Beülni vagy nem beülni - ez itt a kérdés, legalábbis az ellenzéki összefogásnak. Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri, a kiüresedett parlamentarizmus minden nyűgét s nyilait, vagy ha kiszáll e rendszer keretei közül, s másképp kíván véget vetni neki?
A választási vereség óta ez a dilemma dominálta az ellenzéki diskurzust, természetes a bűnbakkeresés az önfelmentési kísérletek mellett. Erről vitázott egymással Hadházy Ákos és Jámbor András szerdán a 444.hu-n, de a téma máshol, így nálunk is kiemelt figyelmet kapott. Bizony, húsbavágó kérdés ez, ami óriási tömegek sorsáról szól: az összefogás mind a 38 képviselőjéről. Lényegtelen ehhez képest a küszöbön álló megélhetési válság, ami “mindössze” honfitársaink százezreinek - ha nem millióinak - jövőjét teszi bizonytalanná.
Tagadhatatlan, hogy mára szűk mozgástere maradt az ellenzéki politikusoknak, ám azért adódna más lehetőségük is a kibontakozásra. Kidolgozhatnának egy tervet, ami az árstopnál hatékonyabb segítséget nyújt az elszegényedő magyaroknak. Előállhatnának a tanárok bérrendezésére irányuló javaslattal. Szervezhetnének közösségépítőket, jótékony célú adománygyűjtéseket, hirdethetnének utcafórumokat, rávilágíthatnának a kormány baklövéseire vagy éppen piszkos ügyleteire.
Magyarán: megmutathatnák, mit képviselnek, hogyan szeretnék jobbá tenni hazánkat és tarthatnák a kapcsolatot választóikkal. Az ellenzék néhány politikusa meg is teszi ezt. A többiek viszont csak felesleges szócséplésbe bonyolódnak - szimbolikus vagy technikai kérdésekről tépelődnek, megtöltve ezzel a számukra elérhető kevés, ám annál értékesebb médiafelületet.
Az összefogás politikusainak valóban létkérdés, hogy megtalálják a siker receptjét, ám erre más módszerek is lennének. Egy munkaebéd például kifejezetten tanulságos lenne számukra. A pincér kezükbe adná az étlapot, majd felvenné a rendelésüket, hogy aztán a szakácsok annak megfelelően elkészítsék az ételt. Talán akkor ők is felismernék, hogyan kéne kiszolgálni választóikat - semmiképpen sem a munkamegosztásról, menüről és receptekről szóló, végeláthatatlan nyilvános civódással.