Oroszország épp modernkori történelme legnagyobb tragédiáját éli át az országot 22. éve uraló Vlagyimir Putyin megalomán birodalmi álmainak köszönhetően. Gyűlnek a koporsók és a könnyek Oroszországban, a lakosság így az agymosó propaganda ellenére lassan szembesül a szőrnyű valósággal. Azzal, hogy nem valami korlátozott, különleges hadművelet zajlik Ukrajnában, hanem valódi háború, ahonnan fiaik, hozzátartozóik egyre gyakrabban térnek haza lezárt ólomkoporsókban.
A Kreml nem közli az orosz vesztességeket, az utolsó hivatalos bejelentés, amelyben 498 halálesetet ismertek be, már több hetes. Kedden Moszkva hivatalos fogolycsere kérelmet nyújtott be a Nemzetközi Vöröskereszthez, amelyben több mint 500 ukrán hadifoglyot ajánlottak fel cserére. Ukrajna ezt megelőzően 560 orosz hadifogolyról beszélt illetve többszáz „dezertőr” orosz katonáról, akik önként tagadták meg a harc folytatását.
A tényleges vesztességekről sem orosz, sem ukrán oldalon nincs hiteles adat, a NATO szerdai becslése azonban döbbenetes számokat tartalmazott. Eszerint az elesettek száma 7-15 ezer közötti lehet, (ukrán közlések szerint 15800), de a sérültekkel, hadifoglyokkal és dezertőrökkel együtt az oroszok Ukrajnában elszenvedett vesztesége 30-40 ezer közöttire tehető. Noha a számok ellenőrizhetetlenek, az kétségtelen, hogy az orosz haderőnek meglepően súlyos veszteségei vannak mind az elesettek, sérültek, hadifoglyok, mind a dezertőrök tekintetében. Összehasonlításképpen: a szovjet hadsereg Afganisztánban 10 év alatt 26 660 katonát veszített és 30 ezren sebesültek meg.
Arról a kommunikációs csatornák oda-vissza blokkolása miatt igencsak korlátozott ismereteink vannak, hogy miként éli meg az orosz nép az egy hónapja zajló „testvérháborút”. Annyi azonban még így is kiderül, hogy a cinkkoporsókban hazatérő „hősi halottak” számával egyenes arányban növekszik a döbbenet, a félelem és az elkeseredettség, s ezen már az sem tud segíteni, hogy az állami propagandát lelkesen támogatja, sőt sokszor túlszárnyalja a Kirill pátriárka vezette orosz ortodox egyház papjainak nem kis hányada.
Némi rálátást ad a közhangulatra az Oroszországban elérhetetlen, ellenzéki The Moscow Times portál riportja, amely egy kiskatona temetéséről számol be Voronyezsből. A 21 éves Kirill Uljasev ejtőernyős katonaként február 27-én hunyt el a Kijev melletti harcokban. A családot azonban csak március 12-én értesítették, holttestét 15-én szállították haza lezárt cinkkorporsóban. Hivatalos magyarázat szerint a fiú aknarobbanásban halt meg, teste felismerhetetlenségig megroncsolódott, még a szüleinek is megtiltották, hogy kinyissák a koporsót. Kirill – akárcsak a többi katona, nem tudott rendszeresen hazatelefonálni, utoljára levélben jelentkezett, amelyet a halála előtti napon írt.
Kirill temetési szertartását Gennagyij Zaridze ortodox pap végezte, aki afféle helyi híresség Voronyezsben, mióta 2015 karácsonyán személyesen találkozott Vlagyimir Putyinnal. A lap beszámolója szerint a lelkész beszédében nem kevesebbet állított, mint hogy az elhunyt fiatalember Krisztus harcosa volt, a Jó megtestesítője, a Gonosz ellen küzdött, akit nyilván a „sátáni” ukrán nácik testesítenek meg. A celeb pópa a fiúkat elvesztő gyászoló család vigasztalása helyett felvonultatta a Kreml propaganda teljes kelléktárát. A Szovjetunió felszámolása egy nagy csalás volt, az orosz nép elleni bűntett, mennydörögte, nem feledkezve meg Amerika ostorozásáról sem, hiszen a sátáni ukrán náci erőket az amerikai multinacionális vállalatok teremtették.
Kirill Uljasev tragédiája semmiképpen sem egyedi. Sorkatonaként jelentkezett át a hivatásos hadseregbe, ahol ejtőernyős lett. Századát február közepén küldték hadgyakorlatra az ukrán határra. Már a hadgyakorlat idején elvették telefonjaikat és csak megadott időkben hívhatták fel családjaikat. Temetésén a helyi elöljárók mellett gyászbeszédet mondott Dmitrij Maszlov 42 éves volt FSZB-tiszt is. A The Moscow Times által idézett beszédben a pópához hasonlóan azt hangsúlyozta, hogy Kirill „nem háborúban Ukrajnával, nem háborúban az ukrán hadsereggel, hanem a Jó harcában a Gonosz ellen” halt hősi halált. A kerületi katonai komisszár pedig úgy fogalmazott, hogy a fiatalember „olyan háborúban halt meg, amelyet azért vívunk, hogy megvédjük hazánkat a Gonosztól és befejezzük azt, amit nagyapáink nem fejeztek be a Nagy Honvédő Háborúban". A gyászoló tömeg, zömében a fiatal katona barátai, osztálytársai döbbenten, félelemmel, némán hallgatták a szónokokat.
