Amikor a nyolcvanhat éves Rákosi Jenő 1929 februárjában elhunyt, nemzeti intézményt veszített az ország. Az újságíró, író, egykori színigazgató, újságtulajdonos, közéleti személyiség és politizáló értelmiségi egy volt a fél évszázad alatt német kisvárosból magyar fővárossá lett Pesttel. Tulajdonképpen senkit sem lepett meg, hogy alig napokkal a halálhírt követően a Trianon utáni magyar revízió lényegében egyetlen nyugati támogatója, Lord Rothermere táviratilag jelezte Budapest vezetőinek: pénz nem számít, csak a gyorsaság, kész fedezni egy szobor költségeit, csak mielőbb állítsák fel elhunyt barátja szeretett városában; s egyúttal a döntéshozók figyelmébe ajánlotta Kisfaludi Strobl Zsigmondot, aki az őt ábrázoló mellszobrot is értőn készítette el.
Mondhatjuk, a magyar fővárosban ilyen gyorsan szobor sem addig, sem azóta nem jutott el az ötlettől az öntőműhelyig. Áprilisban merült fel először komolyan, hogy azon a kis téren kellene felállítani, amelyet az Erzsébet körút, a Dohány utca és a Kertész utca találkozásánál rajzolnak ki az épületek. Odalátszott Rákosi nagy műve, a Népszínház (immár mint Nemzeti), egy ugrásnyira volt másik alkotása, az Otthon Írók és Hírlapírók Köre, és még lapja, a Budapesti Hírlap székháza sem volt messze. Persze amíg a szobrász a tervén dolgozott, szóba került még – a teljesség igénye nélkül – a Naphegy tér, a Blaha Lujza tér, a Berlini tér, a Deák tér, a Szabadság tér és a Rákóczi tér (melyet egyúttal Rákosi Jenő térre lehetett volna átkeresztelni).
A főváros azonban kitartott az elképzelése mellett, így 1930 novemberének utolsó napjaiban itt, ezen a sebtében parkírozott terecskén építették meg a szobor 2,8 méter magas talapzatát, melyen két dombormű utalt Rákosi életének fontos momentumaira. Az egyiken (Az Ujság ihletett leírása szerint) a fiatal Rákosi Jenő volt látható, „amint soproni diákszobájában elgondolkozik jövő tervein és megjelenik előtte a budapesti Népszínház épülete, amelynek ő lett később az első igazgatója. A dombormű alatt ez a felírás olvasható: Budapestet előbb magyarrá, azután naggyá kell tennünk! (Rákosi Jenő, 1863.) A másik bronzba öntött dombormű, amely a Newyork-palota felé eső oldalon látható, lord Rothermeret és Rákosi Jenőt ábrázolja, amint a felkelő nap sugarai alatt kezetfognak egymással. A felkelő nap sugarai az alföldi rónára, a gémeskútra esnek. A dombormű felírása lord Rothermere első revíziós cikkének címe: Helyet Magyarországnak a nap alatt! Hungary's place in the sun.” (Ez utóbbi egyébként a közönség adományaiból készült.)
E talapzatra állították rá a több mint három méteres, kabátba bújtatott alakot, aki mintha csak sietett volna valahová, a baljában kalapot és botot tartott, jobbjával magyarázó mozdulatot tett. Az emlékművet november 30-án hatalmas tömeg jelenlétében avatták fel, Lord Rothermere képviseletében Ward Price, a Daily Mail főszerkesztője, a magyar kormány nevében pedig Klebelsberg Kunó kultuszminiszter tartott beszédet.
Mellesleg a szobor itteni felállításának egy már feledésbe merült, ám annál fontosabb újdonságot is köszönhetett a város. Mivel korábban egy zöld házikó állt a téren, még májusban a főváros felszólította a nyilvános illemhelyek bérlőjét, hogy távolítsa el azt a szobor útjából. Egyúttal arra is kötelezte, hogy a világban immár szokásos, diszkrét módon az Erzsébet körút és a Rákóczi út sarkán, a járda alatt alakítsa ki az új vizeldét. Talán jobb is, hogy Blaha Lujza ezt már nem érhette meg.
Az illemhely fölé magasodó házról - amelyet EMKE-épületként ismerünk jó ideje -, akárcsak építtetőjéről már meséltem önöknek (Jótett helyébe, 2021. 04. 30.). Szelényi (Stessel) Lajos orvos volt és tápióvidéki földbirtokos, és az elsők között kezdett építkezni a körútnak ezen a szakaszán - kifejezetten az ő kérésére szabályozta az FKT 1883-ban a környező telkeket. Szelényi éppen kilencven éves volt, amikor a következő esztendőben felépült a háza, és négy évvel később el is hunyt. Tekintve, hogy roppant vagyonát az utolsó fillérig jótékony célokra hagyta, mintegy 400 ember pontosan 19 éven át perelte a végakaratát. 1907-től viszont, amikor a bíróság az utolsó keresetet is elutasította, a Szelényi-alapítvány végre elkezdhetett működni: így ahogy addig, ezt követően is, egészen az államosításig az Erzsébet körút 2. minden jövedelme a tanulni vágyó ifjúságot szolgálta.
Értelemszerűen Blaha Lujza lakbére is ebbe az alapítványba folyt be. A színészkirálynő 1890-ben költözött be a Szelényi-udvarnak nevezett bérházba, a Bolond Istók pedig menten karikatúrát is közölt az eseményről, kalitkával és csalogányokkal, „Énekes madár röpde” címmel. A szöveg szerint „május 1. óta az Erzsébet körúti Szelényi házban fészkel egy kalitkában három díva: Lujza, Aranka és Teréz, őrködvén hű és nemes detektívjök, Ödön báró, a rendőrfőnök”. És valóban, a címtár szerint ekkor a házban lakott Pártényiné Teréz, F. Hegyi Aranka, báró Splényi Ödön rendőrtanácsos és báró Splényiné Blaha Lujza. Splényiék a legelőkelőbb lakást foglalták el az épület sarkán, egyik erkélyük a körútra – ettől pár lépésnyire létesül majd 1929-ben az illemhely –, a másik a hölgyek munkahelyére, a Népszínházra nézett.
Ez utóbbi erkély abban a negyedszázadban, amely a nemzet csalogánya életéből még hátravolt, igazi pesti nevezetességnek számított. Egy csinos napernyő oltalmában nádfonatú karosszék állt itt, amelyre mindenki felsandított, ha a ház környékén akadt dolga, és ha a színésznő épp akkor lépett ki a függöny takarásából a balkonra – mintha színpad volna –, a jámbor nép kalapját levéve, meghajlással köszöntötte. Innen nézte Blaha Lujza azt is, amikor 1920-ban az immár az ő nevét viselő tér új tábláját felszögezték a színház oldalára. Mint mondják, a hetven éves díva meghatottságában sírva roskadt le a karosszékbe… A térrel ellentétben az ajtaján persze ekkor is a báró Splényi Ödönné név díszlett. A lakásban pedig mindvégig ott volt egy díszletdarab, egy falusi baromfiudvart idéző kiskapu, amelyet A falu rossza hosszú sorozata emlékére kapott meg a színháztól.
Ami Rákosi Jenő szobrát illeti, az pedig 1948 végéig maradt a kis téren. Megúszta a háborút, a kommunisták spontán szobordöntéseit, csak a sajtóban sokasodtak a „nép hangját” tükröző sürgetések, hogy távolítsák el végre legalább az irredenta domborművet az oldaláról. Végül napvilágot látott a hír: lebontják, „bronzanyagából a kultuszminisztérium Petőfi, Ady, József Attila és Bartók Béla kisméretű szobrát készítteti el.” Egy röpke ötlet erejéig az is felmerült, hogy József Attila alakját éppen a talapzat eredeti bérlője helyén állítják majd fel. Erre azonban nem került sor, szép csendben az alapot is elhordták, a bronz pedig a Sztálin szoborban kelt új életre.
Megjegyezzük: a járdába süllyesztett illemhely viszont még ma is megvan.
