Helyreáll a mozis világrend – szimbolikusan és reálisan is, mindenki ezt várja a jubileumi 75. Cannes-i fesztiváltól. Az elmúlt két évet mindenki szeretné végre maga mögött tudni, pláne a cannes-i szervezők, akik 2020-ban a fesztivál történetében először nem tartották meg az eseményt, tavaly pedig júliusra csúszott, ezzel példátlan dugót okozva az éves fesztivál kalendáriumban, mivel effektíve egymásra csúsztak Cannes, Karlovy Vary, Locarno, Velence és Toronto monstre rendezvényei. Ez totális zavart okozott a szerzői filmes szférában, a hirtelen piacra tódult, a premiert akár több éve halasztó produkciók egymást ölték meg a forgalmazói oldalon. Most azonban Cannes visszatért a megszokott májusi időpontjára és a programot tekintve hosszú évek óta a legjobb felhozatallal. Mintha mindenki erre az eseményre, pillanatra várt volna – ezt bizonyítja, hogy a februári Berlinale programja igencsak felejthető volt. Pontosabban fogalmazva, nemigen voltak kiemelkedő művek, amelyek emlékezetesek lettek volna, miközben a Croisette-n napi szinten zajlik majd a gigászok csatája.
Bár most úgy tűnik, minden a legnagyobb rendben, az elmúlt hónapok szolgáltak izgalmas hírekkel. Az egyik, hogy leköszönt a Cannes-i fesztivál elnöke, a hetvenhat éves Pierre Lescure: az egykori Canal Plus executive híres volt arról, hogy stabilan beleállt abba a szisztémába, hogy Thierry Frémaux művészeti igazgató abszolút teljhatalommal rendelkezzen a programot illetően. Frémaux, aki 2011-ben csatlakozott a rendezvényhez (és szabadidejében a Lyonban található Lumiere intézet vezetője) és két nagy eredményt szoktak említeni a tevékenységével kapcsolatban. Az egyik, hogy kibékült Hollywooddal és olyan diplomáciai érzéke van, hogy gond nélkül elérte, hogy csak azt a produkciót engedi be, amit szeretne. A másik, hogy „cannes-i főnökként” elképesztő hatalommal rendelkezik a szerzői filmes világban. Készülő produkciók kapcsán kérik ki a véleményét még a legnagyobbak is és van benne kurázsi, hogy konkrét igeneket és nemeket mondjon. Felfedezte például Nemes-Jeles László zsenialítását, amikor beemelte a versenyprogramba a Saul fiát, és afféle prókátorként nem tette ki a rendezőt egy számos kockázattal járó beválogatással a Sunset programjába. Lescure távozásával sokan ennek az időszaknak a végét vélték felfedezni, mivel az új elnök, Iris Knobloch korábban a WarnerMediánál dolgozott és attól tartottak, hogy a fesztivál kommerszebb irányba való „áthangolása” lesz a cél. Tegyük hozzá: nem így lett, Frémaux-é maradt művészeti kérdésekben a döntő szó és a sok alanyi művészetet ügyesen egyensúlyozza világsztárokkal. Persze, könnyű annak, akinek a kedvéért Tom Cruise két évvel elhalasztja a Top Gun: Maverick világpremierjét.
A verseny tehát a legek összecsapása lesz: Cristian Mungiu, Hirokazu Kore-eda, Ruben Östlund, David Cronenberg, Kelly Reichadt, James Gray, a Dardenne testvérek, Claire Denis és Park Chan-Wook, hogy csak egy néhány nevet említsünk. És ott lesz a versenyben az orosz Kirill Szerebrennyikov, aki idén Németországba disszidált a 2017-óta ellene folyó fiktív sikkasztási ügy miatt, amit valójában rendszerellenessége okán indítottak ellene. Két korábbi filmje cannes-i bemutatóján nem tudott részt venni, most érkezik. „Cannes-ban nincs politikai döntés, miden egyes film egyedi eset és csakis a művészi szempontok számítanak” mondta a Variety-nek Frémaux. Az amerikai szaklap a kvótaszámokkal volt elfoglalva, és a kevés női rendező kérdéskörét érintve a művészeti igazgató azt mondta, hogy ez esetben is csak a filmek minőségét nézik, illetve az, hogy nincs annyi nő, aki rendez, mint férfi, világjelenség. Azt már a The Wrap adta hírül minap, hogy mégiscsak van politikai döntés Cannes-ban, hiszen számos orosz újságíró akkreditációs kérelmét utasították el arra hivatkozva, hogy kapcsolódnak az orosz kormányhoz. Érdekes, ez nem lett téma sem a francia, sem a tengerentúli sajtóban – az ukrán-orosz konfliktust a fesztiválon háborúnak tartják, a demokrácia és a diktatúra harcának. Utolsó pillanatban, speciális vetítésként bekerült a programba az orosz katonák által meggyilkolt Mantas Kvedaravicius litván filmkészítő, szociálantropológus Mariupolis 2 című alkotása. Az idei harcok alatt forgatott anyagot a rendező menyasszonya, Hanna Bilobrova menekítette ki és a rendező állandó vágójával, Dounia Sichovval összerakták az anyagot – mely a fesztivál közleménye szerint átütő lett és nem tudják nem bemutatni.
A teljesség kedvéért: a Cannes-i fesztiválon a magyar jelenlét csupán jelképes. A La Cinef programja meghívta Szelestey Bianka Hajszálrepedés című diplomafilmjét. Az ELTE-s diplomafilm egy szakítás története Kurta Niké és Váradi Gergely főszereplésével. Dér Asia pedig Cannes Docs szakmai programjába kapott meghívást Nem haltam meg című, még készülő projektével. Mindezeken túl sajnos kijelenthető: a hivatalos versenyprogramban nincs magyar film. Szakmai vélemények szerint ez jó ideig így lesz majd, mivel mára egyértelművé vált, hogy a Nemezi Filmintézet nem támogat presztízsértékű szerzői alkotásokat, a most készülő milliárdos nemzeti kurzus produkciók pedig nem kompatibilisek a nemzetközi filmművészeti normákkal. Ami már csak azért is szomorú, mert a rendszerváltás előtt és a Vajna-korszakban is a régió egyik jelentős szereplői voltunk, de mintha a fesztiválok és a díjak már nem lennének fontosak. Azaz a magyar nemzeti filmnek egyik legrégebbi hagyományát sikerült lenullázni.
