Mit szól ahhoz, hogy Vlagyimir Putyin mostantól rubelben kéri a gáz és az olaj ellenértékét az európai felektől, így Magyarországtól is?
Nem ilyen egyszerű ez. Mivel a megállapodások a pénznemet főleg euróban és dollárban - de semmiképp sem rubelben – rögzítik, egy ilyen fizetés szerződésszegés lehet. (Emmanuel Macron francia elnök szerint biztosan az – a szerk.) Másrészt ekkora pénzmennyiség átváltására csak az orosz jegybank képes. Ugyanakkor tény: nyersanyagai euróban vagy dollárban beérkező ellenértékét Moszkva a kereskedelmi korlátozások miatt most nem igazán tudja elkölteni. Kína, India felé még talán, bár az embargó megsértésével az ottani cégek sem biztos, hogy kockáztatják nemzetközi kapcsolataikat. Az oroszok számára a nyugati beszerzések lehetősége – talán a gyógyszer kivételével – lenullázódik, ami egyre erősebben kihat mindennapjaikra.
Bár Putyin bejelentése az orosz gázszállítások leállásával fenyeget, szerintem csak blöfföl. Amiatt, hogy nem rubelt kap, nem áll le Európa orosz ellátása, csak valahol majd halmozódnak az érte kapott eurók és dollárok. Bár az oroszok szerintem a következő télen is teljesítik szerződéses vállalásaikat, elsősorban az Ukrajnán át húzódó, Testvériség nevű gázvezeték miatt aggódom. Most egészen szürreális az ottani helyzet. Változatlanul érvényes ugyanis a 2024-ig évi 40 milliárd köbméter gáz Európába juttatására megkötött orosz-ukrán megállapodás, amit a két fél, a bombázások ellenére, következetesen betart: az oroszok fizetnek a gázszállításokért, az ukránok pedig teljesítik a megbízásokat. Miközben az oroszok módszeresen pusztítják a belső ukrán hálózatot, az Európába irányuló, egyébként négy, egymástól körülbelül száz kilométeres távolságra futó Testvériség-vezetékrendszerre kitüntetetten vigyáznak. Bár valójában egyik félnek sem érdeke, kérdés, nem téved-e el mégis egy rakéta, vagy bármely oldalról nem történik-e szabotázs. Ha mégis megszakad a Testvériség, az évi 155 milliárd köbméter orosz gázt felhasználó Európa bizonyosan komoly ellátási gondok elébe néz, hisz a megmaradt Északi Áramlat, Jamal és Déli gázfolyosó nem lenne képes egészében kiváltani a Testvériséget.
Magyarországot ez kevésbé érintené, mivel az általunk tavaly lekötött, évi 4,5 milliárd köbméter orosz gázból 3,5 milliárd a déli útvonalon érkezik. Igaz, a fennmaradó egymilliárd, amelyet Ausztria felől kapunk, vélhetőleg áthalad Ukrajnán is. Az Európai Bizottság a tagállamokat tárolóik 90 százalékos feltöltésére kötelezte. Ha Európa a nyáron feltölti a készleteket, az oroszok teljesítik szerződéses kötelezettségeiket, érkezik a kontinensre elegendő, tengeren szállítótt, cseppfolyósított földgáz (lng), enyhe lesz az idő, a háború nem terjed tovább és Oroszország sem esik szét, a következő tél megúszható a lakosság fogyasztási korlátozása nélkül. Bármely elem megborulását a háztartások is megérezhetik. A nagy gázfogyasztó gyárakat az égbe szökő nyersanyagárak pedig „kiárazták”, hisz jelen körülmények között működésük nem gazdaságos. Mindemellett, számos jel szerint, a nyugati támogatás híján, egy évtized múlva magától is megszűnhet az orosz gáz- és olajkivitel. A kutak elzárását követően a visszanyitás műszakilag nem könnyű, a kitermelhető mennyiség az újranyitás után is jelentősen csökkenhet. Már most – többek között a Shell, a BP vagy az ExxonMobil önkéntes kivonulása nyomán – megteltek az orosz gáz- és olajtárolók. A nemzetközi olajár mostani megugrása is annak tudható be, hogy az európai vevők az orosz olaj- és dízelszállítmányok tartós visszaesésével számolnak. Ennek egyik oka, hogy a főleg nyugati hajótársaságok, illetve biztosítóik nem vagy csak vonakodva vállalják az orosz olaj tengeri szállítását. Az árakat lefelé nyomhatja Irán visszafogadása is, amit most az oroszok elleneznek leginkább.
Mit tehet az EU?
Az uniós kormányfők a háború után két héttel úgy döntöttek, hogy az eddigi, 2030-as dátum helyett a tagállamok 2027-ig függetlenítik magukat az orosz gáztól. De máig érvényes az EU 2050-es klímasemlegességi célja is. Bár hosszú távon ez is a gáz kivezetésével számol, 10-15 éves távlatban – a szén kiváltására vagy akár a változékony megújulóenergiás termelés kiegyensúlyozására – éppenséggel a nyersanyag iránti igények felfutását jósolja. A két, látszólag ellentétes szándékot érdemes lenne összefésülni. Mindazonáltal számos nyugati állam, a spanyoloktól a franciákon és a németeken át az olaszokig, az elmúlt hetekben, Ukrajna orosz lerohanása miatt, érdemi lépéseket tettek a leválás meggyorsítására. Igaz, az orosz gáznak leginkább a németektől és az olaszoktól keletre fekvő államok kiszolgáltatottak. Európai szinten ez legalábbis több százmilliárd eurós költség. A legfontosabbak az lng-kikötők és újragázosítók építése, amiről döntöttek többek között a németek és az olaszok is. Illetve természetesen le kell ülni a világ nagy lng-s kitermelőivel, így Katarral, az Egyesült Államokkal, Kanadával, Ausztráliával, 2026-tól pedig Mozambikkal. A katariak lng-kibocsátóképessége egy most zajló fejlesztés nyomán 2025-26-ban 50 milliárd köbméterrel ugorhat. Igaz, Európa többletigénye legalább százmilliárd köbméter. Nem lényegtelen tényező a jelenlegi európai lng-igények hatszorosát képviselő Dél-Ázsia elszívó és áremelő hatása sem. Figyelemre méltó Kína szerepe is, ahol a zéró-Covid-stratégia 40 éve nem látott, 0 körüli szintre lökheti a gazdasági növekedést, amit tetézhet a Putyin-közelinek tartott Hszi Csin-ping elnöknek az orosz-ukrán háború miatt gyengülő helyzete is. Ez visszavetheti a dél-ázsiai lng-keresletet, ami Európának kedvez. Az oroszokkal szembeni lépések tekintetében óvatosságra intenék. Putyin ott a maga őrültségével is inkább középutas. Moszkva esetleges meggyengülésével a mélyben meghúzódó, történelmi sérelmek pillanatok alatt darabokra szaggatnák az országot.
Hogy látja a magyar kormány mozgásterét?
Az Orbán-kabinet feltűnően tétlennek mutatkozott a kérdésben úgy kormányzása 12 éve, mint az elmúlt egy hónap során. Számításaim szerint az ország évi tízmilliárd köbméteres gázfogyasztásából csak a lakások leszigetelésével, korszerű épületgépészeti előírások alkalmazásával, tehát valódi rezsicsökkentéssel, úgy kétmilliárdot le lehetne vágni. Igaz, ez ma mintegy 6 ezer milliárdba kerülne – öt éve talán még a feléből megúsztuk volna -, viszont ennek jó részét örömmel fizetné Brüsszel, ha nem vitatkoznánk velük állandóan. Magyarország gáztárolási adottságai a számos lemerült mező miatt, úgy a saját, mint akár a környező államok teljes téli gázigényének tartalékolására, kitűnőek. Legalább mostantól élénk tárgyalásokat kellene kezdeni a témában a szomszédos országokkal. Persze itt is alapvető kérdés a bizalom: elhiszem-e egy államról, hogy akár veszélyhelyzetben is leszállítja az engem megillető mennyiséget és nem éled fel egy fajta „gáznacionalizmus”. Magyarországnak sürgős megbeszéléseket kellene kezdenie az elérhető közelségű – így elsősorban a krki, a görög alexandropuloszi, vagy épp a lengyel - lng-fogadóállomások továbbfejlesztéséről, akár tőkéstársként is. 3-4 év múlva, néhány százmillió eurós beruházás révén innen is érkezhetne az országba évi 1-2 milliárd köbméter. A román kormányt szintén győzködni kellene, hogy megfelelő szabályozással tegyék lehetővé a fekete-tengeri gázkitermelést, ahonnan szintén hasonló mennyiséget remélhetnénk. A hazai kitermeléssel és a megtakarításokkal együtt, ha szűken is, de meglennénk. Olajellátásunk kevésbé ingatag, hisz bár az jelenleg szintén Ukrajna felől, a Barátság-vezetéken érkezik – aminek a fennmaradása szintén bizonytalan -, az ország elvben az Adriáról is ellátható. Ugyanakkor onnan a mindenképp drágább olaj érkezik, mint a Barátság irányából, illetve, ha az épp nem orosz, akkor az eltérő összetétel miatt némiképp a feldolgozása is drágább. A Mol most kétségkívül sokat nyer a nyugati intézkedések miatt a Brentnél 30-35 százalékkal alacsonyabb orosz olajárakon. Bár ez erkölcsi kérdéseket is felvethet - hisz minden Oroszországba fizetett centhez ukrán vér tapad -, nem csak Orbán Viktor, de például a németek is gáncsolják az orosz energiavásárlás tilalmát szorgalmazó brüsszeli törekvéseket.
Ön szerint tartható a rezsicsökkentés?
Aligha. Számításaim szerint az orosz gáz vételi és „rezsicsökkentett” eladási ára közötti különbség csak idén ezermilliárdos terhet ró a költségvetésre. Ugyanezt az értéket kaptam a villany esetében, és még hol a többi közmű. Pontosabban úgy tartható, ha a költségvetés 10-15 százalékát a „rezsicsökkentés fenntartására” költjük, ezzel még tovább növelve a már ma is 80 százalék feletti államadósságot. Vagyis a magyar adózók akár évi több millióval is támogatják, hogy sokat fogyasztó, gazdag honfitársaik minél több orosz gázt használhassanak. Ráadásul, lévén, hogy nem euróval fizetünk, a jegybank pedig folyamatos kamatemeléssel igyekszik védeni a forintot, eme adósság kamatterhe is jóval magasabb, mint a nyugati államok esetében. Ugyanezt játszottuk el a 70-es években, ami eladósodásba és végül a rendszer bukásába torkollott. A rezsicsökkentés fenntartásával eddig szerencséje volt az Orbán-kormánynak: egy tanulmány szerint reálértéken száz éve nem volt ilyen olcsó az energia. De most, hogy úgy mondjam, ebből a szempontból is hét szűk esztendőt jósolok, magas energiaárakkal és inflációval. Bár az „árfixálás” áruhiányhoz vezet – amint ez az üzemanyag-piacon már nálunk is jelentkezett -, a rezsicsökkentés politikailag nem szüntethető meg egyik napról a másikra. Számításaim szerint az irányadó, holland tőzsdei gázárból ma körülbelül köbméterenként 500 forintos hazai gáztarifa következik, ami közel ötszöröse a jelenlegi szintnek. Mindazonáltal mégis azt sejtem, hogy ha a Fidesz-KDNP nyeri meg a választásokat, megindul valamiféle észszerűsödés, akár a cégek közvetlen, akár a lakosság bújtatott többletterhelésével, akár valamiféle piacosítás. És szerintem Orbánnak a jelen helyzetben a választások megnyerése után nem lenne más lehetősége, mint a Nyugat felé fordulni. Márki-Zay Péter közműügyekben többnyire a szakmai, illetve uniós álláspontnak megfelelő véleményeket hangoztatott, ami ugyanakkor – mint láthattuk a mosakodás vagy a kisebb autó kapcsán – éles politikai támadásoknak is alapul szolgál. Szerintem, ha az ellenzék nyerne, politikai okokból akkor sem törölnék el a rezsicsökkentést, bár korábbi ígéreteiknek megfelelően szintén igyekeznének észszerűsíteni a rendszert.
Névjegy
Az 1998-ban a Budapesti Corvinus Egyetem pénzügyi mesterképzésén végzett Pletser Tamás az Erste csoport térségi olaj– és gázipari elemzője. Feladata, hogy a bank intézményi és kisbefektetőinek készítsen elemzéseket az európai, közel-keleti és afrikai térség olaj- és gázipari lehetőségeiről. Elemzési listájába jelenleg a lengyel PKN Orlen, Lotos Group és PGNiG, a magyar Mol, az osztrák OMV, a cseh Unipetrol, a román OMV Petrom és Romgaz, a szerb NIS, valamint a török Tupras, Aygaz, illetve Petkim tartozik. Pletser Tamás 2000 óta foglalkozik olaj- és gáziparral, 2002 óta a CFA-diploma birtokosa. Fő tevékenysége mellett rendszeresen foglalkozik az európai szénhidrogén-iparral, a világszintű kőolajárakkal és egyéb energetikai kérdésekkel.
