Harry herceg óta tudjuk, hogy éretlen, tudatlan és ittas fiatalok bármikor készek egy kis tréfásnak szánt náculásra. Aztán kijózanodva, nyakukban az irdatlan botránnyal persze már nagyon sajnálják a félreérthető karmozdulatokat, a siegheilezést, nem beszélve – mint ez a héten a Dohány utcában megesett – a zsinagóga levizeléséről. Ez a XXI. században borzasztó, de alighanem kivédhetetlen, mert az emberek között mindig van egy kiadós hányadnyi hülye.
Az viszont tényleg figyelemre méltó, hogy a drámai eset és a rá adott politikusi reakció – polgármesteri és alpolgármesteri gyertyagyújtás szolidaritási jelleggel – milyen elképesztő indulatokat kavart az Erzsébetvárosban. A politikai korrektséget teljességgel mellőzve háborodtak fel jó néhányan, minősíthetetlen szavakkal kérve számon a helyi vezetőkön a közállapotokat, körülbelül azzal a kiindulóponttal, hogy ha mécsest tudnak gyújtani a levizelt zsinagóga mellett, akkor talán azért is tegyenek végre valamit, hogy az úgynevezett bulinegyedben ne legyen mindennapos mindennek - is - a levizelése. Mert tény, ami tény: a járvány visszahúzódásával pontosan ott folytatódik minden, ahol két éve abbamaradt. Változatlan az éjszakai részeg ordítozás, a kocsmákból hömpölygő zene, csak talán annyi a különbség, hogy most inkább spanyolul kurjongatnak a kurtizánnak öltözött fiatalemberek, nem angolul.
Az önkormányzatok kivéreztetése faktum. De vannak választási ígéretek, amelyek betartásához elsősorban nem pénz, hanem akarat kell. És a bulinegyed gondját a 2019-es választás után nem az ímmel-ámmal folytatott bizottságosdi oldotta meg, hanem a járvány. Most újra elkendőzhetetlen a baj, és ha nem történik valami, az két év múlva Budapest-szerte visszaüthet a demokratikus ellenzékre. Érdemes ezt szem előtt tartani, mert minden letört visszapillantónál úgysem lehet mécsest gyújtani.