„A bécsi Opera, a világ legkonzervatívabb színháza bemutatta Krenek Egon Húzd rá, Jonny! című dalművét, amelyben mozi-, revü-, és varietéelemek vannak és amelynek zenéjében először hangzik fel a szinkópált taktus, a charleston, zenekarában először a banjo, röviden: a jazz. A premier napján Schalk, az Operaház igazgatója egy interjúban kijelentette, hogy a banjo nem hangszer, a charleston nem zene, s az egész jazz ördögi találmány, amelynek semmi helye a komolyzene templomaiban. Az egész bécsi zenekritika, amely kevés kivétellel a legmodernebb, úgynevezett, »tonális« zene híveiből és propagálóiból áll, a premier után ujjongássál üdvözölte a Húzd rá Jonnyt, a dalmű modernizálódásának úttörőjét, amelyet az egész műfaj átalakulásának kell követnie.” Az Est 1928. január 20-i száma ekként kezdi meg beszámolóját a világ első jazzoperája, a Jonny spielt auf bécsi, 1927 szilveszterétől futó előadásáról. Az osztrák fasiszták antiszemita támadást intéznek a mű (amúgy katolikus) zeneszerzője, Ernst Krenek – Anna Mahler egyik egykori házastársa – ellen, horogkeresztes tüntetéseket szerveznek a „zsidó-néger szenny” miatt, a szocialisták mint a szellem megújhodásának és a megmerevedett formák úttörőjének forradalmi újítójaként ünneplik a művet. A Staatsoper igazgatója, Franz Schalk karmester kijelenti: a jazz ellen tett nyilatkozata három évvel korábbi, nincs kifogása Jonny ellen – az igazi harctér az Est írása szerint az Operaház kasszája, ahol verekednek a jegyekért. A lap arra nem tér ki: az előadások előtt rendőrkordonokkal védték a közönséget. Azt pedig még nem láthatta, hogy Jonny frakkján sárga csillaggal az1938-as düsseldorfi Elfajzott zene náci kiállítás brosúrájának a címlapjára kerül.
Azért máshol is verekedtek. Meglehet, nagy aránytalanság egyetlen plakátot kiemelni a Magyar Nemzeti Galéria ma nyíló art deco tárlatán bemutatott 130 közül, ám a Várady aláírással szignózott Húzd rá, Jonny! plakát nemcsak művészettörténeti szempontból érdekes, benne van az akkori idők sűrítménye. Fekete szaxofonos, hófödte hegycsúcs fölé magasodó gőzmozdony, földgömb és felhőkarcoló – vidám rajzok egy vidám berlini történethez, és az információ: márciusi bemutató a Városi (ma: Erkel) Színházban. A plakát mellé tett rövid leírás említést tesz a bécsi fasiszta reakciókról, míg a mű itthoni fogadtatásáról mindössze annyi megjegyzést tesz: a mű magyarított címe azt jelzi, hogy a hazai közönség az itthon ritkán látott feketéket a cigányokkal azonosította. Ezért a Cigányzenészek Szövetsége tüntetést is szervezett az előadás ellen.
Maradjunk annyiban: a szövetséget bepalizták jobboldali (diák)szervezetek, amelynek tagjai napi öt pengő fejében tizenöt estén át zavarták meg az előadást bűzbombákkal, mígnem a városvezetés és a rendőrség az előadást levetette a színház műsoráról. A Kis Ujság 1928. március 21-i száma ír arról, hogy egy több száz fős tüntetőcsoport, miután a Népszínház utcában több üzlet ablakát beverte és megtámadott néhány járókelőt, majd egy orvosnövendék felszólítására a Népszava székházához vonult, az azt védő munkásokkal a találkozásuk véres összecsapással végződött. A Népszavával az volt a „baj”, hogy a Jonny szövegkönyvét a lap zenekritikusa, Jemnitz Sándor zeneszerző, karmester fordította magyarra.
A galéria kiállítási tárgyai – a több mint 250 kiállított műtárgy zöme nagyon ritkán szerepel kiállításon, vagy olyan, amit még sosem láthatott közönség – nagyon sok történetet képesek előhívni a XX. század első feléből. Mégiscsak kevés utalás történik ezekre, felteszem, a hely behatárolja a lehetőségeket, és a művészettörténeti szempont volt az elsődleges. Ám már rögtön a tárlat elején elkalandozik a képzelet Berény Róbert 1929-es, a Modiano cigarettamárkához készített plakátja láttán: a Nyolcak festőcsoport hajdani tagja tíz évvel korábban még másfajta plakátművészetben mutatta meg tehetségét.
Az art deco kifejezést csak a hatvanas években alkották meg, azzal a céllal, hogy leírják ezt a sajátos stílust, amely felhasználta az avantgárd és a Bauhaus eredményeit, de lényegi eleme maradt a dekorativitás, a könnyedség és az elegancia – hívta fel a figyelmet a tárlat sajtóbejárásán Katona Anikó művészettörténész. S bár a tárlat alapvetése az, hogy az első világháború, a spanyolnátha-járvány és Trianon sokkja után miként jelent meg a féktelen életvágy, s az ezzel járó csillogás, az esztétikum az élet minden területén, a tárgyak szépsége mögött mégiscsak felsejlenek a XX. századi történetek. Tüdős Klára 1938-as estélyi ruhájáról is gondolhatjuk, miként jelent meg a népművészeti formakincs az art decóban, de gondolhatjuk azt is: az alkotó milyen emberi helytállásról tett tanúbizonyságot a vészkorszak idején.
Infó:
Art deco Budapest. Plakátok, tárgyak, terek (1925–1938) Magyar Nemzeti Galéria, augusztus 28-ig
Kurátor: Katona Anikó
