Időnként eltöprengek azon, hogy a cirkuszhoz miért tartozik még mindig hozzá az életveszély? Miért vállalják ezt az artisták, és mi miért szeretjük nézni, miközben, bár igencsak kisebbségben vannak, olykor akadnak, akik elfordítják a fejüket, tenyerükkel eltakarják a szemüket. Most, a legnagyobb és alighanem a legszínvonalasabb magyar utazócirkusz, a Magyar Nemzeti Cirkusz Attrakció című új műsora esetén megint elméláztam ezen, leginkább a kolumbiai Gerling Csoport két káprázatos számát nézve. Az egyik a halálkerék, aminek nem véletlenül ez a neve, többen valóban meghaltak azok közül, akik csinálták. Simet László például, aki amúgy most lett Érdemes Művész, és akár még jelentősebb díjat is érdemelt volna, már magas dróton táncolt és motorozott, amikor egy londoni cirkuszból hívta az igazgató, hogy halálkerék szám közben nála meghalt az artista, de neki szüksége lenne egy ilyen mutatványra, nem tanulná-e be? Megtette, elmúlt 60 éves, és még csinálja.
A Kolumbiából érkezett művészek fiatalok, de ők dupla halálkereket csinálnak négyen. Ez egy iszonytató fémmonstrum, négy jókora karikával, melyeknek alig van szélességük, és melyek belsejében és kívül is vakmerő kunsztokat hajtanak végre úgy, hogy ez az egész kolosszus szédítő sebességre felpörög. Emiatt lehetetlen is biztosító kötelet használni. Orosz rulett? Azért az mégsem, mert az artisták megtanulták a használatát, és megtanultak bízni a partnereikben és magukban. A feltétlen bizalom képességének elsajátítása a cirkusz egyik tanítása, ha úgy tetszik közlendője. Hogy legyenek olyan emberek, akik iránt ilyen bizalommal vagyunk, és merjünk önmagunkban is hinni. Hogy legalább olykor merjünk hinni abban, hogy lehetetlennek tűnő dolgokat is képesek vagyunk véghez vinni, egyedül vagy éppen másokkal összekapaszkodva. És ennek érdekében merjünk kockázatot vállalni, persze úgy, hogy felmérjük a lehetőségeinket. A látszólag könnyedén szórakoztató cirkusz időnként meglehetősen mélyre ás, alapvető kérdéseket feszeget, nem véletlenül adott témát olyan zseniknek is, mint amilyenek például Toulouse-Lautrec, Picasso, Fellini. A halálfélelem leküzdése pedig fityiszmutatás a kaszásnak, győzelmi mámor fölötte. Ha izzadtságszagúan, meg-megremegve csinálnak egy ilyen számot, az szánalmas, fabatkát sem ér. Játékosan kell bemutatni, ahogy a kolumbiaiak, éppen ez benne a művészet. Játszanak, ahogy a színészek. Élvezettel ugrándoznak a magasban. Nagyokat kurjongatnak, elképesztően koncentrálnak, de miután sikerül valami, öröm, sőt boldogság ül ki az arcukra, mámorossá válnak. Helyettünk bátrak, küzdenek le fizikai nehézségeket, jó nézni, hogy legalább nekik sikerül. Így van ez a hatuk által előadott magas-drót szám esetében is. Láthatunk egy húszéves spanyol fiatalembert, földhöz viszonylag közeli dróton is. Neki a kamaszos bája társul temperamentummal, föl-alá szaladgál a dróton, előre-hátra szaltózik, pengékkel teli karikán ugrik át...
A műsor motorja Stevie, az olasz bohóc. Olyan életvidám, annyira pajkos, mint a Szentivánéji álomban Puck. Ő is szeret keverni-kavarni, nézőket megénekeltetni, hangos kurjongatásra bírni, imádja a közönség bizonyos tagjait mókásan froclizni. Pezseg a vére, kaján, csúfolódó tréfái vannak, győzelemittasan trombitál. A testvérével, Jonessal alkotnak párost, aki visszafogottabb nála, ő a pléhpofa, és remekül szaxofonozik. Szólóban ugyanúgy, mint zenekarral. Fennállása 28 éve alatt – az időközben Kossuth-díjat kapott Richter József által alapított – cirkusz, amit már ifj. Richter József vezet, mindig ragaszkodott az élő zenéhez. A színvonalas zenekar, melyet 2006 óta az idén 75 éves Várszegi János irányít, érzékenyen hozzásimul a mutatványokhoz. Ezt teszi Lady Masallah énekesnő is, messze hordó, erőteljes hanggal. Réz Tamás konferanszié pedig néhány érzékletes mondattal érdeklődést kelt a számok iránt.
A legtöbben valószínűleg a Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon meg a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon is első helyezést elérő ifj. Richter produkcióját várják, akitől megszoktuk, hogy gyorsan vágtázó paripákon ugrálva mutat be lélegzetelállító kunsztokat. A mostani szám nem a sebességet, a bravúrt hangsúlyozza, hanem a szépséget állítja középpontba. Már-már költőinek is nevezhető, ahogyan ezek a fenséges állatok különböző alakzatokba rendeződnek, pörögnek-forognak, élvezettel nyargalnak körbe-körbe a porondon, majd újra lassítva ismét más és más formációkba rendeződnek. Váradi Dorottya, Török Gergő kis emelvényen szintén körbe-körbe görkorcsolyáznak, de olyan villámsebesen, hogy szinte már alig kivehetők az arcvonásaik. A Budapesti Artistaképző két remek növendéke ugyancsak fölöttébb megbízik egymásban. A srác hol kezénél, hol lábánál markolja meg a lányt, vagy akár nem is fogja, hanem partnernője a lábaival csimpaszkodik a nyakába, és így forognak a maguk tengelye körül, viharsebesen. Akár úgy, hogy az ifjú hölgy feje alig-alig van attól, hogy halálos veszélyt jelentve, nagy elánnal beütődjön az emelvény tetejébe, ilyenkor többször fel is szisszen, vagy éppen megkönnyebbülten felsóhajt a publikum.
Alex és Romy Jostmann Németországból úgy hancúroznak király uszkárjaikkal, mintha azok nekiszabadult rosszcsont kölykök lennének. Kedves, hogy a műsorfüzet, mint valódi partnereket, név szerint is megemlíti őket. Megan, Candy, Charlotte, Sophie és Coco Chanel meglehetősen virgoncak, pajkosak, leállíthatatlanul rakoncátlankodnak, meg is tréfálják a gazdáikat ebben az energiától duzzadó, humoros számban. A Romániából érkezett, világot bejárt Ovidiu Tell hajszálpontosan céloz nyílvesszőivel. Legelképesztőbb mutatványa, amikor egyetlen lövése 6 gondosan elhelyezett nyílpuskát hoz működésbe, és végül az utolsó a fejéről lelő egy almát. Michael Ferreri zsonglőr villámgyorsan dobálja kis labdáit olykor egészen a kupola magasságáig. De dobálja a lába között is, vagy megtartja a homlokán, orrán, állán, nyakán, forog, guggol, leül, mindenféle változatos testhelyzetbe kerül, mialatt a kis lasztik vidáman szállnak a légben. Ez a koncentráció diadala, meg a derűé is, mert ettől mind neki, mind a közönségnek jókedve támad.
Végül a fináléban, az artisták fergeteges jókedvükben valamennyien táncra perdülnek, sőt ráadásként és a hangulat betetőzéseként még kisebb attrakciókat is bemutatnak, csaknem karneváli kavalkáddá átalakulva.
A Budapesten, a Pólus Center melletti téren bemutatott, nemzetközi mércével mérve is igen nívós produkció országos turnéra indult. Szokás szerint hosszabb időre megállapodik Balatonlellén, hogy aztán ősszel megint a fővárosiak láthassák.
