Ezekben a hetekben igyekszem minél több publicisztikát, elemzést elolvasni, persze főleg a saját “buborékunkból”. A “fasizmus felé lépkedő kis diktatúránk"-ban (írja egyik kedvenc kortárs íróm, Parti Nagy Lajos) aggódva lessük nemcsak a határainkon belüli, hanem az európai jövőnket is.
Nem részletezek választási adatokat, de hadd emeljem ki Tóka Gábor (Vox Populi) közléséből: a listán 800 ezerrel kevesebb voksot kaptak a most együtt induló ellenzéki pártjaink, mint 2018-ban. Nyilván a 6-7 kicsiny helyett 1 óriási jobb lett volna. A politikai szándékok, az ideológiai értékek, meg persze az elitek személyes érdekei azonban más megoldást diktáltak.
Hadd szaladjak végig a legfontosabb okokon, körülményeken, amelyek - véleményem szerint - a választási eredményeket meghatározták, befolyásolták.
Elsőként a háborút (az orosz agresszió fenyegetését) említem. (Szándékosan nem nevezem “orosz-ukrán háborúnak”, hiszen nem volt hadüzenet stb., hanem ez egy felépített, félrevezető, agresszív támadás sorozat.) És most már befelé fordulva, másodikként Orbán Viktor csárdását említem: belül-kívül; Nyugatra-Keletre. Folytassuk a sort a költségvetésileg gátlástalan szociális költekezési ígéretekkel. És hát persze megvannak az “alaptörvényi”, jogszabályi-jogalkalmazási alapok, amelyek lépésről-lépésre teszik jogilag-politikailag-erkölcsileg elfogadhatatlanná a fideszes választási gyakorlatot. A fideszes “kommunikációs kizsákmányolás” persze nem új dolog, az azonban figyelemreméltó, hogy ezúttal egyszemélyes volt a központi kampányuk.
Az ellenzéki összefogás az együttműködéssel, előválasztással nagyszerűen, reményteljesen indult. A folytatás lelassult, nem láttunk egységes, összehangolt, a választói rétegek érdekeire, érdeklődésére építő kommunikációs kampányt. Márky-Zay Péter kiváló intellektuális képességekkel rendelkező, rokonszenves, mintaszerű háttérrel bíró ember. De a kommunikációs tartalmait nemigen szelektálta, túl gyakran ismételt, erősen hadart, sokszor nehezen volt érthető. Nem vált be az a szépen kitalált munkamegosztás, hogy MZP a bizonytalanokra, a jobboldalról áthívhatókra koncentráljon, az együttműködő pártok pedig célozzák meg a választókerületeiket, a meggyőzhető, közelálló társadalmi csoportokat.
Az előválasztás nagy eredménye a fiatal korosztályok a múltbelinél lényegesen sikeresebb megszólítása és a különböző civil szervezetek, kezdeményezések működésének beépítése, felhasználása volt. Sajnos ugyanakkor régebbi pártjaink közönsége, magja meglehetősen elöregedett, ez viszont többször látható kommunikációs szakadékot eredményezett a különböző generációk, társadalmi csoportok, a különböző lakóhelyeken élők között.
Összességében szerintem mindenki tette a dolgát, soha ennyi aktivista nem kapcsolódott az ellenzéki működéshez. Sajnos a munkamegosztás azonban nem működött megfelelően, nem látszott valamiféle erős koordináció.
Néhány szó a kispártokról. A Mi Hazánk még sok gondot okozhat határainkon belül és kívül is, nekünk is, de főleg a Fidesznek. Hogyan lesz az, a Fidesz itthon nemzeti, nagy középpárt akar lenni, az EU-ban meg, a túlélés érdekében, nagy szélsőjobbos, posztfasiszta pártszövetség élére is odaállna, ha lehetne?
A kutyapártiak szándéka a különböző listás és egyéni szavazási megoldásokat illetően nemigen jött át, meg hát az is igaz, hogy a mai világunk sajnos egyáltalán nem egy humoros valami.
Fareed Zakariától, a híres amerikai elemzőtől olvastam: a magyar egy “diktatúrában felnőtt nemzet”. Hát így állunk…
Mégis, mik lehetnek a következő lépések a mi oldalunkon, rövid- és középtávon? Nyilván jó lenne együtt maradni. Kérdés, sikerül-e újrateremteni egy erősebb ellenzéki kohéziót? MZP nem fog lemondani a polgármesteri tisztségről, nem lesz parlamenti képviselő, de talán létrehozza a hetedik együttműködő, jobbközép pártot. Jó lenne, ha létrejönne egy intézményes, mégis laza pártszövetség a Momentummal, a Jobbikkal és ezzel az új, Márki-Zay által javasolt formációval. Ugyancsak szükséges lenne szerintem egy nagyobb, egyesült újbaloldali-szociáldemokrata-zöld párt az MSZP, a Párbeszéd és az LMP egyesülésével.
De az igazi nagy kérdés, hogyan lehetne előbb-utóbb létrehozni egy tényleg jelentős méretű szociáldemokrata-baloldali liberális-zöld pártot a DK részvételével. Nyilván ezt nehéz lépéssé teszi a jelentős választási eredménykülönbség, meg főleg a közös múlt sokféle, gyakran kellemetlen emléke.
Biztos vannak tényszerű, rossz, akár két-három évtizedes emlékek a pártelitekben, de a tagság, sokszor főleg a “nénik-bácsik” köreiben tapasztalható utálkozás bizonyára enyhíthető, áthidalható lehetne. Sajnos mint a legöregebb nemzedékhez tartozónak, azt kell mondanom, igencsak szükség van legalább két elitnemzedék lecserélésére ahhoz, hogy egy jóval erősebb, egységes szociáldemokrata-baloldali liberális-zöld párt jöjjön végre létre.
Új világra van szükség, egy erősebb szociáldemokrata pártra, amely a szabad, demokratikus, nyugati Magyarországért cselekszik. Amely közös életet teremt a parlamenti és a helyi pártvilág számára, valamint az országos és a helyi civil világok között. Olyan pártvilágra kellene törekednünk, amely fel tud lépni az erősödő populizmusok ellen. Hiszen van úgymond baloldali populizmus, amely - nagyon is helyesen - fellép a gazdasági, etnikai, faji egyenlőtlenségek ellen, de mindezt gyakran egy masszív elitellenességbe burkolja. A jobboldali populizmus sokkal károsabb. Erre épít a Fidesz és a Mi Hazánk kommunikációja: egy konzervatív, embertelen család- és nőpolitikára, rendpártiságra, militarista dumára, etnonacionalista érzelmekre. Bevallom, én a legnagyobb veszélyt mostanában az EU ellenes kommunikációban és az integrációnkat lassító lépésekben látom. Ezekkel vegye fel a politikai küzdelmet egy nagyobb, erősebb szociáldemokrata-baloldali liberális-zöld párt!
Nem folytatom. Ha megemésztettük a választások rossz tapasztalatait, hamar kezdjük meg a szükséges új, nagy lépések megvitatását, majd előkészítésüket.