Tavaly már veszteséges volt a Magyar Nemzeti Bank (MNB), és összesen 57 milliárd forint mínuszt termelt az adófizetőknek. És ez még a jó hír, ugyanis a következő években évi több száz milliárd forintnyi veszteség keletkezik a jegybanknál, amit az utolsó fillérig a költségvetésnek kell majd kifizetnie. A jegybanki veszteség soha nem jön jókor, de pont egy költségvetési kiigazítási időszakban a legrosszabb az időzítés.
De miből is keletkezett ez a veszteség? Ha röviden akarjuk összefoglalni, akkor a válasz az, hogy az eszetlen és pazarló kiadásokból. A „magas nyomású gazdaság” bűvöletében ész nélkül nyomták a pénzt a jegybankból és a költségvetésből a gazdaságba, hátha növekedés lesz belőle. Lett is, meg olyan infláció, hogy csak pislogunk, és hatalmas a költségvetési hiány.
A jegybanki veszteség egy jelentős része azokon az Növekedési hiteleken keletkezik, amit boldog-boldogtalan felvehetett, minimális kamattal. És gyakorlatilag a Növekedési kötvényekből tőkésítették fel a teljes NER-t: jutottak jegybanki milliárdok Mészárosnak, Jászainak, Garancsinak, Szíjjnak, Csányinak, pontosabban a cégeiknek. Lehet, hogy lesz ebből egyszer valami előnye a magyar gazdaságnak, de ez korántsem biztos. A számlát viszont már most fizetni kell.
A veszteség másik oka a jegybank működésének drágulása: most jutott eszébe az MNB-nek, hogy kitatarozza a székházait, csináljon egy Pénzmúzeumot, tízmilliárdokért, haveri cégekkel. Szóval volt pénz dögivel a Szabadság téren, végül is ők nyomtatják. Eddig tartott az urizálás, most ennek vége, és hamarosan kiderül, mennyibe került.
A kérdés, hogy kell-e a magyar gazdaságnak és a magyar adófizetőknek egy ilyen jegybank? Volt-e előnye az önálló monetáris politikának az elmúlt 12-18 évben? Látva a forint folyamatos gyengülését, az infláció száguldását, ezen mélyen el kellene gondolkodni. Az uniós csatlakozás óta küszködünk a forintunkkal, ahelyett, hogy a gazdaság célirányos felkészítésével csatlakoztunk volna az eurózónához. Lassan már 400 forint az euró, 2004-ben még csak 240 volt. Megérte?