Byung-Chul Han napjaink egyik legellentmondásosabb gondolkodója. Egyesek úgy vélik, zseniális, mások szerint túlértékelt. Vannak, akik provokatívnak, sőt, botrányosnak tartják, megint mások középszerűnek. Bárhol is legyen az igazság, abban megegyezhetünk, hogy az ilyen gondolkodó minimum gyanús. Gyanús, mivel nem lehet szó nélkül elmenni mellette. Egyszerűen muszáj beszélni róla.
Byung-Chul Han ugyanis felforgatja a világot, amit ismerünk és a feje tetejére állít mindent, amit eddig természetesnek vettünk. Ha elfogadjuk azt, amit állít, akkor arra ébredhetünk rá, hogy szabadságunk valójában börtön, a motivációs csodaformulák pedig mentális összeomláshoz vezetnek. Elsőre meghökkentő állítások ezek, jobban belegondolva azonban könnyen beláthatjuk igazságtartalmukat. Han azt mondja, hogy olyan korban élünk, amikor a szabadság maga hív életre kényszereket, vagyis éppen az a szabadság korlátoz bennünket, amiről azt hisszük, hogy korlátlan. Magyarázata szerint ez a lehet szabadsága, amely azonban több kényszert teremt, mint amennyit a fegyelmezés "kell"-je, mert utóbbinak legalább vannak határai, míg előbbinek nincsenek.
Az, hogy – ebből adódóan – szabadságunk válságban van, nem (tisztán) politikai vagy közéleti diagnózis a koreai származású német filozófus részéről. Amiről ő beszél, az a hétköznapi életünk filozófiája. Az a paradoxon, hogy bár sosem voltunk még annyira szabadok a történelem során, mint most, mégis depresszióval és kiégéssel küzdünk. Nem csoda: szabadnak hisszük magunkat, pedig valójában szolgák vagyunk.
Az osztályharc immáron belső harccá változott, életmódunk az önkizsákmányolás lett.
Byung-Chul Han meglátásai húsba vágóak, stílusa tömör és lényegre törő, mondandója a ma emberéhez szól. Ahhoz, aki képes meglátni, hogy az igazi hatalom mostanság nem kizáró, tiltó vagy cenzúrázó, sokkal inkább megengedő, barátságos, saját negativitását pedig szabadságba csomagolva adja el. Nem tiltással vagy megvonással, hanem szívességgel és hízelgéssel dolgozik. Nem engedelmessé, hanem függővé teszi az embereket, az egyénben így még saját alávetettsége sem tudatosul. Han jellemzésében ez az a fajta okos-hatalom, amelynek jele a lájk, s amely a neoliberalizmust egyfajta tetszik-kapitalizmussá teszi.
Ebben a világban (vagyis tulajdonképpen a mi világunkban) a testi fegyelmezés átadja a helyét az úgynevezett mentális optimalizálásnak. Ezeknek az optimalizálásoknak a célja, hogy „szétkúráljunk” minden mentális blokkot a hatékonyság és a teljesítmény érdekében. A „szétkúrálást” jól példázzák a különböző személyiségfejlesztő szemináriumok, motivációs hétvégék és „self-management” tréningek. Han szerint ez a fajta optimalizálás valójában totális önkizsákmányolás, amely mentális összeomláshoz vezet. A healingből (gyógyulásból) így killing (gyilkolás) lesz. A filozófus ezzel a „pozitivitás diktátumának” is üzen, mivel szerinte a fájdalomra, a negativitásra is szükségünk van ahhoz, hogy „elevenen tartsuk az életet”. Úgy véli ugyanis, hogy ez kölcsönöz mélységet a létezésnek.
A Pszichopolitika vitára sarkaló kis esszék összessége, melyek nem új értelmezést adnak az általunk berendezett világra, hanem megkérdőjelezik annak igazságait. Muszáj lesz elgondolkodnunk arról, hogy miként uralkodik el életünkön az okos-hatalom behízelgő befolyása s miként tesszük önszántunkból szolgává saját magunkat a szabadság zászlaja alatt.
Kényelmetlen kérdések, kényelmetlen álláspontok. Gyanús, felkavaró gondolatok, amelyek valójában mindannyiunkban ott lapulnak valahol mélyen. Ez a Pszichopolitika.
(Byung-Chul Han: Pszichopolitika – A neoliberalizmus és az új hatalomtechnikák. Typotex, 2020)
