Mivel még fél év sem telt a 2022-es esztendőből, ezért korai lenne kijelenteni azt, hogy az hogy az idei esztendő annus horribilis a diktátorok számára. Az azonban nem is kérdés, hogy az első öt hónap a lehető legrosszabbul alakult számukra.
Vlagyimir Putyin Ukrajna ellen tervezett villámháborúja akár évekig is eltarthat, ami óriási megrázkódtatást jelent az orosz gazdaság számára, Hszí Csin-Ping kínai elnök teljes elszigetelésre épülő koronapolitikája csődöt mondott, amit Kínában is egyre többen bírálnak a közösségi oldalakon. Nicolás Maduro venezuelai elnök a háború miatt egyre kevésbé számíthat Oroszországra, így nyitni kénytelen az Egyesült Államok felé, Recep Tayyip Erdogan török elnöknek pedig elképesztő mértékű, a hivatalos áprilisi adatok szerint 70 százalékos inflációval kell megküzdenie, ami jóval magasabb az Unió átlagánál. Ankarában a drágulást nem csak a nemzetközi folyamatok idézték elő, hanem Erdogan is „bűnrészes”, mert kénye-kedve szerint cserélgette a gazdaságpolitika irányítóit, a jegybank elnökét. Más tekintélyelvű vezetők számára sem termett sok babér. A jobboldali populista Janez Jansa pártja, a Szlovén Demokrata Párt (SDS) csúfosan elvesztette a szlovén parlamenti választást, a választók megelégelték azt, hogy Ljubljanában a magyarhoz hasonló rezsimet akarnak meghonosítani. A New York Times a szlovén kormányváltást jelentősebb eseménynek nevezte, mint azt, hogy Emmanuel Macron marad a francia köztársasági elnöki székben és ismét legyőzte Marine Le Pent.
Mindez azt is mutatja, hogy az autoriter rendszerek ugyan ahhoz nagyon értenek, hogy leszámoljanak a politikai ellenfelekkel, de a sokszor saját maguk által kirobbantott válsággal már nem tudnak megküzdeni. S újra és újra az is kiderül: a liberális demokráciának nincs alternatívája, bárki bármit állít is.
Pedig a 21. században eddig inkább a demokrácia visszafejlődésének lehettünk tanúi. A berlini fal leomlását követően még úgy látszott, a liberális rendszerek végérvényes győzelmet aratnak, ám az elmúlt két évtizedben számos országban hanyatlani kezdett a demokrácia és az megszilárdultak egyes önkényuralmi rendszerek. Sokatmondó, hogy a Freedom House februárban megjelent éves jelentésének a címe ez volt: „A tekintélyelvű uralom globális elterjedése”.
Az Európai Unióban is mind több ország kacérkodott a tekintélyuralmi rendszerekkel, a visegrádi államok között például egyfajta véd- és dacszövetség jött létre Brüsszellel szemben, amihez aztán Szlovénia is csatlakozott. A V4-ek azonban mára szétestek, a tavaly októberi cseh parlamenti választáson vereséget szenvedett Andrej Babis, majd az ukrajnai háború kapcsán tanúsított Putyin-barát magyar magatartás miatt Varsó és Budapest viszonya is meggyengült. Ljubljanában pedig megbukott az illiberalizmus, ami a francia elnökválasztáson sem tudott győzedelmeskedni.
Ugyanúgy, ahogy a liberális demokráciákat, a diktatúrákat sem könnyű összehasonlítani. De a tekintélyuralmi rendszerek mostani válságában közös jegy, hogy mivel minden a hatalmi struktúra tetején állóktól függ, így a döntéshozatal akadozik, sőt, sokszor csődöt mond. Az ukránok hatékony ellenállását az is magyarázza, hogy mint szakértők rámutatnak, helyi szinten a parancsnokok, nagy önállóságot kapnak, az oroszoknál viszont minden centralizált, így a váratlan helyzetekben, amiből a háborúban volt bőven, nem lépesek gyors döntéseket hozni. Kínában már 2015 óta megtapasztalhatták a túlságosan központosított döntéshozatal hátrányait. Hszí Csin-ping elnök komoly tisztogatást hajtott végre főleg alsó- és középvezetői szinten a kommunista pártban a korrupcióellenesnek mondott harc jegyében, így az egyes természeti katasztrófáknál, és más tragédiáknál, rendkívül bénulttá vált a döntéshozatal, mert senki sem mert felelősséget vállalni a saját döntéséért. Mindez azért is érdekes, mert az autoriter rezsimek épp azzal próbálják legitimálni magukat, hogy azt állítják, hatékonyabb működést biztosítanak az állam számára.
Az elmúlt hónapok eseményei azonban megkérdőjelezik ezt sokat emlegetett hatékonyságot. Kétségtelen, hogy időnként a liberális demokráciák működésében is felmerülnek működési zavarok. Így történt ez a koronavírus-járvány kitörésének kezdetén Olaszországban, vagy akár Egyesült Királyságban, ahol Boris Johnson egészen addig mintha nem is vette volna komolyan a pandémiát, amíg saját maga nem betegedett meg. Ugyanakkor a két ország esetében csak rövid késlekedésről volt szó ahhoz képest, hogy Kína, ahonnan a vírus származott, heteken, sőt vélhetően hónapokon át eltitkolta a járványt, s ez az idő bőven elég is volt ahhoz, hogy a Covid az egész világon elterjedjen.
Vagyis már a járvány is rávilágított az autoriter kormányzás gyengeségeire: a döntéshozatali mechanizmusokat a pluralizmus hiánya, a félelem nehezíti,
és az, hogy a logikus, vagy éppen humánus döntéseket felülírja a dogmatika, amihez mindenáron ragaszkodik a tekintélyelvű állam.
„Az évszázadban mindeddig a demokráciák szenvedtek” – mutatott rá az El País napilapban Vanni Pettinà, az El Colegio de México professzora. „Most olyan pillanatnak lehetünk tanúi, amikor épp az autoriter rezsimek problémái válnak nyilvánvalóvá. A tekintélyelvű rendszerekben torz döntéshozatali folyamatok alakulnak ki, s ezekben sokszor nem a kollektív érdek érvényesül, mindemellett szinte mindig nagyon nehéz helyrehozni a hibákat” – véli Pettinà.
Az év hátralévő részében újabb illiberális bástya eshet el: Jair Bolsonarónak minimális esélye van az újraválasztásra a volt elnökkel, Luiz Inacio Lula da Silvával szemben. Sok országban, ahol féldiktatorikus rendszer alakult ki és még valamennyire szabad a választás, az emberek kezdik beismerni: a populista ígérgetéseknek nem szabad hinni, ezek csak a baj okozói és nem a megoldást jelentik. Persze vannak kivételek…
Hibás döntések, nepotizmus, kleptokrácia, félelem
A diktatórikus rendszerek csődjére több példát találhatunk.
OROSZORSZÁG Az idő majd megmutatja, mi lesz az ukrajnai invázió kimenetele, de az biztos, hogy az Ukrajna elleni agresszióért a Kremlnek katonai, gazdasági és geopolitikai szempontból is igen nagy árat kell fizetnie. Putyin torz logika alapján hozott döntéseket. A hírszerzés olyan jelentéseket tett az asztalára, amilyeneket ő elvárt, s nem adtak reális képet az ukrajnai viszonyokról, így az orosz elnök azt várta, hogy a helyiek nagy lelkesedéssel fogadják majd az orosz katonákat. A hírszerző tisztek reális helyzetértékelését felülírta a diktátortól való félelmük. „A szovjet kultúrára jellemző, hogy a vezetőnek egyszerre kell erősnek és rettegettnek lennie, ez azonban gyengeséget jelent a rendszer számára” – vélekedett Carmen Claudín, a CIDOB vezető kutatója és Oroszország-szakértő az El Paísban. „A felettese előtt a beosztott nem mer szabadon beszélni, nem is adja át az összes információt, amit ráadásul a beosztottak már megszűrtek azon szempontok szerint, ahogy a felettes azt elvárja tőlük” – folytatja az elemző. Ez történt Ukrajna kapcsán is.
KÍNA Putyin, mivel az ukrajnai győzelem politikai túlélésének záloga, aligha hajlandó a békére, váltig ragaszkodik az illogikus döntésekhez. Hasonló folyamat megy végbe Kínában, ahol Hszi Csin-ping elnök nem hajlandó szakítani a zéró Covid-19 politikával. Az országban városokat zártak le, tízmilliókat fosztottak meg személyes szabadságuktól. A lakosság nagy része be van ugyan oltva, de a 70 év felettieknél viszonylag alacsony az átoltottság, ráadásul a kínai vakcinát használták, ami alig hatékony az omikron variáns ellen. A nyugati oltóanyag segítene, de ideológiai okokból a kormány kezdettől fogva hiteltelenítette a médiumokban a hatékony vakcinákat. Az ideológia többet számít az emberi életnél.
A zéró Covid-19 politikát ugyan sokan megkérdőjelezték, de a kritikusok jutalma üldözés lett. Pedig ezt a stratégiát az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyenesen "fenntarthatatlannak" minősítette. A lezárások a gazdaság lelassulását okozták.
Sarah Cook, a Freedom House Kína-kutatási igazgatója rámutat, hogy a Kínai Kommunista Párt (KKP) képtelen beismerni a hibákat, ez is vezetett a nehézségekhez. Az abszurd helyzetet jellemzi, hogy a KKP már a zéró covid politikához kötötte legitimitását, így képtelen bármi változtatásra. Cook arra is rámutat, hogy Hszi Csin-ping személyi kultuszt alakított ki. „Sokkal több területre ráteszi a kezét, mint a korábbi vezetők, és kevésbé kollektív a döntéshozatali folyamat. Keményebben lépett fel elődeinél a párton belüli nézeteltérések elfojtásánál is” – mutatott rá.
TÖRÖKORSZÁG Az állam súlyos zavarokat szenved el az infláció miatt, amely éves szinten megközelíti a 70 százalékot a hivatalos, egyes közgazdászok szerint kozmetikázott adatok kszerint. A válságot ez esetben is az elhibázott kormányzati politika generálta: a nepotizmus, Recep Tayyip Erdogan túlkapásai, vezettek ide, a török elnök például vejét nevezte ki pénzügyminiszternek, és folyamatosan nyomást gyakorolt a jegybankra. Erdogan rezsimjében a muszlim középosztály vette át a hatalmat, a világi kemalisták marginalizálódtak. Az államhatalom új vezetői nem a hozzáértés, hanem a származás, vagy rokonság alapján választották ki az új középvezetőket. Az Erdogan-rezsim most recseg-ropog, több felmérés szerint a török elnök könnyen elveszítheti a jövő évi államfőválasztást. Ha csak addig nem vezet be totális diktatúrát.
