Az Ukrajna elleni orosz agresszió olyan világpolitikai változásokat indított el, amelyekre nemrég még senki sem számított. Elég csak a NATO megnövekedett szerepére, az Egyesült Államok és az Európai Unió nagy egymásra találására gondolni, vagy például arra, hogy Németország évtizedek óta nem látott fegyverkezésbe kezd és a hazai össztermék két százalékára emeli a védelmi kiadásait.
Maradtak azonban kérdőjelek a geopolitikai változásokat illetően, amelyek közül a legnagyobb: hogyan változik Kína szerepe? Fél évszázaddal ezelőtt Richard Nixon és külügyminisztere, Henry Kissinger meg akarta akadályozni, hogy az 1945-ös jaltai konferencián kialakult világrend jelentősen megváltozzon úgy, hogy Kína szovjet blokkba integrálódik.
Donald Trump alatt aztán Peking vált Washington legfőbb ellenfelévé, s ezt a narratívát vette át Joe Biden is. Ám az ukrajnai agresszió mindent megváltoztatott. Ismét Oroszország lett a fő ellenség, épp, mint a hidegháború idején. A Nyugatnak most az a legfőbb érdeke, hogy ne alakuljon ki szövetség Peking és Moszkva között. De meg lehet-e ezt akadályozni, amikor az eltelt évek alatt annyira hűvös lett Kína és a nyugati világ viszonya?
A múlt pénteki EU-Kína csúcs alapján azt mondhatnánk, hogy túl magas a bizalmatlanság fala, amit szinte lehetetlen lebontani. Peking deklarálta, hogy Oroszországot politikai szövetségesének tekinti. Ugyanakkor Kína remekül ért a kettős beszédhez. Azt is megjegyezte, konstruktív szerepet kíván játszani az ukrajnai válságot illetően, és fellép a békéért - igaz, részletekbe nem bocsátkozott.
Valójában Kínának nem érdeke Oroszország segítségére sietni, politikailag nagyon kényelmes számára a jelenlegi helyzet. A Kreml magát nullázza le, s megkönnyíti Peking azon törekvésének valóra váltását, hogy egy általa dominált eurázsiai tömb élére álljon.