Kanyargós utcák a hajdú-bihari faluban, ha elindul az ember, sosem tudhatja, hogy a település melyik végén lyukad ki. Itt semmi sem nyílegyenes, semmi sem egyszerű. Az egyik portán szürkésfehér, használt lakókocsi, előtte álldogál rövidnadrágban, csíkos pólóban egy férfi, akinek korát szinte lehetetlen eldönteni, éppúgy lehet negyvenöt mint hetven. A naptól cserzett, barna arc, a szemeket övező huncut szarkalábak, a sudár termet erre, a sokat látott tekintet pedig amarra billentheti az idő mérlegét.
Szóba elegyedünk, errefelé ehhez nem kell különösebb indok, elég, ha csak megáll az ember, kérdez valamit, aztán van, hogy órákra ott ragad egy-egy élettörténet mellett.
A lakókocsi mellett kusza domb, nem a természet építette, sőt, inkább rombolta azt. Vályogház állt itt hajdan, csinos, takaros, egyszerű nádfedeles, ahogyan az errefelé szokásos. Közel a Tisza, a holtágak, a tó, s nád is terem errefelé, még ha lassan kihalóban, aki betakarítja, megmunkálja, s tetőt tud belőle építeni. Tűz vitte el a házat, két éve égett porig, épp senki nem volt otthon, így aztán máig nem tudják, villám csapott bele, netán a rezsót felejtették bekapcsolva, vagy gyújtogatni támadt kedve valakinek. Mire az asszony meg az ember hazaért a kórházból, ahol előbbinek volt vizsgálata, már csak a házuk hűlt, vagyis akkor még inkább igencsak forró helyét találták. Biztosításuk nem volt, efféle házakra profitban érdekelt cégek nem kötnek ilyesmit, így aztán ottmaradt a házaspár az üres dombbal, rajta a vályogtéglák kormos maradványaival. Jó darabig albérletben húzták meg magukat, de nemrég onnan is menniük kellett, mert a házat a tulajdonosa jó pénzért eladta, ők meg ott maradtak végképp földönfutók.
Jó ismerős segített aztán, ajándékba adva egy lakókocsit, amelyen egy híres celeb neve virít ma is. A kis buszra festett felirat szerint „Gáspárék” jártak ezzel hajdanán turnézni vagy nyaralni, a családfő keze nyomát viseli a plafonburkolat hiányzó darabja is, legalábbis így szól a legenda. Jelenlegi lakója büszkén mutatja, lám egy kis radiátor télen a fűtésről is gondoskodik, az egyik mélyedésbe befért egy picike hűtő, felette egy falappal elválasztva kétkorongos villanytűzhely, ágy, fogasok, apró asztal, lehajtható lócával. Teljes életet lehet itt élni, mondja a férfi, hisz nyáron úgyis kint van a kertben, nem mintha ültetne vagy gyomlálna, sőt, állatokat sem tart, pedig a kertben lenne hely, csak hát dolgozni jár innét, több műszakban, ahhoz meg nem lehet hozzáigazítani az etetési időt. Így inkább csak elmélázik megmaradt tulajdona, a vályogdarabokkal tarkított domb felett, hallgatja a madarakat, nézi, ki megy az utcán, télen meg bevackol, bekapcsolja a kis radiátort, ami gyorsan felfűti a lakókocsit, ül a tévé előtt, pörgeti tovább a napokat. Egyedül talán az asszony hiányzik innét, az ágy olyan szűk, hogy azon ketten nem férnek el, de hát az életben nem passzolhat minden össze, ugyebár.