Pénteken a miniszterelnök azzal a hírrel villanyozott fel, hogy jelentős mértékben lecseréli a régi kormánytagokat: „Sok új embert akarok behozni”. Lehet, ha értesülök a kilétükről, nem leszek ilyen felhőtlenül boldog, de ezt a pár napot még kiélvezem. A folyamatot csupán a bőség zavara nehezíti: „Két vagy három kormányt ki lehetne állítani a magyar jobboldal szellemi felhozatalából”. Micsoda szerencse, hogy végül csak egy lesz. Kettő, pláne három még komolyabb bajokat tudna okozni.
Pedig veszélyes időket élünk. A fő veszély a miniszterelnök szerint az atombomba. Újabban kicsit idegesít, ha valaki ezt emlegeti, de kiderült, hogy a bombát természetesen nem Putyin, hanem Brüsszel dobná ránk az embargóival. Putyin atomfenyegetésében semmi rossz nincs, az oroszok már rég felszerelték az összes rakétájukat magyarjelző műszerekkel. Ahol magyart érzékelnek, azt a területet kihagyják, simán csak körbelövik, és kész. Sajnos Kárpátaljára még nem voltak így felszerelkezve a rakéták, Putyinék egyetlen hibája, hogy túl komolyan vették Trianont.
Ami szintén szóba került. Mármint hogy azért nehéz nekünk olajügyben (tényleg az), mert nincsenek tengereink. „Lennének, ha nem vették volna el őket” - mutatott rá a felelősökre Orbán. Pedig igényeink nyilván jogosak, elvégre mind az Adria, mind az északi tengerek partjain őshonos magyar többség él.
Itthon szerencsére minden a megszokott rendben folyik. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy egy hevesi faluban a fideszes alpolgármester nyugodtan elterelt egy patakot a saját telkére, a pisztrángos medencéjébe. Ráadásul az önkormányzat csöveit tulajdonítva el e nemes célra. Nincs ebben semmi, business as usual, minden erőforrást a megfelelő politikai irányba kell terelni. Hát nem Mészárosék cégei nyerték el az autópálya koncessziót is 35 évre? Isten tartsa meg a főtulajt addig erőben-egészségben. Természetesen nyílt verseny volt, feddhetetlen szakmaisággal, hiszen csak a kiíráson munkálkodó tanácsadó cégeknek 800 milliót fizettek. Ehhez képest mi az a vacak patak!
Nem könnyű az ellenzéknek ebben a világban megtalálnia a helyét. Mennyire kívül a rendszeren, és mennyire szükségképpen belül? Mostanában két ezzel kapcsolatos kérdésben kellett dönteniük. Egyikben a parlamenti részvételről, a másikban a koalíciójuk jövőjéről.
A parlamenti részvétel eldőlt. Megértem, hogy miért, részemről rendben is volna, ha megvilágítják: mi fog a magatartásukban változni az eddigiekhez képest. Mert én úgy láttam, eddig is megtettek minden lehetségest. Kérdeztek, számonkértek, információkért pereltek. Igenis hangot adtak azoknak a megélhetési kérdéseknek is, amelyeknek állítólagos mellőzéséért most ostorozzák magukat. Szóltak nyugdíjról, alacsony bérekről, szociális munkások, egészségügyiek, pedagógusok, minimálbéresek helyzetéről. Hogy mire mentek vele, azt látjuk. Most meg kellene mondani, mi újat tudnak kitalálni.
Legtiszteletreméltóbbnak Kunhalmi Ágnes őszinteségét tartom, aki kimondta: a politikához pénzre is szükség van. A közhiedelemmel ellentétben ebben nem (csak) a képviselői fizetés a méz a madzagon, hanem a frakciók és rajtuk keresztül a pártmunka finanszírozása. Ez valódi érv. De a perdöntő az, hogy a parlamentből jelenleg nincs hova kiugrani. Nem alakítottuk ki az országgyűlésen kívüli politizálás fórumait, nyilvánosságát, a civil szervezetek, szakszervezetek és pártok viszonya finoman szólva is rendezetlen. Márki-Zay kudarca miatt többen éppen most utálnák ki a civileket a politikából. Sokkal több felkészülés kellett volna ahhoz, hogy az ellenzéki politika a parlamenti támaszpontot elhagyva ne a semmi közepén találja magát. Kár, hogy a felkészülést elmulasztottuk. Pláne, hogy a parlamentet a folyamatos veszélyhelyzet rendeleti kormányzása most végképp lenullázza.
Elfogadom, hogy most „belül tágasabb”. De azt már nem, ahogy a maradék távolságtartás jelképes gesztusait is sikerült összezavarni, komikussá tenni.
És itt jutunk el a második, inkább kimondatlan döntéshez. Ahhoz, hogy a koalíció felbomlott. A pártok külön utakon próbálkoznak tovább. Ennek is lehet előnye a karakterek kibontakoztatása, az ellenzéken belüli értelmes viták szempontjából. (Amelyekhez most igazán kínálkozna az alternatív parlament régi ötlete!) Szóval oké, de meddig? Mert a választási rendszer kényszere a megmérettetéseknél egybetereli az ellenzék zömét. Már az EP választáson is okozhat gondot a hat külön lista – a kisebbekre adott elveszett szavazatok a Fidesz mandátumait gyarapítják. És a szereplőkön túl kit érdekel a háziverseny, mi javul tőle a rendszer és a jobbat akarók közti arányokban? Az önkormányzati választás ugyanabban az évben már vérre megy. Ha nincsenek közös polgármester- és képviselőjelöltek, ha öt-hat ellenzéki indul egymással szemben, az is elvész, ami most van.
Attól tartok, a szavazótábor is. Egyszer már elvesztettük egy részét az előválasztás után elfecsérelt hónapokkal. Most a választás óta újabb egy hónapot dobtunk ki az ablakon hosszútávú döntések és érdemi politizálás nélkül. Már nem vagyunk olyan sokan. Kéretik vigyázni ránk!
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.