Némileg váratlanul, de megjelent a változás reménye a súlyos válságba süllyedt Libanonban. A vasárnapi választáson a 2019-es rendszerkritikus tüntetésekből kisarjadó ellenzéknek sikerült megtörni a tradicionális pártok egyeduralmát, amely a polgárháború 1990-es lezárulta óta bizarr kompromisszumokat, elharapódzó korrupciót, de legfőképpen hanyatlást hozott a közel-keleti országnak. A demonstrációk követeléseit felkaroló jelöltek még a síita Hezbollah és Amal mozgalom dominálta déli országrészben is szereztek mandátumokat, sőt tekintélyes politikai dinasztiák tagjait fosztottak meg “bérelt” parlamenti helyüktől - az Irán támogatását élvező Hezbollah-val szövetséges drúz párt vezetőjét, Talál Arszlánt például egy politikai újonc, Mark Daú reklámszakember győzte le. Az előzetes eredmények szerint a rendszerkritikus ellenzék 13-16 képviselőt küldhet a 128 fős parlamentbe.
A hagyományos pártok jelöltjei összességében azonban még így is egészen jól szerepeltek ahhoz képest, hogy a Világbank szerint az elmúlt két évszázad egyik legsúlyosabb gazdasági krízisét idézték elő, illetve a hanyagságuk felelős a hatalmas bejrúti kikötői robbanásért. Ez részben annak tudható be, hogy amint azt az Európai Unió választási megfigyelői is megállapították, nem voltak egyenlőek a versenyfeltételek. A delegáció magyar vezetője, a KDNP-s Hölvényi György EP-képviselő szerint a széles körben előforduló a szavazatvásárlás, az állami erőforrásokon keresztüli tisztességtelen előnyszerzés és a korrupció beárnyékolta a demokratikus folyamatot.
A választás legnagyobb vesztesének a Hezbollahot és az Amal mozgalmat is soraiban tudó blokk számít, amely elvesztette parlamenti többségét. Bár az említett síita muszlim pártok a vallási közösség számára elérhető összes mandátumot megszerezték, népszerűségük megrendülésére utal, hogy körzeteikben az egyébként is alacsony, 41 százalékos országos részvételhez képest is nagyobb arányban maradtak távol a szavazók. A szövetségnek különösen súlyos csapást jelent, hogy meghatározó ereje, a Szabad Hazafias Mozgalom (FPM) már nem mondhatja magát a legnagyobb keresztény pártnak. Mindössze 18 mandátumot szerzett - kettővel kevesebbet, mint a rivális Libanoni Erők (LF).
Mindez rossz hír, a FPM-et vezető Gibrán Bászilnek, aki szeretné apósát, Micheal Aount követni a maronita keresztényeknek fenntartott államfői székben. Az átrendeződés Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter dolgát is megnehezíti, aki előzőleg arra hivatkozva védte meg a barátjának nevezett, az Egyesült Államok által korrupció miatt szankcionált Bászilt az uniós büntetőintézkedésektől, hogy ő áll a legnagyobb libanoni keresztény párt élén.
A Hezbollah esküdt ellenségének számító, Szaúd-Arábiához kötődő Libanoni Erők soraiban sem lehet felhőtlen az öröm, elvégre a Nyugat-barát pártokat tömörítő blokk sem tudott megerősödni. Egyrészt a rendszerkritikus jelöltek előretörése miatt, másrészt pedig azért, mert a Szaád Haríri egykori kormányfő vezette, szunnita Jövő Mozgalom (FM) bojkottálta a választást.
A választási eredmény rövid távon fokozhatja a politikai bénultságot és késleltetheti a válságból való kilábalást, mivel az eddig kétosztatú libanoni politikai színtéren létrejött egy harmadik pólus . A fejlemények mégis bizakodásra adnak okot. A rendszerkritikus alternatíva megjelenése azt mutatja, hogy idővel van remény demokratikus úton lecserélni azt az elitet, amelynek hozzá nem értése és korruptsága a jelenlegi válsághelyzetbe vezette Libanont.
