyan helyzet, amikor a javaslatot meg kell tenni, mert jó, mert hasznos, mert látszik, hogy mit kell tenni. Ellenben fel kell adni, ha az, akinek a javaslat szól, nem képes azt megfogadni.
Ha egyszer nem tud úszni, akkor nem tud. Arra való a kajak. És van neki kajakja. Praktikusan ő irányítja a kajakflottát. A többiek őt választották. Én is.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.