Nem tudom, ki, hogy véli, érzékeli, de én nem látom azt a fene nagy ünneplést a kormányban, ami várható lenne egy újabb kétharmad után. Ennek egyik oka lehet, hogy igazán nincs nagy ok az örömujjongásra, ugyanis a kormány tisztában van az ország gazdasági és politikai helyzetével. A kampányt a Fidesz végigkamuzta: hazudtak reggel, délben, hazudtak minden hullámhosszon, a Facebookon, óriásplakátokon, hogy Gyurcsány veszélyes, meg miniferi és különben is háborúba vinnék az országot. Ez elég is volt a kétharmadhoz. Lássuk be, azzal mégsem kampányolhattak, hogy a választások után jönnek megszorítások, át kell rajzolni a rezsicsökkentést és még az is lehet, hogy Brüsszel egy fillért sem ad a NER-földesuraknak – ez nem hozott volna kétharmadot.
Pedig most ez a helyzet: lapunk a választások előtt heti rendszerességgel közölt arról cikket, hogy ne higgyenek a hazug politikai ígéreteknek egyik oldalon sem, mert májustól itt egészen más világ jön, mint amiről a politikusok beszélnek. Április negyedike óta megkezdődött egy lassú kijózanodás, elsősorban a független elemzők, gazdasági szereplők álltak elő azzal, hogy ez így nem folytatódhat tovább. A kormányzati propagandisták még emésztik ezeket a véleményeket, az ő fejük még láthatóan kótyagos a NER-mákonytól. Szerintük szó nem lehet itt költségvetési konszolidációról (megszorításokról), hisz olyat Orbán soha. Mondjuk a kormány sunyin hallgat az ügyben, de előbb-utóbb színt fog vallani.
Az országnak is, és persze a kormánynak is szembe kell nézni azzal a trágyahalommal, ami az elmúlt 4-5 év gazdaságpolitikájának hordaléka. Ezt az örökséget Matolcsy György, az MNB elnöke maga szedte csokorba: elszabadult az infláció, a költségvetési-, a külkereskedelmi- és a folyó fizetési mérleg hiánya. Egyszerre. Más gond nincs is, talán azt leszámítva, hogy az államadósság 10 éves csúcson van. Volt már ilyen gazdaságpolitikai örökség, amikor egyszerre bomlott meg a külső- és belső pénzügyi egyensúly, vagyis párhuzamosan volt magas a fizetési mérleg és az államháztartás hiánya, ráadásul magas inflációval küzdött az ország. 1994-ben nagyot nyertek a szocialisták, ám Horn Gyula nem mert belevágni a gazdaság rendbetételébe a várható politikai veszteségek miatt. Erre egészen 1995 márciusáig kellett várni, ami viszont egy új felzárkózó pályára tette a magyar gazdaságot, amely nem mellesleg Európa felé vitte az országot, viszont hatalmas társadalmi áldozat árán.
Most hasonló a helyzet. Jobb ugyan a magyar gazdaság fundamentuma, sokkal rosszabb viszont a világgazdasági környezet, recesszió és stagfláció fenyeget. 1995-ben Horn nem számíthatott az uniós pénzekre, ezekre egyelőre Orbán sem építhet. A helyzet sokkal nehezebb, mint sokan gondolják, bár a húsba vágó infláció mindenki számára intő jel. Az egy dolog, hogy a független újságírók, elemzők a kiigazítások szükségességéről beszélnek, de ez egészen más minőség, ha a korábbi Orbán-kedvenc Matolcsy György költségvetési konszolidációs programon dolgozik Varga Mihály pénzügyminiszter helyett. Márpedig ez a helyzet. Kijózanító.