A Tartuffe paradox módon a legtöbbet játszott, ám eredeti változatában a leghosszabb ideig ismeretlen darabja Molière máig fennálló és működő világhírű társulatának. Georges Forestier tudományosan, mintegy irodalmi régészként rekonstruált eredeti, három felvonásos változatával nyitotta meg a szerző születésének 400. évfordulóján ünnepi félévét a párizsi Comédie Française.
Darabjának írásakor Molière hírnevének csúcsán állt. Fiának keresztapja maga a Napkirály volt, ám még ez sem menthette meg attól, hogy eredeti Tartuffe-jét betiltsák. Hivatalosan a király jámborságára hivatkoztak, ám sokkal inkább az általános valláspolitika volt az oka. A drámaíró két évvel később már egy második változattal jelentkezett, melyet ismét betiltottak, míg 1669-ben végre bemutathatta a Tartuffe immáron „szalonképes” előadását, amely öt felvonásban vegyítette a két korábbi változat elemeit. Ekkor született meg a mindenki által ma is ismert befejezés, ami már XIV. Lajos önérzetének is hízelgett. Ebben a mindenéből kiforgatott Orgont egy királyi döntés híre menti meg a végső csődtől.
A belga rendező, Ivo van Hove saját bevallása szerint azért húzódozott ez idáig a Tartuffe megrendezésétől, mert nagyon nem volt ínyére ez a – valljuk be, életszerűtlen – darabvég. Előadásának realizmusa nélkülöz minden molière-i romantikát. Erős, vad színpadképei, csodálatos színészeinek mozgatása, Alexandre Desplat Oscar-díjas zeneszerző filmszerű zenei effektjei mind aláhúzzák azt a rideg, kongó, középkorian puritán világot, amelybe az eredeti darabot helyezi.
Díszletének üressége Orgon romokban heverő családjának diszfunkcionalitását hangsúlyozza, nyitott színpadtere – ahol hátul kitámasztva más előadások díszlet elemei is látszanak – felfedi a Comédie Française ritkán látott meztelenségét. Ennek az ürességnek a hangsúlyozására két óriás tükröt helyez két oldalra, amit ajtókkal köt össze egy állványrendszerrel – ezen vonulnak végig a jelenetekbe érkező színészek, mint sorsuk manökenfigurái, majd ereszkednek alá a játszótérbe egy hosszú lépcsősoron. Abba a játszótérbe, amire még az előadás kezdetén egy nagy fehér papírlapot rögzítettek: lábukkal írják fel szenvedéseik nyomát a szereplők...
Mert aki nevetni érkezett, az nagyot téved. Van Hove előadása sokkal inkább elborzaszt, mint mulattat üzenetével, hogy márpedig az ember nem változik, és a szemünk láttára kibontakozó valósága nagyon is közel áll hozzánk, már-már pertuban vagyunk vele. Tartuffe-je hajléktalan, egy a nagyvárosok néma árnyai közül. Őt fogadja be házába Orgon, a gazdag kereskedő, és a vele való találkozás új értelmet ad életének. Az előadás egy néma jelenettel nyit: a család tagjai kibontják rongyos rétegeiből a koldust. Levetkőztetik, fürdőkádba ültetve megfürdetik, és elegáns öltönyt húznak rá. Ekkor látjuk csak, hogy ez a Tartuffe, merőben szokatlan módon, nemcsak jóképű, vonzó, hanem rendkívül fiatal is.
A családban, amelyik befogadja, minden omlik, és a káosz uralkodik. Itt senki sem boldog, és mindenkit elnyom valaki, mint egy furcsa piramisjátékban. A piramis csúcsán pedig Pernelle asszony, a mátriárka trónol, aki mereven összeszorított szájjal, és vasmarokkal ragaszkodik a régihez. Kiékeli a változás kerekét.
Ebbe a világba csöppen Tartuffe, akit egy cél vezérel csak: életben maradni. Nem opportunista ő, és a legkevésbé sem cselszövő. Nincs senkije és semmije, egyet tud csak, hogy túl akar élni, mindenáron. Úgy húzza magára a vallásosságot, mint egy új öltönyt, míg végül igazzá nem válik számára a hit. És elvesz mindent, amit kínálnak neki, sőt még annál is többet: szerelmes lesz szállásadója feleségébe.
Mire Orgon rájön a tévedésére, már túl késő. Tartuffe házigazdája vagyonának egyedüli örököseként hagyja el a házat, és viszi magával új asszonyát, Elmírát is. A család végérvényesen szétszakad, vagy inkább felszabadul? Egy biztos: Párizs utcáira új hajléktalan költözik – Orgon maga, aki Tartuffe egykori rongyaiba öltözve botorkál be a záróképben a színpadra. Mindenki elfordul tőle, innentől ő a számkivetett.
A Comédie Française-ből kilépve az előadás végén, elhaladtunkban még látjuk, hogy már ágyaznak a rue de Rivoli éjszakai lakói az árkádok alatt. A jelen Tartuffe-jei és Orgonjai egy újabb éjszakára készülődnek. Vajon miről álmodhatnak hálózsákjaikban?
Infó:
A Tartuffe, vagy A Képmutató
(Le Tartuffe ou l'Hypocrite)
Párizs, Comédie Française
Rendező: Ivo van Hove
