Amikor átadták az új Puskás Ferenc stadiont, a foci vagy nemfoci diskurzuson felül egyértelmű volt, hogy az örök vitán triviálisan felülkerekedik a kultúra, lévén, hogy végre létrejött Budapesten egy olyan helyszín, ahol igazi monstre koncerteket lehet szervezni. Mivel az elmúlt két évtizedben egyre többször kellett külföldre utazni egy „ötvenezres” buliért, több mint szimbolikus volt a Red Hot Chili Peppers szerda esti fellépése, hiszen könnyűzenei szentélyt avattunk. Felrobbant az internet, mindenki posztolta, hogy ott van, aki meg nem, az nem is számít immár. Lemaradt.
Ehhez persze kellett az őrült rockból a szupersztár funky hangzásig eljutó Red Hot Chili Peppers, akik veteránként nem afféle régi slágereimet újra eljátszom bulival érkeztek, hanem úgy viselkedtek, mint egy zenekar: játszottak az új albumról dalokat – az It’s Only Natural-t például most adták elő először élőben –, pár meglepetést és néhány kihagyhatatlant, persze, ügyelve arra, hogy mindenki kénytelen legyen feltenni a kérdést: na de kérem, hol maradt az Under the Bridge? Vagy akár egy tucatnyi másik dal, hiszen a RHCP azon formációk közé tartozik, akik hat koncertnyi slágert írtak. Persze, panaszra a dalok szelekciója kapcsán nem lehet okunk, hiszen az intro után az Around the World megadta a hangulatot, hogy aztán meglepetésre a Give It Away után elköszönjenek. Persze, biztos visszajönnek, gondolta egy városnyi rajongó, hogy aztán egyetlen ráadás dallal szúrják ki a szemünket. A By the Way pedig van olyan erős nóta, hogy bár sokkolt, de elfogadtam, hogy ez egy viszlát volt a részükről. Sebészi pontossággal szabott profi műsort adtak, a kilencven perces csomagot – nyilván ennél többre számított mindenki, de hát a rajongók már csak ilyen telhetetlenek.
Nem mellékesen Budapestre az álom formációval jött az RHCP. Persze, a kihagyhatatlan basszusgitáros, Michael Balzary – pontosabb Flea, aki egy kicsit magyar származású, ezt meg is említette egyik szünetben, de a ráadásra például kézen állva jött ki annyira örült. A dobos Chad Smith, ami szinte rögtön a show elején nyomott egy szólót és természetesen Anhtony Kiedis, aki olyan energiákat mozgatott meg a színpadon, hogy azt fiatal frontemberek is irigyelhetik. Az igazi szenzáció, hogy a gitáron újfent az elvarázsolt fiú, John Frusciante játszott, aki nem is néz ki rockernek, sokkal inkább egy fel-felbukkanó gitárhős, aki rezdüléseivel elképesztően gazdagítja a formációt. Ő a művész-zseni, aki miatt igazán dögöes ez a chili. Látni, tapasztalni őt, felejthetetlen élmény. Kész eksztázis.
Ugyanakkor nem lenne kerek a történet, ha nem említenénk meg, hogy a hangosítás kapcsán kisebb csalódottság alakult ki, főleg a hátul ülők körében (viszont a kiemelt állóhelyen lévők katartikus minőségről beszélnek), de mint említettük ez a koncert stadion főpróba is volt, így annyi biztos, hogy nem a legegyszerűbb a dolga az építménnyel a hangmérnököknek, hiszen a kupola jelleg garantálja a visszhangzást. De, hogy a RHCP esetében még ez sem volt igazából zavaró, az köszönhető volt, annak, hogy dalaik zömét mindenki kívülről tudja, így csak együtt kellett élni a show-val. Lehet egy koncert ennél több?
Info:
Red Hot Chili Peppers
Puskás Aréna, Budapest
