;

igazság;ostobaság;hülyeség;

- Ki a hülye?

Ennyire hülyék lennénk? – kérdezi kétségbeesetten Fb-posztjában Vásárhelyi Mária. „Az emberek ennyire nem hülyék” – mondja meggyőződéssel Kéri László vagy Kuncze Gábor a Klubrádióban. „... hála Istennek néha nem annyira hülye az ember, mint amennyire látszik” – írja Bárándy Péter cikkében. Rádió- és tévé-interjúk, kerekasztal beszélgetések résztvevői keresik a magyarázatot a számukra érthetetlennek látszó hiszékenységre, viselkedésekre (hülyeségekre).

Természetesen a kör bővíthető a magyarországi politikán kívülre is, például a laposföld-hívőkre vagy a leegyszerűsítve csak vírustagadóknak nevezettekre, a konteó-hívőkre stb.

Megkülönböztethető az emberek között egy-egy olyan csoport, amelynek tagjait lehülyézik, mert (fogalmazzunk itt és most úgy, hogy) bizonyos dolgokat másként látnak, mint a többiek. Hol az igazság? Vannak kérdések, amiket hétköznapi értelemben „anyagi” világunkban igazságként elfogadottnak tekintünk. Elég egyszerűen bizonyítható pl. a Föld gömbölyű volta. Bonyolultabb kérdés az oltások hasznossága. Az emberek életével, egymás közötti viszonyaival foglalkozva a kérdés sokkal bonyolultabb. Itt az igazság legalább annyira nehezen vagy éppen nem fogható meg, amennyire nem létezik az a Földön kívüli arkhimédészi pont, amelynél fogva a Földet ki lehetne fordítani a sarkából. A kínai azt mondja, hogy az igazságnak ezer arca van. Ez se több egy jól hangzó bonmot-nál.

Mi a hülyeség?

Nyilván az, ami végletesen ellentétes a józan ésszel. A kérdés csak az, hogy kinek a józan eszével, az enyémmel vagy a másikéval. Vélemény vagy ítélet kialakítása során mindenki önmagából indul ki, és fájdalmasan kevesen gondolnak arra, hogy a másiknak, aki egy teljesen másik ember, ezer oka lehet arra, hogy az enyémtől teljesen eltérő véleménye legyen. Tökéletesen elfogadható, hogy létezik olyan szituáció, amelyben az, ami A-nak logikus és vitathatatlan, B-nek hülyeség és fordítva. Bár a hülyeségnek, mint fogalomnak tökéletes definíciója nehezen képzelhető el, az „ostoba, értelmetlen, képtelen szavak vagy cselekedetek” jobb híján elfogadható meghatározásnak látszik, talán még akkor is, ha nyitva hagyja a kérdést, hogy a vélemény vagy viselkedés milyen (átlagos, szokásos, többségi) kritériumrendszernek megfelelően ostoba, értelmetlen stb. Ilyenformán tovább kell vizsgálódnunk, aminek során azt találhatjuk, hogy a véleményalkotásban döntő szerepet két tényező játszik: a bemeneti adathalmaz valamint az értelmezés. Ez a két egymással szorosan összefüggő (tyúk-tojás nagyságrendű kölcsönhatásban lévő) tényező eredményezi a kialakított elképzelés/vélemény különbözőségét. Tehát számolnunk kéne azzal hogy a másik bemenő adatai és értelmezése a mienktől esetleg teljesen eltérő. Természetesen ez csoportok esetére ugyanígy igaz.

Tények és információk

Létezik olyan (valószínűleg túlzóan sarkos) elképzelés, amely szerint ténynek csupán az tekinthető, amit az ember közvetlenül megtapasztal. Amit hall vagy olvas az csupán értesülés, információ. Amennyiben nem a tényekre hanem mondjuk félinformációkra, ferdítésekre, hazugságokra alapozzuk a véleményünket az eredmény hibás (hülye) vélemény/viselkedés lesz. Tény viszont, hogy a mindennapi életben az „információk” mennyisége nagyságrendekkel meghaladja a közvetlen saját tapasztalatok mennyiségét. A megfelelően, vagy többszörösen ellenőrzött információk tekinthetők tényeknek. Nincs, vagy általában várhatóan kevés problémánk van a hozzánk nagyon közelálló, naponta ismétlődő információk tényként való elfogadásával: X és Y a szüleim, Z a testvérem stb., holott közvetlen személyes tapasztalatunk erről sem lehet. Ettől eltávolodva, ahogyan az érintettség foka és az ismétlődés száma csökken úgy lanyhul az érdeklődés és úgy válik az információ helyes megítélése egyre bizonytalanabbá. Minél távolabb kerülünk a közvetlen, személyes érintettséggel járó, jól ismert, közvetlen közelünkben lévő területtől, mondjuk a családitól a lakókörnyezeti, a városi, országos közéleti (politikai) területek felé, annál kevesebb lesz az esély a logikus döntésekre írja J. Schumpeter osztrák közgazdász Kapitalizmus, szocializmus, demokrácia című tanulmányában.

A „honnan veszed?” kérdésünkre hányszor hallhattuk régen drága szüleink, nagyszüleink szinte megfellebbezhetetlen válaszát: „bemondta a rádió”. Pedig hát milyen rádió volt az. Persze ott se volt minden hazugság. A manipuláló média tartalmait gyártók tisztában vannak ezzel, és megfelelő arányban elegyítik a valóságos tényeket a céljaikat szolgáló csúsztatásokkal és a szemenszedett hazugságokkal. Eközben van olyan is, amelyikben maguk is hisznek Egy eseményről szóló két, különböző interpretációjú beszámoló pl. a „Marsról érkező”, vagy esetleg a mindennapi politikában teljesen járatlan ember számára mindkét, kormánypárti és ellenzéki tálalás tökéletesen elfogadhatónak látszik (feltéve, hogy mentesek a leplezetlen mocskolódástól vagy gyűlöletkeltéstől). Ez ilyenformán egy tipikus „your words against my words” (melyik az igazi?) helyzet. Mindkét oldalon hallja a „hazug”-ozást. Belefullad „az ellenzék le akarja bontani a kerítést” „az ellenzék meg akarja szüntetni a rezsicsökkentést” üzenetbe, viszont az elsőhöz képest elenyésző számú hirdetőtáblán pont az ellenkezőjét látja. Melyik az igazi, melyiknek higgyen?

Az értelmezés

Nem mindegy, hogy az ideális esetben ténynek tekinthető információt az egyes emberek hogyan értelmezik. Az értelmezés minden esetben két, az ismeretekre támaszkodó intellektuális/racionális, valamint a korábbi élményekből származó érzelmi tényezőből (hitek, előítéletek, ellen/rokonszenv, remények, vágyak) tevődik össze. A racionális értékeléshez megfelelő mennyiségű és helytálló ismeretanyagon kívül (pl. arról, hogy mit jelent a demokrácia, kinek mi a szerepe benne, jogállamiság, más országok gyakorlata stb.) megfelelő szintű kritikus és főleg objektív gondolkozási képességre van szükség. Nagyon fontos, hogy az elsőbbséget ne a korábban szerzett, sok esetben helytelen vagy megalapozatlan ismeretekből adódó érzelmek uralják, annál is inkább, mert többé vagy kevésbé mindnyájan helytelenül ítéljük meg a világot. Nem olyannak látjuk, mint amilyen az valójában, hanem olyannak, amilyennek szeretnénk, esetünkben olyannak amiben nekünk van igazunk. A csodálatosan bonyolult emberi tudatból következik, hogy pl. a konteó-hívő (miként a hülyeként nyilvántartott bigott vallásos, fanatikus rasszista stb.) nemcsak az egyszerű gondolkodású, iskolázatlan ember lehet, de akár (a minden más tekintetben nagyon okos) orvos, mérnök, jogász stb. is.

Bizonyos, válságos körülmények között, (pl. a rendszerváltás utáni csalódást követő) messianisztikus várakozás során kialakulhat egy (a mesebeli legkisebb fiút övező) hit, majd a (hihető ígéretek utáni) bizalom kialakulását követően a hit elfogadható érvrendszer nélküli (pro/elfogadó) vakhitté torzul, ami a továbbiakban teljességgel lehetetlenné teszi az információk reális megítélését. A rezsihős, a migránsfeltartóztató, az országot mindentől megvédő jószerével bármit megcsinálhat, továbbá mindent elhisznek neki. Hasonlóképpen alakul ki (kontra/elvető) vakhit/hiedelem. Válságos, bizonytalan helyzetben (pandémia) ellentmondó információk birtokában a megfelelő ismeretek, valamint kritikus és objektív gondolkozási képesség hiányában alakul ki a veszély lebecsülése, jön létre az elvakult vírustagadás. Ehhez hasonlóan karaktergyilkossággal diszkreditálni lehet. Jól sikerült gyilkosság esetében egy embert mindkét politikai oldalra hatóan egyszer és mindenkorra ki lehet zárni az elfogadhatók köréből.

Mi a döntő?

Látszólag úgy néz ki, hogy a két tényező közül az első, a bemenő adathalmaz a döntő. Megingathatja ezt a feltételezést az a körülmény, hogy mivel nem szeretjük, ha nincs igazunk a kutatások szerint, mindannyian olyan tartalmakat keresünk, amik összhangban vannak a saját elképzeléseinkkel. Azaz jó eséllyel nem objektív forrásból tájékozódunk. Eleve olyan, legalábbis kétséges tartalmú információkkal kezdünk, amelyek megerősítik álláspontunkat, majd azokat értelmezzük tovább, elképzelhetőn sokszor fokozottabban félre.

Már közel bizonyító erejű egy összehasonlítás példa. Magyarországon a kormányoldal elsöprő médiafölényének félrevezető befolyása alig becsülhető túl. Az USA esetében viszont egy normális demokratikus rendszer médiapluralizmusáról beszélhet(t)ünk. A volt amerikai elnök médiatámogatása nagyjából azonos lehet(ett) azzal, amit a mi nem-kormányzati (ellenzéki?) médiánk képvisel. Ennek ellenére érthetetlen nagyságrendű támogatója van olyan körökből is (nők, afroamerikaiak, bevándorlók stb. köréből), amelyek tagjaival többször kimondottan elfogadhatatlanul viselkedett. Jogos lehet a feltételezés, hogy támogatói valamilyen irracionális, érzelmekre alapozott befolyás eredményeként szavaztak rá.

A változás

A világhírű közgazdász, Kornai János fiát érdemes idézni, aki azt kérdezte tőle: „Apám, te okos ember vagy. Hogyan lehettél ennyire hülye?” A kérdésre adott, egyébként tökéletesen elfogadható magyarázat is ott szerepel ennek a nagyszerű embernek A Gondolat erejével című rendhagyó önéletrajzában, hogy miként lett a gazdag és kulturált nagypolgári családból induló fiatalemberből vakhitű kommunista, majd pár év után a szocialista rendszernek a szó mindkét érelmében tökéletes leírója. Az állandó változás az élet lényege. A kérdés inkább az irány és az ok. Nemcsak a múlt olyan ragyogó intellektusú nagy alakjai, mint Sartre, Camus és Koestler, nálunk Kornai János mellett Kende Péter és Méray Tibor példája alapján azt lehetne mondani, hogy a gyakori ifjúkori lelkesedés, valamint az egyoldalú behatás következtében kialakuló szocialista szimpátia nagyon sokszor a korral, valamint az ismeretek bővülésével fokozatosan (néha éppenséggel sokkhatásra), alapvetően átalakul.

A vakhit fennmaradásához két dologra van szükség. Egyrészt ezt a hitet a folyamatos izgalmi állapotban tartás érdekében táplálni kell a „megfelelő”, döntően érzelmi alapú alantas, manipulatív információkkal, amik egyaránt szolgálnak a hit fenntartására és megerősítésére valamint a figyelem elterelésére és a valós tények elfedésére. A legjobb, ha ezek a konkrét, események, történések információjától is megszabadított, a lehető legegyszerűbbre szabott üzenetek és vélemények. Érvekről kevés szó legyen bennük, annál több személyekről és azok minősítéséről. Másrészt a hívő, mivel ragaszkodik képzelt igazához, keresi a felfogásához illő hír- és véleményforrást, de még a másmilyenből is a sajátjával konform tartalmat olvassa ki, mert ezt akarja kiolvasni belőle. Ezáltal kerülheti el a gondolkodást, a mérlegelést, a kétségeket, a zavaró kognitív disszonanciát. Az ellentmondás elkerülésének egyik megoldása lehet a relativizálás. „Igaz, hogy vannak közöttünk korruptak, de mindenki az, a másik is, viszont a mieink jól kormányoznak” (gondolja?!). Ezzel a korrupció mint kritizálandó probléma ki is lett iktatva. Emberünk esetenként átalakítja vagy nemritkán teljesen tagadja, ignorálja az elképzelésébe nem illő információkat. Alkalmanként egy új ügy nem teljes körű ismeretében előre kialakítja véleményét és ahhoz keres azt alátámasztó, megerősítő érveket, amiben (határtalan önbecsapással) néha odáig képes menni, hogy légből kapott elemeket illeszt az eredeti történethez.

A leggyakoribb és az egyes embereket érintő (fokozatos) változást az őket közvetlenül személyes szférájukkal (érdekeltségükkel) kapcsolatos negatív tapasztalat indíthatja el, ami a korábbiakhoz hasonlóan szintén tudatalatti, érzelmi alapú. Kialakul és erősödik a hallott, valamint a tapasztalt közötti ellentmondás érzékelésének képessége. Először az eredeti kötődés lazul, majd a korábbi érdeklődés csökken, esetleg apátia alakul ki, mivel az emberek belefáradnak az egyoldalúan sulykolt mondanivalóba, ráunnak, immunissá válnak vele szemben. Ugyanakkor viszont tér nyílik a másfajta információk beengedésére. Lassan-lassan az intellektus is bekapcsolódik és a korábbiakban szinte kizárólagos ösztönös, irracionális viselkedés helyét a tudatosabb gondolkozás, a mérlegelés és kritika veheti át. Következésképpen mind az adathalmaz összetétele, mind az értelmezés módosul. Másfajta változást indított el sokakban az ötvenes évek közepén bekövetkezett (kitelepítési gyakorlattal, politikai elítéltekkel, berlini felkeléssel stb. kapcsolatos) információs gátszakadás. Ez a sokkszerű élmény gyors és mélyreható hatású volt.

Reménykedjünk abban, hogy a fenti tézisek helyesek és egy tavaszi/nyári rendszerváltás után, nyilvánvalóan nem egy csapásra, de az emberekben fokozatosan végbemennek a leírt változások. Enélkül a tragikus következményekkel járó visszarendeződés nem kerülhető el. Tanulnivalója mindkét oldalnak lehet. Az esetleg fölényesen hülyét emlegetők felsőbbrendűségét az bizonyíthatja, hogy igyekszik megérteni a másikat és segíteni neki. Ez minden bizonnyal egyáltalán nem könnyű. Menni fog viszont, ha erősen hiszünk abban, hogy végső soron a másik ember is olyan, mint én: nem rossz, nem hülye, csak több kevesebb hülyeséget csinál. Egyébként változhat is.