Idős mesterek és ifjú titánok műveivel bővült a Ludwig Múzeum gyűjteménye, melyet most bárki megnézhet a második emeleti kiállítótérben. A válogatás az új szerzeményeknek (az elmúlt hét-nyolc évben beérkezett mintegy ötszáz műnek) „csupán” alig a felét mutatja be, de így is izgalmas körképet nyújt a kortárs magyar és a közép-kelet-európai képzőművészetről. Már csak azért is, mert az alkotásokat a nagyközönség eddig sem az állandó, sem az időszaki kiállításokon nem láthatta.
A legnagyobb terem az új generáció műveit mutatja be, kivált az absztraktokat, amelyek kellően bizonyítják, hogy az irányzatot a 2020-as években is meg lehet újítani. Nemes Márton Holnap13 című egész falat beborító, neon színű munkája például többek közt autófestékkel lefújt acélvázból, plexi lapból és fényvisszaverő fóliából épül fel, mintegy szétfeszítve az absztrakt ábrázolás határait. Szintén kísérletező kedvű Barabás Zsófi, akinek akril festékkel felvitt amorf alakjai játékosan lépnek kölcsönhatásba egymással, míg Csató József organikus formái egyszerre tekinthetők egzotikus növényeknek vagy absztrakt elemeknek is.
A tárlaton egyes művek a szokatlan anyaghasználatukkal tűnnek ki. Szalay Péter porcelánnak látszó kvázi-szobra például két, egymással „összenövő” szürke marhát ábrázol, míg Szabó Eszter Ágnes hímzett falvédőjén David Bowie találkozik egy magyar nyugdíjassal (a „Nagymamám, Zalai Imréné találkozása David Bowieval” című kép mellesleg az interneten is nagy népszerűségnek örvend).
Az új szerzemények között számos klasszikus is helyet kapott. Az Iparterv-generációból láthatjuk például Hencze Tamás 1969-es, fekete, elmosódott foltokkal tarkított Dinamikus struktúra 1. című képét vagy Méhes László hiperrealista Langyos víz III. című 1973-as olajfestményét, mely gyógyfürdőben pihenő embereket ábrázol, és közvetetten utal a Kádár-korszak tespedtségére is. Egy kisebb teremben Tót Endre ironikus alkotásai sorakoznak, melyek központi motívumai – az öröm, a zéró és az eső – számos alakban és módon jelennek meg. A művész Hruscsov Amerikában című 1999-es akrilképén pedig egy nagy méretű, rózsaszín téglalap látható, melyre – a kép leírása szerint – odaképzelhetjük az egykori főtitkárt, amint Shirley McLaine hollywoodi színésznővel és Maurice Chevalier francia sanzonénekessel ellátogat egy filmstúdióba, hogy megnézzen egy forgatást.
A tárlat a közép-kelet-európai régióból a szlovák, észt, lengyel, orosz, albán és ukrán művészek munkáit is bemutatja. Az utóbbiak ráadásul az elmúlt évek Ukrajnában zajló politikai eseményeire is reflektálnak. Olga Kasimbekova videómunkája például a 2004-es narancsos forradalmat mutatja be Kijevben a Besszarabszka tértől a Függetlenség (Majdan) teréig. A kisfilmben kék-sárga zászlókat, cirill betűs transzparenseket, sátrazó tüntetőket és járókelőket látunk, de feltűnnek animációs figurák és egyéb szürreális elemek is. Pjotr Armjanovszkij 2017-es rövidfilmje Mauripolt, az ország dél-keleti kikötővárosát mutatja be, melynek lakóit a rendező arra kérte, hogy álmodozzanak a városuk nevében, miközben a megszólalók a szebb múltat is felidézték.
Mikola Ridnyij 2014 és 2015 között készült képsorozata már a kelet-ukrajnai háborúról szóló sajtóhírekre reflektál, kifejezve, hogy a háborús propaganda mennyire képes a társadalmat kettéosztani, és befogadót megfosztani a teljes látványtól. Képein a vakfolt nevű szemészeti kifejezést vizualizálja: a fotókon nagy sötétséget látunk, melynek közepén csak egy kis körben pillanthatunk meg egy szétégett autót, egy repülőgépfarkat vagy egy lángoló épületet, míg a további fotókon a városi tereket takarja ki a feketeség.
Az orosz-ukrán viszony konfliktusos voltát mutatja be Jevhen Nyikiforov fotósorozata, mely a 2015 áprilisában elfogadott „dekommunizációs” törvényre reagál, mely betiltotta a kommunista és náci rezsimek propagandáját és szimbólumait, minek következtében az ukrán nagyvárosokban lebontották az emlékműveket. A fotókon olyan alkotások tűnnek fel, melyeket a polgárok átalakítottak: az egyik képen például Zaporizzsja város húsz méter magas Lenin szobra látható, melyet a 2016-os Európa-bajnokság selejtező mérkőzései idején a szurkolók nemzeti színű mezbe öltöztettek, míg a Novovolinszk városának szovjet úttörőket ábrázoló emlékművét szintén az ukrán zászló színeivel festettek be. Mondani sem kell, ezek a képek a jelen háború kontextusában még élesebben közvetítenek a viszályról.
Helyi érték – Új szerzemények. Ludwig Múzeum. Megtekinthető április 24-ig
