Parti Nagy Lajos számára egyértelmű, hogy a nyelvi gátlástalanságért, a verbális agresszióért túlnyomórészt az felelős, aki leuralja a nyilvánosságot, ez pedig a NER, Orbán – Putyin nyomában – illiberálisnak kikiáltott rezsimje. Az orosz-ukrán háború is nyelvi agresszióval kezdődött, mondja a Kossuth-díjas író, az ellenség verbális kijelölésével, csepülésével, létjogának kétségbevonásával folytatódott, s aztán a propaganda-hadosztályok helyett megjelentek a tankok.
A politikai diskurzusainkat eluraló nyelvi agresszióról akartunk beszélgetni, de közben egy másfajta agresszió, a putyini mindezt felülírta. Mit gondol, az Ukrajnában dúló háború csapás a hazai közbeszédre is?
Putyin gyalázatos agressziója óta a világ más fényben és árnyékban mutatkozik. Innen nézve minden, amiről beszélünk, a közbeszéd durvulása, a nyelvi gorombaság, lényegében a nyelv illemtana, jelentéktelen, békebeli dolognak tetszik. És hát az is, hisz emberek ezrei halnak meg, civilek és katonák, s a menekültek száma meghaladta a kétmilliót. Háború van, ami nem nyelvi kérdés, noha az óvatlan nyelvhasználatot Orbán nagy példaképe börtönnel bünteti: háború helyett „speciális katonai műveletek”-et kell mondani – mindezt a Háború és béke hazájában. Annyiban persze nyelvi kérdés, hogy Putyin részéről is nyelvi agresszióval kezdődött, mint Hitler háborúi, az ellenség verbális kijelölésével, csepülésével, létjogának kétségbevonásával folytatódott, s aztán a propaganda-hadosztályok helyett megjelentek a tankok, a rakéták, fürtös bombák, s az összes szörnyűség, aminek tanúi vagyunk, és ijedten figyeljük, ami történik.
Nekünk is vannak érzékletes tapasztalataink, hová vezethet a verbális agresszió. A rendszerváltás hajnalán még hüledeztünk, amikor a közszereplők olyanokat kezdtek egymás fejéhez vágni, „hazudik, hazaáruló, mongyonle”. Ma a trágár gorombáskodásokra is csak legyintünk. Miért, ki tehet a romlásról?
Számomra egyértelmű, hogy a nyelvi gátlástalanságért, a verbális agresszióért túlnyomórészt az felelős, aki uralja, leuralja a nyilvánosságot, ez pedig a NER, Orbán – Putyin nyomában – illiberálisnak kikiáltott rezsimje. Veszélyes spirál ez, a tromfkényszer devalválja a szavak értékét, kampányban is, azon kívül is, pontosabban nincs azon kívül: 12 éve kampány van, a vezér erről gondoskodott. A népszerűség-hajhászó kattintásra, a hívek feltüzelésére kihegyezett politikus-megszólalások a közbeszéd részei, de nem azonosak vele. Persze hatnak és mérgeznek. Ha a Fidesz uralta közmédiában mindennapi a briganti-tempó, ha hergelnek és mocskolódnak, ez könnyen mintájává válhat a civil feszültségek, indulatok nyilvános levezetésének. Le lehet menni kutyába, kommentköpködésbe, ha azoknak szabad, én miért ne tehetném, gondolja bárki a mindennapi életben. De azért hadd tegyem hozzá, a nyelvhasználónak van választása, politikusnak is, civilnek is. Ha az ember sokszor hall valamit, a legordasabb hülyeségnek is jelentést tulajdonít, egy darabig tudja, hogy hülyítik, aztán nem akarja tudni, s ha nem is teljesen, de elhiszi, ami a közmédiában a szeme elé kerül. Vajon hány millióan hiszik el Putyinnak a háború okaként a nácitlanítást és a népirtást, és hányan hiszik el itthon a vezér által előráncigált stratégiai nyugalmat, aminek értelme nincs, célja annyi, hogy elfedje, külpolitikája megbukott, a nagy barát hülyét csinált belőle, a világban végképp annak nézik, ami: bajkeverőnek, kétkulacsos sunnyogónak, és legfőképpen, nem bíznak meg benne. Csak sajnos ez nem az ő magánügye, Magyarországot írják le, a magyarokat, ahogy Putyin galád, aljas háborúja is az oroszokon csattan. A hétköznapi nyelvhasználat nem disztingvál sehol a világon.
Amióta a Fidesz berúgta az ajtót, a média lerohanása mellett a nyelvi erőtér megszállásával is próbálkoznak. Itt van az egyik gyakorta használt, kedvenc szavuk, a migráns. Eddig idegen szóalakjában ismételgették, de most az ukrán háború elől menekülő már minden, csak nem illegális határbelépő migráns. Mit gondol minderről?
A média lerohanása, a nyilvános beszéd kisajátítása is kísérlet a saját narratíva túlnyomóvá tételére. Másként fogalmazva: legyen mód kontrollálatlanul hazudni, manipulálni. A migráns eredetileg egy semleges szakszó, a lakóhelyüket elhagyó, s máshol letelepedni akaró emberek megnevezésére. Baljós, homályos kifejezés, idegen szó, a magyarok istene is propagandacélra teremtette. 2015-ben és utána könnyű volt rájátszani a xenofóbiára, a félelemre, s a szóhoz kapcsolni a „betolakodó”, a „gyermekeink megerőszakolója” a „sötét arab terrorista” jelentéseket. Ami persze hazugság, egy torzkép, egy fantomkép kimerevítése, mégis, a migráns a "tuggyukki" egyik alesetévé neresedett, sunyi rasszizmussá. Aztán ezt a méregelegyet a tömegmédián át belespriccelték az emberek tudatába. Most, hogy jönnek Ukrajnából a menekültek, a migráns szó véletlenül sem hangzott el, az bizony ott maradt a déli határkerítésnél, a nem fehérek és/vagy nem keresztények jelölésére, ezzel is elárulva a hajdani jelentésmódosulás irányát. Pedig akik folyamatosan jönnek, menekülnek a háború elől, a szó eredeti, semleges értelmében migránsok, hisz tudjuk: minden menekült migráns, noha nem minden migráns menekült.
Nem kell filológusnak lenni annak megállapításához, hogy a kormánypárt retorikáját átszövi a harciasság, a kormányfő előszeretettel használ militáns, katonai szakkifejezéseket beszédeiben, így például „nyergeljetek, sorakozz hadrendbe, partra szállunk”, legújabban pedig itt van a jogállami dzsihád. Mi végre ez az állandó küzdelem, harci riogatás?
A NER nyelve hemzseg a harcászati kifejezésektől, mindig csatázni kell, hadba szállni, a vezér milit-áriái ennek félelmetes és nevetséges példái. Győzni, vetélkedni, lenyomni, tiszteletet parancsolni, ezek a politikai tesztoszteron fontos összetevői. Ha van, ha nincs, ellenséget kell kreálni, el kell hitetni bármi áron, hogy kívülről, belülről rád törnek, s ha életben akarsz maradni, védekezni kell; vagy te eszel, vagy téged esznek. Akkor van elemében a vezér, ha valakikkel össze tudja rúgni a port. Megsérti a társadalom majd minden csoportját, hol összevész a tábornoki karral, hol áldatlan vitába keveredik a Brüsszelnek aposztrofált uniós intézményekkel. A "Brüsszel" több évszázados toposz folytatása, a török, a labanc, az orosz után manapság "Brüsszel" bántja a magyart. Ez jól felfogott politikai érdek is, hogy harcias szólamokkal egyben és lázban tartsa táborát. A „Nyugat”-nak, bomlás ide vagy oda, még mindig van pozitív csengése, így ez az idegen hangsor jobban használható a NER-magyar vezérszavaként. A nemzetietlen, kozmopolita Brüsszel, amelynek csak Európa nemzetek feletti egyesítése fontos, elég tartós politikai terméknek bizonyult, ha még mindig nem cserélték le. Most támadt egy erős zavar, a pávatánc stratégiai kacsázássá esett szét, Orbán már Oroszország gyalázatos tetteit említő nyilatkozatot ír alá Londonban, miközben a lakájok a közmédiában még mindig nyomják az oroszbarát narratívát.
Indulatosan beszél. Ennyire kihozza sodrából a Fidesz verbalitása?
Nem a verbalitás. A sértett cinizmus, meg a vakdüh, a hőbörgés. Amikor a harmadik közjogi méltóság, a parlament elszabadult hajóágyúja moslékkoalíciónak nevezi az ellenzéki pártok szövetségét, ahogy az infantilis, ugyanakkor körmönfontan gyűlölködő Mini Feri óriásplakátok harsognak mostanában lépten-nyomon, ha nem is lep meg, elképeszt. Az, hogy a NER potentátjai szemében ma a parlamenti ellenzék ellenség, és minden megengedhető vele szemben, hisz nem tartozik a hazához, mivel a haza nem lehet ellenzékben. Ezzel a szlogennel, igaz csalással, hisz az egyenlő esélyek megszüntetésével, megnyertek két választást, kíváncsi vagyok, ha mostanit elveszítik, mi lesz e mondat-leleménnyel.
Literátorként sem díjazza a NER szólásait? Nap-nap után halljuk: rezsiharc, békemenet, libernyák, előre menjünk, ne hátra. Talál köztük eredetit, szellemest?
Nem. Többségük faék egyszerűségű, levetett darab a huszadik század diktatúráinak szótárából, a Harmadik Birodaloméból vagy a Szovjetunióéból, olykor a magyar létezett szocializmusból. Utóbb lehet nevetni rajtuk, de nem szellemesek. Tulajdonképpen, a maga összetett aljasságában, a sorosozás képesztett el leginkább. Ahogy ravaszul rájátszik az antiszemitizmusra. Tudatos utalással a náci és a nyilas propagandára, miközben lehet forgatni az ájtatos szemet, hogy huncut, aki rosszra gondol. Meg kell hagyni, a kampányguru, aki a terméket előállította, értette a szakmáját, mint a hóhér, de hát attól még nem szeretjük.
A mai magyar közbeszédben mind gyakrabban előfordul egy korábban elképzelhetetlen verbális eszköz: egyre több benne a cifra káromkodás. Akad olyan vélekedés, hogy a trágárság megengedett a politikai megszólalásokban is, az a demokratikus fejlődés velejárója, egyfajta civilizációs vívmány. Hogyan vélekedik erről?
Nehéz megmondani mikor, mely korban, mi minősül trágárságnak. Ami 30-50 éve súlyos illetlenség volt, arra ma szem se rebben. Tény, hogy jobb- és baloldalon egyaránt akad politikus, aki elengedi magát nyilvános megszólalásaiban, de én ezt inkább tabudöntögetésnek tekintem. Engem a kenetteljesség jobban zavar az úgynevezett trágárságnál. Persze a fröcskölődő gyűlölet, némely nácoid vezérpublicista kocsmai verbállincselése viszolyogtat. Ennél már csak a névtelenségbe burkolódzó kommentek színvonala van lejjebb. Az már tényleg a média pöcegödre.
Azt akarja ezzel mondani, hogy a sok politikai indíttatású szitkozódás megrontja „édes anyanyelvünket” is? Mit jósol, idővel elkopik a NER nyelve?
Persze. Elkopik, elhalványodik a NER-rel. Legalábbis a mindennapi felszín alatt lebeg a nyelv tengerében, ott van, de kevésbé látszik. Mementó marad, nyelvemlék. A Harmadik Birodalom nyelve sem változtatta meg alapjában a németet, a sztálinizmusé sem az oroszt, pedig volt rá szándék és téboly. A nyelv sokkal nagyobb, összetettebb képződmény annál, mint hogy használói, belemosván az olykor szörnyű indulataikat, el tudnák rontani. Óceán, amelybe ugyan sok mérget beleokádnak, de képes öntisztulásra, megújulásra, legalábbis hosszú távon. Lehet félteni édes anyanyelvünket, de nem hiszem, hogy kéne. Divatok, illemtanok, behatások jönnek-mennek, tabuk dőlnek és termelődnek, de amíg a földkerekségen annyian, körülbelül 13 millióan beszélik a magyart, addig nyelvi szempontú baj lehet, de tragédia nincs. Móra Ferenccel szólva „csak vadász ne jöjjön”. Illetve: menjen.
