Grandiózus a temérdek formátumú, méretű vízsugár a porondon, melyeket különböző színű lézerfények pásztáznak hatásos zenére. Beltéren ritkán látni ilyen „vízorgiát”, ami rendszeresen változik, az előbb még a szinte kupoláig érő áradat összetöpped, de máshol meg magasba lövell, bár az is lehet, hogy éppen csak bugyog. Jó nézni, önállóan is látványosság, valóságos performansz, olyan mint valami antropomorf formájú élőlény, ami mozog, pulzál, eltikkad, majd ismét erőre kap.
A RAIN – Esőcirkusz című új műsort látjuk a Fővárosi Nagycirkuszban, ami az artistákon kívül az egyik őselem, a víz mágiáját állítja középpontba. A víz kötőanyag a számok között, amik így egymásba folynak, nem feltétlenül különülnek el élesen. Szinte fölösleges összekötőszöveget mondani, kevesebb is elég lenne. A hagyományos értelemben véve nem vízi cirkuszt látunk, hiszen a vízben érdemben nem történik semmi, a táncosnők nem merítkeznek meg benne, úgy, mint egy korábbi műsorban, fóka, delfin sincs, ahogy kígyó, krokodil sem. A vízbe legfeljebb gumicsizmában tapicskolnak bele a tánckar tagjai, vagy a nyitószámban egy vízzel teli akváriumból emelkedik ki valaki, aki aztán csalafinta módon nem is vizes, nyilván dupla falu az akvárium. Az attrakciók zöme eredetileg nem vizes körítéssel készült, ennek a műsornak a kedvéért adjusztálták körbe szökőkút-parádéval. Ez a rendező szabadsága, meglévő részekből a saját szája íze szerint komponálhatja meg a programot, ami így egy önálló elemekből egybefűzött paprikafüzérre emlékeztet, ám mégiscsak egésszé illeszkedik össze.
A Fekete Péter által rendezett műsoron átívelő gondolat, hogy a víznek megtisztító ereje van, segíthet akár a bemocskolódott világ újraértelmezésében, az újrakezdésben, reménytelen körülmények között is a talpra állásban, felfrissülésben. Nem szeretem amikor ilyesmiket a műsorközlő mond ki szájbarágósan, fennkölten, előre más által megírt mondatokkal, spontaneitás nélkül. De hat rám, amikor sikerül vizuálisan megjeleníteni. Nem hittem volna, hogy a háborúról lehet érvényesen cirkuszban, revümozzanatokkal beszélni, ezt a műfajtól idegennek tartottam. Most mégis összeszorul a gyomrom, amikor az orosz, ukrán, magyar artisták által bemutatott műsorban táncmozdulatok kíséretében, mint a hevenyészett tömegszállásokon, matracokra kucorognak a művészek. Lehetne ez borzasztóan mesterkélt, de arcukon ott az átélt borzalmak iszonyata, összekuporodásukban a félelem, hogy minél kisebb felületet mutassanak magukból a pusztítóvá vált világ felé. És a kivetítőn láthatók a lerombolt, füstölgő házak, ott a tönkretett életek lidérces lenyomata. De aztán jön a megtisztító víz, jönnek az artisták kitárulkozó mozdulatai, nézhetjük az energiától duzzadó életigenlésüket, megvan a kontraszt, a hatalmas érzelmi amplitúdó, mint a jó színházban. Ha pedig egy szerelmespár, Popeta Vitalii és Shipaeva Elena összeölelkezik a kupola alatt, és a vízsugarak hozzájuk föllövellve, körbe „lelkendezik” őket, szinte hódolva nekik, az maga a minden nehézségen úrrálévő élet apoteózisa.
Persze feltehető a kérdés, hogy nincs-e ez a giccs és a hatásvadászat határán? De bizony ott van, olyan keskeny pallón lavíroz, mint amikor a magas dróton kötéltáncoló artista biztosító loncs nélkül mutat be kunsztokat, és hatalmas lélekjelenlétén, bámulatos egyensúlyozó képességén múlik, hogy megússza-e épp bőrrel. A most fellépő magas-drótosok, Oleg Lobanov, Beata Slabko, Ihar Sakhatski, bár nem is mennek a legszédítőbb magasba, azért bebiztosítják magukat, de így is előrukkolnak néhány lélegzetelállító trükkel. Most nem is az a legfontosabb, hogy világszámokat lássunk, miközben a mutatványok jelentős része kimondottan jó, ha nem is lehetne vele a cirkuszfesztiválok cirkuszfesztiválján, Monte-Carlóban díjat nyerni. Ennek a műsornak egészében van svungja, lelke. Tán nem is érdemes számonként írni róla. De mégis fontos, hogy egy orosz és ukrán „vegyes” házaspár, Vitalii Zaetz és Margarita Nikulina lép fel úgynevezett perzs attrakcióval, amiben a férfi hatalmas rudat tart a magasba, a nő pedig a tetején szépségesen tornázik, és látszik az egymás iránti feltétlen bizalom, meg az, hogy imádják egymást. A szintén ukrán Ameli Bilyk lengődróton balanszírozva játékosan zsonglőrködik. Közben óhatatlanul az jut eszembe, hogy ez segíthet neki az otthoni szörnyűséges események feldolgozásában. Lengőrúd is van, azon Doros Richárd „ingadozik” a légben mámorosan.
A RAIN bemutatója után egy héttel, másik premiert is tartottak a Fővárosi Nagycirkuszban, Magic Show címmel. Ez a nálunk valaha igen népszerű, de már-már feledésbe menő varieté műfaját eleveníti fel. A Maxim Varieté, a Moulin Rouge, a Savoy, a Lido, a Pigalle, a Fortuna, a Nirvána, Béke Orfeum… megszűntével bár időlegesen fel-felbukkan, de a műfaj sajnálatosan kikopott a budapesti éjszakából. Most péntek és szombat esténként újra megjelenik a Városligetben. Ahogy az dukál, még fehér abrosszal leterített asztalokat is betettek a nézőtérre. Lehet rágcsálnivalót, üdítőt, alkoholos italokat rendelni, el lehet lazulni. Ez este 7-től hangsúlyosan felnőtteknek szóló könnyed szórakozás, de azért akadnak akik gyerekeket is hoznak, ők is egészen jól „elvannak.” A víz ezúttal is központi szerephez jut, és néhány attrakció is átkerül a másik műsorból. Például Donnert Ryan és Szécsényi Anna fergeteges gyorsaságú, mámoros hangulatú görkorcsolya remeklése, vagy Danil Giniborg és Aleksandr Plishkin ugyancsak bravúros kézegyensúlyozó száma, aminek egy része éjszakai bárba illő fehér zongorán történik, mutatós lányok által körbeajnározva és táncolva. A revüben fontos az erotikus töltet, a változatosság, ezért a mutatványok egy részét lerövidítik. A francia illuzionista, Vincent Vignaud eltűnik egy instrumentumban a porondon, és a nézőtéren bukkan elő. A magyar bűvészek három hetente cserélődnek, hogy minél többen kapjanak lehetőséget. Gyertyán Bezs Lupin nevű szépséges husky kutyájával találtatja meg a kiválasztott kártyát, túl hosszú és külföldiek számára nem érthető számában. Ennél még hosszadalmasabb, és szintén csupán a magyarok számára érthető, amikor hazugok közt egyetlen igazságot állító nézőt keres Németh Gábor. Párkányi Kolos valódi kézügyességet igénylő mikromágiája csak kivetítve látszik jól, de így is élvezetes.
A Fekete Péter rendezésében, Graeser József cirkusz szakmai vezető közreműködésével létrejött Magic Show fontos kezdeményezés a varieté újbóli, hazai meghonosítására, és a felnőtt közönség visszahódítására a Fővárosi Nagycirkuszba.
