Salamon-szigetek, Szamoa, Fidzsi-szigetek, Vanautu, Kiribati, Tonga, Pápua Új-Guinea és Kelet-Timor - ezek a csendes-óceáni államok leginkább üdülőparadicsomokként ismertek, homokos tengerpartjaikkal pihenni vágyó turisták millióit vonzzák magukhoz. A nyolc országot erőltetett tempóban, 10 nap alatt végigjáró Vang Ji kínai külügyminiszternek és kíséretének azonban aligha van lehetősége kikapcsolódásra, hiszen a delegáció legfontosabb célja az, hogy szorosabbra fűzze kétoldali kapcsolatokat az Ausztráliát és Új-Zélandot körülölelő szigetvilággal. Kína térségbeli erőfeszítéseinek azonban ellentmondásos a megítélése. Az óceániai szigetországok örülnek a befektetéseknek, különösen, hogy a turizmusnak a világjárvány miatti visszaesése fokozta gazdasági kiszolgáltatottságukat. Peking növekvő befolyása ugyanakkor aggodalommal tölti el a szigetlakók jelentős részét, ahogyan Ausztráliát, Új-Zélandot és az Egyesült Államokat is.
A Salamon-szigetek Kínával április közepén megkötött biztonsági paktuma például azért okozott riadalmat a helyi ellenzékben, mert az egyezség alapján a kormány kínai rendőröket és katonákat hívhat be az országba. Korábban előfordult, hogy a szigetország külföldről kért segítséget a rend helyreállítására - legutóbb tavaly novemberben az ausztrálok vetettek véget a zavargásoknak. Az ellenzék azonban attól tart, hogy Kína az emberi jogokra fittyet hányva fojtaná el az elégedetlenséget és akár erőszakkal is hatalomban tarthatja Manasseh Sogavare miniszterelnököt. Ebben az esetben az ország lényegében kínai gyarmattá, a kormányfő pedig Peking helytartójává válna. A helyi demokráciát Washingtonban, Canberrában és Wellingtonban is féltik, de a Nyugatnak inkább az szúrja a szemét, hogy a megállapodás feljogosítja Kínát arra, hogy szárazföldi támaszpontot vagy hadikikötőt létesítsen vagy csapatokat állomásoztasson a szigeteken. Sogavare és Peking azonban alaptalannak tartja a félelmeket, de a paktum hivatalos szövegét máig titokban tartják, annak tartalmára csak egy márciusban kiszivárgott tervezetből és sajtónyilatkozatokból lehet következtetni.
Kína abban bízik, hogy rövid időn belül más csendes-óceáni szigetországokkal is hasonló megállapodásokat írhat alá. Vang Ji a körút nyitányaként a Salamon-szigeteken reményét fejezte ki, hogy a két állam viszonya modellként szolgálhat. A kínai külügyminiszter jelenlegi turnéja azonban csak a korlátozott sikereket ért el: létrejöttek ugyan kétoldalú megállapodások, de nem sikerült elfogadtatni egy szélesebb, a regionális együttműködésről szóló “közös fejlesztési víziót”.
A pekingi vezetés a Cook-szigetekre, a Fidzsi-szigetekre, Kiribatira, Mikronéziára, Niuére, Pápau Új-Guineára, a Salamon-szigetekre, Szamoára, Tongára és Vanuatura gondolt. A tervekből mindössze a térség négy miniállama - a Marshall-szigetek, Nauru, Palau és Tuvalu - maradt ki, mivel ezek elismerik Tajvan önállóságát és nincs diplomáciai kapcsolatuk Kínával. A kiszemelt tíz szigetállam viszont nélkülük is hatalmas - nagyjából Oroszország szárazföldi kiterjedésével megegyező - vízterület természeti erőforrásai felett gyakorol jogot a Csendes-óceánon. Kína, az általa javasolt nyilatkozatban a biztonsági, halászati és kereskedelmi kapcsolatok elmélyítését irányozta volna elő velük.
Vang Ji hétfőn a Fidzsi-szigeteken tartott részben személyes, részben virtuális találkozón próbálta meggyőzni az érintett országok képviselőit, hogy bólintsanak rá a közös kommünikére és az ahhoz tartozó öt éves akciótervre. “Ne izguljanak és ne idegeskedjenek, mert Kína és a többi fejlődő ország közös fejlesztése és prosperitása csupán a harmónia, az igazságosság és a haladás fokozását jelentené az egész világ számára” - fogalmazott a kínai diplomata. A részvevő kormányfők és külügyminiszterek azonban időt kértek, hogy áttekintsék a javaslatokat.
David Panuelo mikronéziai elnök már előzetesen levélben figyelmeztette a többi ország vezetőjét, hogy Kína javaslata rég nem látott módon megváltoztatná a viszonyokat a Csendes-óceánon, szükségtelenül fokozza a geopolitikai feszültséget és fenyegeti a térség stabilitását. Szerinte a terv jóváhagyása legjobb esetben egy új hidegháború kezdetét eredményezhetné, de akár világháborúhoz is vezethet. Noha Panuelo félelmei eltúlzottak, valóban veszélyes, ha a szigetvilág (még inkább) a nagyhatalmak sakktáblájává válik, Kína térnyerése pedig önmagában is rizikófaktort jelent, ahogyan azt a Salamon-szigetek esete is mutatja.
A kockázatok ellenére sem kizárt, hogy a szigetállamok tovább közelednek Pekinghez, amennyiben a Nyugat nem tesz jobb ajánlatot. Az Egyesült Államokat, Ausztráliát, Indiát és Japánt magába foglaló Quad múlt heti, homályos ígéretei ebben a tekintetben nem túl kecsegtetők. Ahogyan a Balkánon, Afrikában és Latin-Amerikában, úgy Óceániában is az teszi lehetővé a kínai befolyásszerzést, hogy a nyugati hatalmak nem fordítottak kellő figyelmet a térségbeli országok érdekeire.
Ausztrália például sokáig nem vette komolyan a klímaváltozás elleni küzdelmet, annak dacára sem, hogy az egzisztenciális veszélyt jelent a környező szigetországokra. Az új baloldali ausztrál kormány ebben az ügyben fordulatot hozhat. Penny Wong ausztrál külügyminiszter múlt csütörtökön kínai kollégáját megelőzve a Fidzsi-szigetekre utazott, ahol hangsúlyozta: hazája a szigetállamok partnere kíván lenni anélkül, hogy bármire kötelezné vagy eladósítaná őket. Szép szavak, de csak akkor érnek valamit, ha azokat konkrét tettek követik.
