Filmje szereplőit dolog köti össze: Párizs tizenharmadik kerületében élnek. Mi a környék jelentősége?
Amilyen szerteágazó a filmbeli karakterek élete, annyi választ tudnék adni. De talán a legkézenfekvőbb, hogy én is sokáig éltem ebben a kerületben, ahol az elmúlt évtizedben jelentős fejlesztések, építkezések történtek. Számos filmem játszódott már Párizsban, melyek jellegzetes pontjait mutatták meg a metropolisznak: a tizenkilencedik századi romantikus várost. Én most valami újat kerestem építészeti szinten, ami jobban illett a mai húszasok és harmincasok élettörténeteihez. Többek között ezért is döntöttem úgy, hogy a film fekete-fehér lesz.
Ez erősíti a nézőben azt az érzést, hogy szinte az összes karakter boldogtalan. Tényleg így látja a fiatalabb generációkat?
Ha az lenne a kérdése, hogy én boldog voltam-e a harmincas éveimben, azt mondanám, hogy voltak jobb és rosszabb időszakaim – még úgy is, hogy idővel a rosszat kezdjük elfelejteni. Hamis illúzió, hogy a mai fiatalság boldogabb lenne, mint annak idején mi voltunk. Sőt, sokkal rosszabb helyzetben vannak. Míg húsz évvel ezelőtt tudtunk még analóg emberi kapcsolatokat építeni, ez ma már nem megy. A „lebegés” a divat: a döntésképtelenség és a kivárás korát éljük. Az, hogy sokkal több embernek van diplomája, a szabad gondolkodást erősíti. Senki sem akar rendszert építeni, vagy annak tagja lenni.
Az Ahol felkel a Párizsban a nap olyan, mint a Rozsda és csont című alkotása: szerelemmel teli, ám mellőzi a romantikát.
Azért egy kicsit engedtem a romantikának a vége felé... Ám elismerem, engem a szerelem folyamatában és nem a filmekben sokszor használt pillanatok tekintetében érdekel. Így van ez tizenötéves korom óta, amikor először megnéztem az Éjszakám Maudnál-t Rohmertől. Csodálatos film. Egy férfi és egy nő egy lakásban egész éjjel a szerelemről beszél és végül nem fekszenek le egymással. Akkoriban a szex nem volt kötelező része a szerelem kialakulásának. Manapság, a közösségi média korában, letöltesz egy párkereső applikációt és ha passzoltok, akkor jöhet is a szex. Vajon van még annak a szónak értelme, hogy „szerelmeskedés”? Szerintem van, de hogy áll ezzel a világ?
Általában ön írja a saját filmjeit, most azonban kettő társírója is volt. Hogy jött össze a csapat?
Celine Sciamma-val kezdtük el közösen írni a forgatókönyvet. Majd félre kellett tenni az anyagot, mert beszálltam íróként és rendezőként A legendák hivatala című tévésorozatba. Amikor én szabadultam innen, akkor Celine forgatta már a saját filmjét, a Portrét a lángoló fiatal lányról, így végül a szkriptet Léa Mysius-vel fejeztem be. Valóban érdekes, sosem fordult még elő velem, hogy két másik rendezővel írjak forgatókönyvet.
Ez befolyásolta?
Nem, nem szoktam a rendezésen sok agyalni. Úgy fogalmaznám meg: mozit készítek. Nem tartom a filmjeimet sokban eltérőnek, egyetlen kivétellel: ez a Testvérlövészek, hiszen ez egy amerikai western. Sokszor kérdezték tőlem, hogy mit jelent számomra a filmrendezés és hosszú éveken keresztül nem tudtam jó választ adni. Most már tudok: a filmkészítés az, ahogy viszonyulok a világhoz.
A Dheepan a migrációról szólt, a mostani filmje generációs problémákról. Fontos önnek, hogy egy film aktuális, közéleti legyen?
Hogyne. Minden műalkotásban benne van a lehetőség, hogy megváltoztatja a világot. a Dheepan valóban politikus mű volt, a jelenről szól, úgy érzem, hogy az Ahol felkel a nap Párizsiban már inkább utópia.
Említette korábban A legendák hivatalát. Kedvet kapott hozzá, hogy újra tévézzen?
Nem feltétlenül, ezt is csak csak a fő rendező Eric Rochert miatt vállaltam, aki jó barát. Jobban szeretek moziban gondolkodni továbbra is. Bár a tévés világból szeretném használni azt a technikai hátteret, ami rendelkezésre állt: bármilyen beállítás eszembe juthatott, megvolt hozzá az eszköz és a szakember. Ilyen luxushelyzetben mozifilm esetében sosem voltam.
Nem fél attól, hogy a streaming „megeszi” a mozit?
Ez inkább gazdasági, mintsem művészi kérdés, előbbihez nem nagyon értek. De az biztos, hogy a pandémia előtt nem volt tökéletes a filmipar és a repedésekből törések lettek. Ha arra kíváncsi, hogy fogok-e streaming szolgáltatónak forgatni, fogalmam sincs. Az biztos, hogy ez a nyelvészeknek is okozott némi munkát. Hosszú évtizedek óta használjuk a mozi, a mozizni szavakat. Ez nem változott, amikor a celluloidot leváltotta a digitális technika. Oké. De most sem kellene valami újat kitalálni, amikor egy óriási vetítő és egy mobiltelefon képernyőjén pergő képsorok szintén ugyanazt jelenthetik? Nézünk egy filmet? De látjuk is, valóban?
Névjegy
Jacques Audiard Párizsban született 1952-ben. Arany Pálma-díjas és Oscar-jelölt francia forgatókönyvíró, filmrendező. Szkriptekkel kezdte, ő jegyzi például A profi című Belmondo mozit. Első filmjét, a Férfiak mélyrepülésben című road movie-t, melyben Mathieu Kassovitz és Jean-Louis Trintignant főszereplésével két szánalmas bűnöző macska-egér játékát meséli el, 1994-ben forgatta. Jelentős egészestés művei: Csinálj magadból hőst, A számat figyeld, Halálos szivdobbanás, A próféta, Rozsda és csont, Dheepan.
