Ukrajnában hogyan emlékeznek meg a második világháborúban aratott győzelemről?
Néhány éve május 8-án emlékezünk az elesettekre a „soha többé!” jelszóval. Május 9-én sem tilos rendezvényeket tartani, de olyankor nincsenek hivatalos megemlékezések.
A hírek szerint idén Moszkvának vannak bizonyos katonai céljai, amelyeket még az évforduló előtt szeretne elérni.
Valóban voltak ilyen célok, ezekről több forrás is beszámolt, például Szergej Markov korábbi katonai szakértő, aki mára propagandistává változott. Még a „különleges katonai művelet” legelején fedte fel a tervet: három nap alatt beveszik Kijevet, majd néhány hét alatt megszilárdítják az új rendet, egész Ukrajnában leváltják a hatalmat, helyreállítják a netán megrongálódott infrastruktúrát és a fasizmus fölött aratott győzelem tiszteletére május 9-én díszszemlét tartanak a kijevi főutcán, a Krescsatyikon. Az is megerősíti a terv létezését, hogy a Kijev környékén hátrahagyott orosz katonai járművekben találtak teljes díszegyenruhákat, rajtuk tulajdonosaik kitüntetéseivel.
A tervek persze gyorsan megváltoztak. Mi a helyzet a fronton az utóbbi napokban?
A helyzet feszült. A frontvonal csak kicsit, taktikai jelleggel mozog, közben azonban intenzív harc folyik. Konzervatív becslések szerint is naponta legalább száz orosz katona esik el, veszteségeik a többszörösét teszik ki az ukrán hadseregének. Ez megfelel a klasszikus hadviselés törvényeinek: a védekező fél kevesebb embert veszít. Az a nagy orosz támadás, amelyről április közepén még azt feltételezték, hogy május 9-ig jelentős sikert eredményez, a valóságban meglehetősen gyengén folyik. Ennek alighanem az az oka, hogy Oroszország már nagyobbrészt kimerítette támadó kapacitását, s most menet közben próbálja korrigálni a célokat és a taktikát.
Kinek dolgozik az idő?
Ezt nehéz megmondani, de úgy vélem, Ukrajnának van jobb esélye kibírni a jelenlegi szakaszában a kivéreztetésre irányuló háborút. Persze ennek előfeltétele, hogy tartós katonai és gazdasági támogatást élvezzen a nyugati partnerek részéről. A feladat óriási. Zelenszkij elnök azt nyilatkozta, hogy az ukrán költségvetés vesztesége havi ötmilliárd dollár. A háború előtt az ország évente nagyjából ennyit fordított a védelemre, most havonta van ennyire szükség ahhoz, hogy ki tudják fizetni a béreket, nyugdíjakat és fenn tudják tartani az államapparátust. A nyugati katonai támogatásban néhány hete mennyiségi és minőségi változás állt be. A háború előtt és az első napokban abból indultak ki, hogy az oroszok rövid időn belül elfoglalják az ország egész területét, ami után partizánharcot kell majd folytatni. Most viszont már támadó fegyverek érkeznek, vagyis a Nyugat hisz benne, hogy az ukrán fegyveres erők nem csak ellenállásra képesek, de az adott pillanatban át tudnak majd menni ellentámadásba.
A nyugati szakértők ismerték az ukrán hadsereget, részt vettek a katonák kiképzésében. Miért nem bíztak benne, hogy fel tudják tartóztatni az agresszort?
Nem értek egyet azzal, hogy ne bíztak volna az ukrán fegyveres erőkben. Inkább arról volt szó, hogy nem volt összevethető a felek katonai potenciálja. Oroszországnak háromszor annyi harckocsija, tízszer annyi harci repülője, a rakétafegyvereket tekintve pedig abszolút fölénye van. A nyugati hírszerzések logikusan jutottak arra a következtetésre, hogy az ukrán hadsereg csak pár napig, maximum pár hétig fog tudni kitartani. Ezért kezdetben nem küldtek olyan fegyvereket, amelyekről nem akarták, hogy orosz kézbe kerüljenek.
Van-e már tapasztalat a nyugati nehézfegyverek bevetéséről?
Erről eddig nyilvánosan még nem esett szó, viszont általánosságban látható a nyugati fegyverek technológiai fölénye. Például a nagyon jól bevált Bayraktar TB2 drónok vagy a hordozható páncéltörő fegyverek, a Javelin rakéták esetében. De a Sztugna típusú ukrán páncéltörő rakéta is bizonyított és a jelentések szerint a Moszkva cirkálót is ukrán gyártmányú Neptun rakéták süllyesztették el.
Katonai körökben mit várnak az érkező nyugati nehézfegyverektől, például a 155 mm-es tarackoktól?
Biztos vagyok benne, hogy ezek előbb vagy utóbb minőségi fordulatot hoznak a háborúban. Ukrajnát eddig pont a támadó fegyverek hiánya akadályozta abban, hogy átvegye a kezdeményezést. A régebbi szovjet fegyverek nagyjából azonos technikai szintet képviselnek mindkét oldalon, de fogy a hozzájuk való lőszer és alkatrész – már a Varsói Szerződés volt országaiban raktáron lévő vagy az amerikaiak által az afgán hadseregnek szánt készletek is kimerülőben vannak. Ukrajna a nyugati tüzérségi eszközökkel az eddiginél sokkal nagyobb lőszerkészlethez is jut, ráadásul ez nem csak mennyiségi, de minőségi ugrás is, mert ezek a szovjet típusoknál sokkal hatékonyabbak, pontosabbak és a lőtávolságuk is nagyobb.
Reális az, hogy Ukrajna ki tudja várni az új nyugati fegyverek, akár harci repülőgépek, nagy hatótávolságú légvédelmi rendszerek vagy harckocsik érkezését és katonáinak kiképzését ezek kezelésére? Mert ha mindez évekbe kerül, akkor lehet, hogy már késő lesz.
Ukrajna nem kivárja, hanem már most is hatékonyan használja a kapott nehézfegyvereket. Ezek között van, amit jól ismernek a katonák, például a Lengyelországból érkezett T 72-es harckocsikat vagy a Szlovákiától kapott Sz 300-as légvédelmi rendszert. Vannak aztán olyan nyugati nehézfegyverek, például a tarackok, amelyek kezelésének megtanulásához tapasztalt tüzéreknek egy rövid tanfolyam is elegendő. Ami a repülőgépeket illeti, azokról még nincs döntés, de ha lesz, akkor egykori pilótaként azt mondanám, hogy a képzett hajózó személyzet számára az átállás két-három hónap kérdése – békeidőben. Háború idején ez akár néhány hétre is lerövidíthető. A harckocsik és a légvédelmi rendszerek kezelésének elsajátításához is elég néhány hét. Ráadásul a folyamatok párhuzamosan futnak, a fegyverek még itt sincsenek, de az ukrán katonák már tanulják a kezelésüket.
A szomszédos NATO-tagok közül egyedül Magyarország nem szállít fegyvert és hadianyagot vagy legalábbis a nyilvánosság előtt tagadja, hogy szállítana. Van-e ennek katonai jelentősége?
Úgy vélem, Magyarország is jobban járt volna, ha Orbán miniszterelnök a háború kezdetétől pozitívabb álláspontot foglal el ebben a kérdésben. Ami Ukrajnát illeti, nem hiszem, hogy a magyarországi készletek nagy változást jelenthettek volna, de a mi helyzetünkben egy tucat harckocsi is jól jön. Az pedig, hogy Magyarország a fegyverszállítmányok átengedését is megtagadja, végső soron neki fog ártani, mert megrontja kapcsolatait azokkal a szövetségeseivel és szomszédaival, akik vállalják ezt a kockázatot. Ez a gazdasági és biztonságpolitikai kapcsolataikban is megmutatkozhat, márpedig Magyarországot hosszú távú érdeke a Európai Unióhoz és a NATÓ-hoz köti.
Van-e esélye Ukrajnának visszaszerezni Herszont, illetve megvédeni a fenyegetett nagyvárosait, Harkivot, Dnyiprót, Zaporizsját, Odesszát?
Ami a védelmet illető, ott szerintem elég jók az esélyek. A térkép és az események dinamikája azt mutatja, hogy az orosz csapatok nem tudtak jelentősebben elmozdulni a februári állásaikból. Harkivnál fennáll a város bekerítésének veszélye, de a legnehezebb a helyzet keleten, ahol Oroszország a legnagyobb erőit összpontosítja, hogy teljes egészében elfoglalja Luhanszk és Donyeck megyéket. Luhanszkban ehhez már nagyon kevés hiányzik. Herszon visszafoglalását eddig a haditechnika hiánya akadályozta. Ukrajnának nagy emberi erőforrásai vannak, de nincs elég fegyvere ahhoz, hogy ellentámadásba menjen át. A térségben nagy a lakossági ellenállás, Oroszország ezt nem tudja teljes egészében elnyomni, s ahhoz sincs elég ereje, hogy a területet tartósan megszállva tudja tartani. A helyi polgári adminisztrációk átállítása is nehezen megy, eddig csak egyedi példák vannak a kollaborációra.
Mekkora a veszélye annak, hogy a konfliktus átterjed a szomszéd országokra, például Moldovára?
Valóban úgy tűnik, hogy Oroszország szeretne még egy feszültséggócot. Nem világos, hogy ennek csak a figyelemelterelés a célja vagy tényleg abban bíznak, hogy sikerül szárazföldi folyosót teremteniük a Dnyesztermellékig. Amit valóban megtehetnek az az, hogy az ottani szélsőségesek révén megtámadják Moldovát vagy Ukrajnát, ezzel újabb menekültáradatot indítva nyugatra. Moldovában most mintegy félmillió ukrán menekült van, akik feltehetően tovább akarnának menni. Ezen kívül a Moldovával határos Csernivci megyéből is, amely eddig az egyik legbiztonságosabbnak számított és ezért a belső menekültek közül sokan ott próbálják kivárni a háború végét.
Vajon a Kreml tényleg kész bevetni a taktikai atomfegyvert, ha végképp dugába dőlnek a támadási tervek?
Ezt nem lehet kizárni. Az orosz vezetés részéről megszaporodtak az irracionális lépések. Teljesen alaptalan a feltételezés, hogy a taktikai atomfegyver bevetésével meg lehetne törni az ukrán ellenállást, sőt, a hatás alighanem pont az ellenkezője lenne. Ugyanakkor ez Oroszország és az egész világ számára is olyan következményekkel járna, amelyekbe igazság szerint nem is akaródzik belegondolni. Csak egy példa: az Egyesült Államokban törvényjavaslatot nyújtottak be, miszerint tömegpusztító fegyverek alkalmazása esetén az elnök elrendelheti amerikai csapatok bevetését Ukrajna megsegítésére. Ez elég erős figyelmeztetés.
Katonai szakértőként milyen végső kimenetelre számít?
Hát igen, ez az egymillió dolláros kérdés. Jelenleg mindkét fél biztos benne, hogy a céljait el fogja tudni érni katonai eszközökkel. Főleg az orosz oldal az, amelyik még nem kész a kompromisszumra. Az ukrán pozíció a tárgyalások kezdetétől fogva ismert: az orosz csapatoknak vissza kellene térniük a február 24-i állásaikba, az úgynevezett luhanszki és donyecki népköztársaságok kérdését az elnökök személyes találkozóján kellene rendezni, illetve Ukrajna vállalja, hogy nem próbálja háborúval visszafoglalni a Krímet, amelynek státuszáról tizenöt éven belül, tárgyalások útján kell megállapodni. Ez ukrán részről konstruktív, kompromisszumos javaslat volt, de ismeretes az erre adott orosz válasz. Mostanra belátták, hogy kezdeti céljukat, a hatalomváltást nem tudják elérni, ezért beássák magukat a megszállt területeken, amit még lehet, megpróbálnak elfoglalni, hogy aztán majd ennek birtokában alkudozzanak Ukrajnával. Közben azonban az ukrán belső helyzet is változik. Zelenszkij elnökön sok múlik – de nem minden. Naponta ismétli, hogy nem köt kompromisszumot az ország területi integritásának rovására. Az ukrán elnök, ellentétben az orosszal, a tárgyalásokon nem mehet szembe a hazai közvéleménnyel. Ez ugyanakkor alá is támasztja a pozícióját.
Olekszij Melnyik nyugállományú alezredes, a független kijevi Razumkov Központ kül- és biztonságpolitikai programjának társigazgatója. Pályáját katonai pilótaként kezdte, Ukrajna függetlenné válása után berepülő pilótaként, század-, majd reptérparancsnokként szolgált és dolgozott a hadiiparban is. 2005-2008 között az ukrán védelmi tárca szervezési és elemző részlegét vezette, illetve a védelmi miniszter főtanácsadója volt.
