Április 16. a Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapja. Idén egybeesik a Húsvét és a Pészach, 16-a ráadásul szombat, és erre való tekintettel a HDKE szerdán tartja a központi megemlékezését, amelyen dr. Nagy István agrárminiszter mond beszédet a kormány képviseletében. Ő már egyszer átadott egy felújított ravatalozót a mosonmagyaróvári zsidó temetőben, akkor is nagyon szépen beszélt. De bizonyított már előtte is. 2018-ban fiataloknak népszerűsítette az egészséges magyar tejet a „Tejkamion-kampányban" a budapesti Lauder Javne Iskolában.
Ott arról szólt, hogy Sávuot ünnepén a tejes ételek fogyasztásának komoly hagyománya van, „így a Tejkamion nemcsak egy kampánynak, hanem egy utazásnak is része lehet a közös érdekek és közös értékek útján”, jelentsen ez bármit. Azt biztosan nem jelenti, amit ugyancsak 2018-ban a Greenpeace jelentéseiben olvashattunk, hogy ha meg akarjuk még menteni a bolygót, az „csakis a hús- és tejtermékfogyasztás jelentős visszafogásával képzelhető el.”
Dr. Nagy István agrárminiszter méltán kiérdemelte a zsidóügyi felelős státuszt. Széles rálátása van.
Mosonmagyaróváron 2020 júniusában a ravatalozó átadásakor arról beszélt, hogy erkölcsi kötelességünk a megemlékezés, és ugyanezt mondta ugyanott november 7-én, amikor az egyedi látványvilágú Trianon interaktív kiállítást nyitotta meg. Arról nem beszélt, hogy a magyarországi zsidók deportálásának hogyan ágyazott meg az ország szétszabdalása és az abból következő revanspolitika. Még szét sem szabdalták a térképet, amikor a magyar parlament 1920-ban már megalkotta a numerus clausust, és innen húzható meg az vonal, amely parlamenti törvényeken át vezetett egyenesen Auschwitzba. Dr. Nagy agrárminiszter mosonmagyaróvári ravatalozó-felavató szép szavaival: a szörnyű pusztítás, a népirtás a település gazdasági erejét is megroppantotta, és beárnyékolta az azt követő évtizedeket.
Szépen beszélt a miniszter úr, felelősségteljesen, mint idén április 3-án is, amikor videóban sokadszor magyarázta el a választóinak, hogy az ellenzék belesodorná az országot a háborúba, elzárná a gáz- és kőolajvezetékeket. Nyilván tudta, hogy minimum csúsztat. Mint akkor, amikor csak félig mondja el az igazságot a „szörnyű pusztításról” és a „népirtásról”. Amiről úgy beszélt, és nyilván 13-án is úgy fog, mintha magyar zsidókkal csak úgy megtörténtek volna a sajnálatos események, ami miatt roppantul szomorú, de felelősséget nem érezhet miatta. Mi köze? – gondolhatja. Hiszen a kormány miniszterelnöki hátszéllel próbálja eltagadni a történelmi magyar állam felelősségét, ám mégis érződik, hogy valami nem stimmel, mert ennek szoborba faragott kínos emlékművét csak éjszaka, suttyomban merték fölállítani a Szabadság téren, fölavatni meg azóta sem.
Éjjel bátrak. Mint azok, akik már másodszor verik szét az ukrán menekültek fotókiállítását a körtéren. Vajon az agrárminiszter megemlékezik majd erről is szerdai emlékbeszédében? Vagy úgy tesz, mintha a gyűlölet minduntalan csak úgy magától kivirágozna a pesti flaszteren, minden kormányzati segítség nélkül?