„Vannak országok, amelyeknek nincsenek tengerei, nekünk is lenne, ha nem vették volna el őket” – Orbán Viktor kormányfő a közelmúltban ezzel a kijelentésével váltott ki tiltakozást Horvátországban. Az eset nem egyedülálló. Emlékezetes példa, hogy néhány éve a kormányfő közösségi oldalán megjelent egy fotó, amely a Fidesz elnökségi ülésén készült: a háttérben jól kivehetően látszott Nagy-Magyarország térképe. Az esetenként vitatható vagy téves történelmi tudásról árulkodó trianoni utalások visszatérő motívumai fideszes politikusok megnyilvánulásainak. Az idén tavasszal megszerzett újabb kétharmad fölött érzett örömében egy kormánypárti influenszer arra a viccesnek szánt jóslatra ragadtatta magát, hogy a következő választáson már nemcsak az egész ország, hanem a határon túli területek is narancsba borulnak majd.
A sorba illik az a két fotó is, amelyet a napokban osztott meg a nyilvánossággal Németh Szilárd rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos. Az egyiken Orbán Viktor irodájában pózol a miniszterelnök társaságában, a kormányfő már ismert nagy-magyarországos földgömbje mellett. A másik felvétel azt örökíti meg, amikor Németh a technológiai és ipari miniszter, Palkovics László irodájában tett látogatást: a két politikus úgy helyezkedik, hogy hátuk mögött jól kivehető legyen Ausztria-Magyarország 1912-es közlekedési térképe.
„Sok mindennel lehet vádolni a Fideszt, de azzal biztosan nem, hogy politikai propagandája és fazonírozása ne lenne előre megtervezett, végiggondolt, különböző közvélemény-kutatásokkal dekagrammra bemért. Spontaneitást teljesen felesleges lenne feltételezni”
– lapunknak nyilatkozva Ungváry Krisztián történész egyértelműen kizárta a lehetőségét annak, hogy véletlenszerű elszólásokkal lenne dolgunk.
Számos jele van annak, hogy ez egy központilag megtervezett kampány része. Más kérdés – jegyezte meg –, hogy a kormánypárti politikusok lélekben mennyiben azonosulnak azzal, amit csinálnak. Bizonyára akadnak „hasznos idióták”, akik valóban így gondolkodnak, azt azonban, hogy milyen arányt képviselnek, kívülről nem lehet megítélni.
Magyarországon komoly kultúrája van az úgynevezett nemzeti viktimológiának, az áldozatiság narratívájának – folytatta a történész. Az ilyen felfogás röviden így foglalható össze:
„mi az áldozatok vagyunk, míg mások a tettesek, a mi népünk a világ legszerencsétlenebb népe, amelynek a többiek tulajdonképpen tartoznak”.
Ungváry Krisztián szerint ezzel a szöveggel elsősorban az a baj, hogy kormányzat részéről mindennapos propagandává vált, és a közoktatásba is beférkőzött. Hangsúlyozta, hogy hasonló szemlélet valamilyen formában minden európai országban létezik, csak éppen boldogabb helyeken nem a kormányzati propaganda szerves része, hanem megreked a kocsmai beszélgetések szintjén.
Magyarországon – folytatta – ez másképpen alakult, nyilvánvalóan azért, mert ezzel a hozzáállással szavazatokat lehet szerezni, másrészt nincs semmiféle fék és ellensúly a tudomány irányából, amely az ilyen típusú törekvéseket kontrollálni tudná. A magyar kormány megszüntette ugyanis a tudományos intézetek függetlenségét.
A sérelmi politikától remélt szavazatszerzés a belföldi és a határon túli választókra egyaránt vonatkozik. Téves lenne a kettőt szembeállítani, már csak azért is – mondta Ungváry Krisztián –, mert az elmúlt tizenkét évben a Fidesz nem törekedett arra, hogy a teljes lakosságot meggyőzze politikai elképzelései igazáról. Ilyen értelemben nem valódi néppárt. A Fidesz célja az volt (ez is éppen elég nagy feladat), hogy a biztos parlamenti többséget garantáló tömeget meg tudja szólítani.
Az, hogy a Fidesz konfliktusokat generál a szomszédos országokban, járulékos veszteségnek számít, vagy a tudatos stratégia része? – kérdeztük. Először is – állapította meg a történész – a fideszes politika nem feltétlenül szül konfliktusokat. Itt van például a „magyar-szerb összeborulás”, ami különösképpen pikáns, hiszen pont a szerb-magyar viszonyt kellene, hogy terheljék a kölcsönös tömeggyilkosságok, amelyek szerb tettesei kapcsán máig nem hangzott el bocsánatkérés, sőt az elkövetők részben nemzeti hősnek számítanak. Orbánt ez egyáltalán nem zavarja, Szerbia és Magyarország a legteljesebb konszenzusban képes együttműködni, amihez az illiberalizmus kölcsönös szeretete ad ideológiai alapot: az ottani szélsőjobboldal pontosan felismerte, hogy a helyzetet eszközként használhatja fel a politikai küzdelmeiben.
Más országokban is így van ez, vagy legalábbis így volt. Ungváry Krisztián magyarázata szerint mindig, amikor nacionalista politikusok voltak hatalmon valamelyik országban, azoknak kifejezetten jól jöttek a kifogásolható magyar megnyilvánulások, amelyek önmagában igazolták saját politikai álláspontjukat. És fordítva: minél kevésbé voltak nacionalisták, a magyar fél eljárása annál több problémát okozott számukra, megnehezítette az együttműködést.
A történész a jelenséget a politikai irracionalitás világába sorolta. Biztosra vehető – mondta kérdésünkre Ungváry Krisztián –, hogy ebben a tekintetben nem várható változás a Fidesz politikájában.
