Ők azok, akiknek nincs lehetőségük a világjárvány vagy a háború elől eloldalogni, belőle kimaradni. Az Ápolók Nemzetközi Napján, május 12-én, Florence Nightingale születésnapján különös tisztelettel szólnak az ápolókról - legalábbis azokban az országokban, ahol nem kampányeszköznek tekintik őket. Ahol valóban fontosak és megbecsültek.
Világjárvány és háború. Tragikus halál, borzasztó halál. Könnyek és vér. A halál közelsége, a megváltozott ápolási körülmények. Egyik helyen a szkafander és védőszemüveg jelzi az emberfeletti munka bezárt világát. Máshol a rettegés, hogy mikor csapódik be egy lövedék a kórterembe. Itt a lélegeztetőgép hangja, ott a gránátok süvítése. Így kellett és kell dolgozniuk az ápolóknak a XXI. században.
Mintha a történelem, legalábbis az ápolásban, ismételné önmagát. Világjárvány és háború, e kettő kísérte az ápolás történetének két nagy alakja, Kossuth Zsuzsanna és Florence Nightingale tevékenységét és a mellettük dolgozó ápolók munkásságát. De nem minden társadalom és kormány tanul a múltból.
1831 tavaszán Magyarországot elérte a kolerajárvány. Statisztikák szerint az ezt követő hullámok messze több embert pusztítottak el, mint ahányan a szabadságharc során meghaltak. Kossuth Zsuzsanna itt is, majd a katonai kórházak főápolójaként bebizonyította az ápolás fontosságát, a szakszerű ápolói személyzet nélkülözhetetlenségét. Florence Nightingale, a modern ápolás megteremtője már kiképzett ápoló volt, amikor Angliát 1848-ban elérte a kolerajárvány. De hat évre rá már más kihívással kellett szembenéznie: a Krím-félszigeten tapasztalta meg, miképpen lehet a sérült katonáknak, a magára hagyott hadseregnek segíteni. Örököseik, az egészségügyben dolgozó ápolók, szakdolgozók ma újra ezekkel a kihívásokkal találkoznak az egész világon.
Ideje lenne melléjük állni, és elgondolni, szeretnénk-e a helyükre állni: a fertőzésben elhalt ápolók és a lebombázott kórházak személyzete helyére. Ők azért kockáztatják az életüket, hogy százak megmeneküljenek. Azért kell őket a társadalomnak megbecsülni, hogy legyen, aki a lélegeztetőgépet működteti, a beteget szakszerűen ellátja, vagy csak egyszerűen megfogja a kezét a nehéz percekben. Ők látják el a gránát okozta sérülést, ők vezetik le a szülést, takarják be az újszülötteket, vigyázva arra is, hogy el ne cseréljék őket a pincékben létrehozott szülészeteken.
Hova jutott az emberiség? Egyik oldalon ember öl embert, a másik oldalon sokszor gyenge nők cipelnek lélegeztetőgépet, műtött beteget hordágyon a pincébe. Megszámlálhatatlan hír érkezik egészségügyi intézményekbe becsapódó lövedékekről, mentősök haláláról. Eközben légy steril és szakszerű, sugározz biztonságot! Mert az erkölcsi, a szakmai parancs mindig ez, de valójában kétségbeesett, megfeszített munka van a hírek mögött.
Most a kormányok, a politikusok célja semmiképp sem lehet a halálos háború fenntartása, hanem kizárólag az élet mentése, az egészség helyreállítása. Az ápolóknak nincs választási lehetőségük: egyetlen ukrán ápoló sem vágyott a rettenetes ápolási körülmények közötti helytállásra, a saját élete kockáztatására. Ma már mind tudják, hogy ez nem a gyáváknak való feladat.
Jean Henri Dunant, a Vöröskereszt megalapítója és Gustave Moynier, egy jótékonysági egyesület elnöke mellett Florence Nightingale tapasztalata kellett ahhoz, hogy létrejöjjön az első Genfi Egyezmény (1864), amely irányadóvá vált az alapvető nemzetközi jogi szabályozásban a fegyveres összeütközések esetére. Ezt követte az 1949. augusztus 12-én elfogadott négy konvenció, valamint az 1899-ben és 1907-ben elfogadott hágai megállapodás. Az ukrajnai háborús konfliktusban részes feleknek ennek értelmében be kell tartaniuk a nemzetközi humanitárius jogot és az elfogadott szabályokat. Ebbe a körbe tartozik például az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés védelme, a sebesültek vagy a betegek jogainak biztosítása, az egészségügyi személyzet védelme. Biztosítani kell az ellátás biztonságát, az orvosi eszközök szállítását.
Az Ápolók Nemzetközi Tanácsa (ICN) 2022 márciusában megbeszélésre hívta a világ ápolóit. Ezen az ukrán ápolásvezetők csak a kórházak pincéiből tudtak bejelentkezni. A találkozót követően az ICN, az Ápolók Egyesületeinek Európai Szövetsége (EFN) és a Nemzeti Ápolási és Szülésznői Egyesületek Európai Fóruma (EFNNMA) közös nyilatkozatot adott ki. Határozottan elítélték az oroszok Ukrajna elleni megtámadását. Tiltakoztak az egészségügyi szolgáltatások megzavarása, az egészségügyi létesítmények megtámadása, ártatlan civilek lemészárlása ellen. Azt írták, „a világ 28 millió ápolója szolidaritást vállal ukrajnai társaival, és egységes hangon követeli az agresszió végét.”
Howard Catton, az ICN vezérigazgatója elismeréssel beszélt az ukrán ápolók hihetetlen tanúságtételéről: „Az egészség és a béke elválaszthatatlan. A világ ápolóit tömörítő ápolói közösségként értékeink az egészség előmozdítás, a gondoskodás és az együttérzés, valamint a gyógyuláson keresztül a megbékélés megteremtése. A járvány még nincs mögöttünk, de az egész világ társadalmai ismét tanúi lehetnek az ápolónők megingathatatlan bátorságának és erejének, amelyeket egészségünk és emberiségünk védelme érdekében vetnek latba. Mindenkit felszólítunk, hogy mutasson szolidaritást az ukrán nővérekkel és támogassa a #Nurses for Peace-t”.
Itt lenne az idő melléjük állni. Legalább ezen a napon. Itt lenne az idő a magyar ápolók mellé is odaállni. Mindenkor nagy szüksége lehet rájuk - mindenkinek. Azokra, akik soha nem mondhatják: nem a mi dolgunk. Ők teszik a dolgukat.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.