A Választási földrajz oldalán vasárnap késő esti bejegyzésükben már elismerték, hogy nagyon félrementek az előrejelzéseik. Miért?
Mi minden héten egy-egy megyét dolgoztunk fel, megnéztük, milyen esélye lehet az ellenzéki vagy a kormánypárti jelölteknek. Az alapvető hibája ennek a gondolkodásnak az volt, hogy abból indultunk ki, mi történt 2018-ban. Feltételeztük, hogy a magyar választó így viselkedik majd 2022-ben is, legalábbis nagy vonalakban. Négy éve a Fidesz sok vidéki körzetet megnyert a szavazatok 40 százalékos relatív többségével is, mert szétaprózódtak mögötte az ellenzéki voksok. Okkal reménykedhettek az ellenzékiek, hogyha összefognak, összeadódnak a szavazatok és fordíthatnak. Elnevezték az ilyen körzeteket billegőnek – bár ezzel nekem módszertanilag sok problémám volt –, ez alapján ment a matek hónapokon keresztül. Aztán jöttek az eredmények és láttuk, hogy letarolta a Fidesz ezeket a „billegő” körzeteket. Ebben benne volt, hogy kialakulatlan még a legújabb kori magyar demokrácia, a választói habitus nincs úgy megcsontosodva, mint mondjuk Amerikában. A fővárosban mi Budán számítottunk kiélezett meccsekre, ehhez képest a Fidesz állt nyerésre a XVI-XVII. kerületben, Budán pedig a várakozásoknál jobban megverte őket az ellenzék. Ilyet még nem láttunk. Elképesztő szintű a társadalmi polarizáció ment végbe.
Milyen dimenzió mentén történt ez a szakadás?
Alapvetően a város-vidék tengelyen. Sőt, most már azt mondjuk, a főváros és az ország többi része mentén szakadt ketté a választói viselkedés. Ami nem új, a mértéke viszont új. Abszolút a városi-vidéki lét, ami meghatározza a magyar társadalom tagolódását. Ebből is látszik, hogy a magyar ellenzéki politizálás gettósodik a fővárosban. Ami megint világjelenség, ezt látjuk Törökországban is, ahol ellenzéki a polgármester Ankarában, Isztambulban, miközben a vidéket uralja Erdogan pártja. Ez a helyzet Lengyelországban is, bár ott van egy erős kelet-nyugat megosztottság, de alapvetően az autokratikus kísérletek mindig a vidékre támaszkodnak, és talajt vesztenek a városokban. A Fidesz esetében ez azért érdekes, mert ezek a budai kerületek részei voltak a korábbi, polgári Fidesz-identitásnak. Most az 1994-es választás inverzét éltük meg. Akkor a Horn Gyula vezette MSZP fölényesen győzött, négy körzetben tudott csak nyerni az MDF a 176-ból. Kapuváron, és három budapestiben, pont ez a három a Budai Vár, a II. illetve a XII. kerület jelentős részét fedte le. Ezek voltak a jobb oldal Sztálingrádjai, ahova vissza tudott vonulni a nehéz időszakban. De úgy is fogalmazhatnánk, ma már a baloldali ellenzék fészkelte be magát Budára. A jobboldal a vidéki bázist megtartotta, sőt, tovább erősítette, ezzel szemben a budai bázist teljesen felszámolták.
Ők számolták fel?
Mi alapvetően azzal foglalkozunk, hogy az eredményeket térképre visszük és próbáljuk megérteni, mi van mögöttük. De nem lehet nem észrevenni, hogy a Fidesz az időnként már Nándi-mese szintű, pár szavas politikai üzenetekkel nem a magas társadalmi státuszú és képzettségű embereket próbálja megszólítani, hanem kifejezetten az alsóbb rétegekre lő. Ez nem csak formai változás, hanem tartalmi is, a kommunikáció tekintetében. Az előválasztás során itt szerepelt legrosszabbul a DK is, az ő kommunikációs stratégiájuk hasonlóan nyers, odamondós. Csakhogy ezekben a budai kerületekben él az ellenzéki gazdasági és médiaelit, itt ezek az üzenetek nem hullanak termékeny talajra. A 2019-es önkormányzati választásokon még sokan megdöbbentek, hogy V. Naszályi Márta és Őrsi Gergely megnyerte ezeket a fideszesnek hitt kerületeket. Mi nem voltunk meglepve, voltak ennek előzményei már az EP-választásokon is. Sőt, szavazóköri szinten is azt láttuk, hogy Budán már 2018-ra is jelentősen talajt veszített a Fidesz, míg olyan helyeken erősödött mint Csepel, Soroksár vagy Pesterzsébet. De ez csak pár mandátum, ezzel szemben a Fidesz hatalmasat tarolt vidéken.
Hol történt a legnagyobb elmozdulás a kormánypárt irányába?
Országosan 6 százalékpontot erősödtek, ami döbbenetesen nagy szám, de míg Budapesten 3-at, Kazincbarcikán például 18 százalékpontot. Azokon a helyeken nőttek most hatalmasat, ahol amúgy már 2018-ban is, de leginkább Észak-Kelet Magyarországon. Legnagyobbat három borsodi körzetben, aztán Balmazújvárosban, az Ormánságban, Szabolcsban a Tiszavasvárit és Nyíregyháza nyugati részét, a Huszártelep nevű szegregátumot is magában foglaló körzetben. Hevesben Gyöngyösön, Vona Gábor egykori bázisán, utána megint egy szabolcsi körzet jön. Ezek gazdasági, társadalmi válságövezetek, amik korábban a baloldalnak kedvező választókerületek voltak. Nagyon sok 90 százalék feletti fideszes falut látunk most itt a térképen. Eleve 2002 óta azt látjuk, hogy minél kisebb egy település, annál népszerűbb ott a Fidesz, és az észak- kelet magyarországi részek bővelkednek ilyen apró településekben, zsákfalvakban. Most már az látszik, hogy minél kisebb egy település, annál jelentősebb is volt a kormánypárti előretörés mértéke. Így ténylegesen kettészakadt az ország.
Szerepet játszhatott ebben szavazatvásárlás?
Ezt nem lehet pusztán szavazatvásárlással magyarázni. Ráadásul ott voltak mindenütt az ellenzéki delegáltak is, soha ennyi ember nem vett még részt abban, hogy a választások tisztaságán őrködjön, rengeteg csalás ki is derült. Más kérdés, mennyire hatékonyan lehet fellépni ellenük. Ez akkor lett volna igazán fontos, ha szoros az eredmény, de itt nem erről volt szó. A pontos okokat én most nem fogom tudni megmondani, de amennyire én láttam, volt két nagyon erős mondása a kormánynak. Az egyik, hogy „háború vagy béke”, a másik meg az olcsó gáz és a rezsicsökkentés védelme. És ez a két üzenet átment. Nyolc és félszer annyi plakáthelye volt a Fidesznek, mint az összes többi pártnak együttvéve. Az emberek egyre inkább a közösségi médiából tájékozódnak, és az online térben lehetetlen volt elbújni a Megafon és a sok kisebb kormányközeli hirdető szőnyeggombázása elől. A kampány jelentős időszakát Spanyolországban töltöttem, de a Holdra kellett volna elköltöznöm, hogy ne lássam ezeket a reklámokat. Ezzel szemben az ellenzéki oldal üzenete nem volt mindig ennyire tiszta. Pontosan azért, mert nem volt egy egységesen létező entitás. A kelet vagy nyugat dichotómiát próbálták tematizálni, ami sokkal absztraktabb megközelítés. Ha elképzelem, hogy a nagyanyámnak meg kellett volna hallgatni, hogy most így tízezer forint lesz a gáz, vagy húsz, vagy dönteni, hogy kelet vagy nyugat, egyszerű a választás. Könnyen lehet, hogy nagyon keserű ébredés lesz ebből sokak számára, belátható időn belül.
A választási körzetek átrajzolása befolyásolhatta az eredményeket?
Nehéz erre egyértelmű választ adni. Az biztos, hogy a választókerületnek a kialakítása az előző két választáson kedvezett a Fidesznek. De amikor ennyire megjósolhatatlan a választói viselkedés, nehéz azt visszaigazolni, hogy ezt nagy mérnöki pontossággal meg lehet tervezni. Vannak azért rá példák, például a Csongrád 1-2-es választókerület, ott az egykori szocialista panellakótelepet egy tömbbe pakolták, a többit hozzácsapták a Homokhátság déli részéhez, ezzel pont át lehet billenteni a szavazatokat egy egész választókörzetben. Ott tényleg nehéz másra gondolni, hogy miért pont így alakították a körzeteket. Ilyen helyzetben nincs jelentősége, de a jövőben, ha lesz még Magyarországon kiélezett választás, lesz szerepe. Múlt vasárnap ezen semmi nem múlott. Érdemes hozzátenni, hogy mivel ennyire rosszul szerepelt az ellenzék országosan, és sok választókerületben szándékosan lettek tömbösítve az ellenzéki szavazókörök, az ún. „gerrymandering” még hozzá is segíthette Pécsett és Szegeden az ellenzéket 1-1 mandátumhoz. Egy kiegyenlítettebb térfelosztásban könnyen lehet, hogy bukják ezeket is.
A Mi Hazánk parlamenti bejutása mennyiben módosította a képletet?
Az európai választásokon az elmúlt két évben sok helyen jutottak be olyan oltás- és lezárásellenes pártok a helyi törvényhozásba, amelyek két éve még nem is léteztek (pl. Romániában az AUR, vagy Bulgáriában a „Virradat”). A Mi Hazánk is észrevette ezt, vagy észrevetették vele, és elkezdtek felépíteni erre egy brandet. Eleve volt a pártban egy kinövési jel, az EP-n 3,5 százalékkal indítottak, megverték az LMP-t és a Kutyapártot listán, utána az önkormányzati választáson ahol volt területi listájuk, 5-6 százalékot kaptak, most már majdnem minden megyei önkormányzatban ott ülnek, Csongrádban 2 képviselőjük is van. Utána kitört a háború, és az egész Covid-témát elfelejtettük, ráadásul a kormány minden korlátozást feloldott a választások előtt. Én akkor azt gondoltam, Putyin kilőtte őket, amúgy is elég sok orosz-párti figura van köztük, akkor ennyi volt. Ehhez képest a 6,5 százalékuk különösen ilyen részvétel mellett komoly politikai teljesítmény. Mi azt láttuk, egyenletesen oszlanak el a szavazóik a településhierarchiában, ami valamennyire meglepő, hiszen a Jobbik a nagy falvakban és a kisvárosokban volt erős. De az oltásellenes bázis nem olyan, mint a nemzeti radikalizmus, aminek van egy üvegkupolája; annál sokkal diverzebb. Valószínűleg ők nagyon sok ellenzéki szavazót elvittek ezzel. A jelöltjeik nagy többsége nem a helyi elitből, nem is az alsóbb rétegekből jött, hanem olyanok, akik sok emberhez vannak bekötve, például tanyagondnokok, vagy helyi segítőszervezeteknek dolgoznak. Teljesen más hálózatépítési stratégiát követtek, mint a többi párt, ami viszont emlékeztetett a 2008-2009-es Jobbikéra. Érdekes lesz, hogy mostantól mit fognak csinálni, mert nélkülük is megvan a Fidesz-kétharmad.
Sokan ellenzéki oldalon most a kutyapártot is hibáztatják a vereségért, lehet erre okuk?
Ez most a legnagyobb ostobaság, akkora különbség van a két nagy tábor között, a kutyapárt meg csak 3,5 százalékot kapott. Szerintem ők két taktikai hibát követtek el, az egyik, hogy az ellenzékhez fűződő viszonyt kellett volna már korábban tisztázni, a másik, hogy el kellett volna dönteni, marad-e a viccpárti identitás. A választási eredményből az látszik, hogy szinte teljesen fővárosi párt maradtak. Egy-két nagyvárosban értek el még jobb eredményt, jellemzően ott, ahol működik egy patinásabb egyetem, de ők is ugyanettől szenvednek, mint az ellenzék, hogy másképp gondolkodik, aki nagyvárosban, és másként aki vidéken él. Pedig itthon is lenne fogadókészség egy jó elitellenes, akár kapitalizmuskritikus pártra, mint a spanyol Podemos, ami merőlegest állít a hagyományos jobb-bal tengelyre. Én nem tartom kizártnak azt sem, hogy fel is fog bukkanni ilyen szereplő, még az is lehet, hogy olyasvalaki lesz, aki esetleg belenyalt már a politika nevű fagyiba korábban, csak most a pályán kívülről szemlélte az eseményeket és kivárt. Ennél alkalmasabb időpont aligha lesz a számára.
Mit mondana a csalódott ellenzéki szavazóknak a jövőre nézve?
Mielőtt mindenki beledől a kardjába, vagy beveszi a ciánkapszulát, érdemes a magyar történelmet is olyan szempontból szemlélni, hogy az elmúlt száz évben ezek a berendezkedések voltak jellemzőek. A kollektív tudattalanban meglévő reflexek mondatják azt, hogy erre van szükség, erős akaratra és vezetőre, felülről irányítottságra, pláne egy válsághelyzetben. Ez következik a politikatörténetből, meg a magyar társadalom jelenlegi szerkezetéből is. Márki-Zayról nem igazán tudták elhitetni a szavazókkal, hogy erős vezetőként tudná az országot kormányozni. A magyar társadalom mindig is biztonsági játékos volt, szerettük megúszni a kísérletezést. Ha nincs a háború, valószínűleg nincs ez az elsöprő Fidesz-győzelem, ugyanakkor szembe kellene végre nézni azzal, hogy a magyar társadalom, a 2011-es alkotmányozás során, inkább félrenézett, mikor az akkori Fidesz kétharmad lebontotta a demokratikus jogállam legtöbb vívmányát, módosította a választási rendszert, kiépítette a saját nemzeti burzsoáziáját. Annak az okait kellene nulladik lépésként megtalálni, ez miért volt lehetséges hazánkban. Honnan származik ez a közöny? Az ilyen berendezkedések ritkán buknak meg demokratikus választásokon, azonban rendre magukkal rántják az ellenzéküket is.
