Jaroslaw Wolski újságíró, a wroclawi Nowa Technika Wojskowa munkatársa évek óta foglalkozik az úgynevezett „fehér hírszerzés” adatainak elemzésével. Ennek másik neve egy angol betűszó, az OSINT, azaz nyílt forrású hírszerzés. A sajtóban, állami dokumentumokban, közösségi hálón, kereskedelmi műholdak felvételeiben és más nyilvános forrásokban kutakodva jutnak fontos következtetések birtokába.
Wolski a gazeta.pl-nek azt mondta: sok elemző cég már a múlt év közepén állította, hogy az oroszok meg fogják támadni Ukrajnát. Ez a bizonyosság csak erősödött, amikor gyakorlatozás címén majd’ 200 ezer katonát csoportosítottak át az ukrán határhoz. Wolski szerint viszont ez a létszám nem elegendő, az orosz katonai doktrína szerint legalább háromszoros erőfölényre lett volna szükség. Ezért hihették az európai vezetők, hogy Putyin nem támad.
Az amerikai és a brit hírszerzés viszont biztos volt az agresszió bekövetkeztében. Feltehetően voltak embereik az orosz döntéshozói körben, legalább annak peremén. Az összes elemző meglepődött, milyen határozottan állította Joe Biden, hogy Putyin háborúra készül. Az amerikaiak és a britek egymás után fedték fel a tudomásukra jutott orosz terveket, például azt, hogy provokátorokat küldenek a szakadár kelet-ukrajnai területekre, hogy okot szolgáltassanak a támadásra. Azt is bejelentették, hogy az oroszbarát politikusi csoport puccsra készül Kijevben és az ország feldarabolásra szőnek terveket.
A hírszerzési információk maximális nyilvánosságra hozatala új elem a globális kémháborúban – állítja a The Atlanticban Amy Zegart, a Hoover Intézet munkatársa, akinek Kémek, hazugságok, algoritmusok címmel jelent meg könyve. Szerinte a hiteles hírszerzési információk nyilvánosságra hozatalának a mai helyzetben több hozadéka is van. 1. A tények közlésével megelőzik az orosz dezinformációt. Az orosz hatalom/hírszerzés egyik fő eszköze a globális megtévesztő kampányok sorozata. Az orosz hatalom valódi terveinek feltárásával megzavarják ezt a hazugsággyártó gépezetet. 2. A szokatlan amerikai-brit eljárás zavarba hozta Putyint, olyan lépésekre kényszerítette, amelyeket nem tett volna meg, s ezzel lemeztelenítette magát és rezsimjét. 3. A hírszerzés tényeinek nyilvánosságra hozatala megnehezítette azon kormányok helyzetét, amelyek szerettek volna félrehúzódni a konfliktustól, óvakodtak az állásfoglalástól. A nyugati egység – például a szankciók alkalmazása és a fegyverszállítás Ukrajnának – talán emiatt lett ilyen működőképes, vélekedik a The Atlantic szerzője.
A NATO a lehetőségekhez képest jól felkészült, még a háború kezdete előtt meggyorsította a fegyverszállítást és kivonta katonai kiképzőit Ukrajnából. Jaroslaw Wolski szerint az orosz hírszerzés csődjéről tanúskodik a háború első heteinek három fő kudarca: 1. az ukrán hadsereg nem adta meg magát, hanem keményen ellenállt, nem sikerült elfoglalni Kijevet, Harkivot, Mariupolt; 2. Az ukrán kormány nem menekült el, s nem sikerült merénylettel vagy puccsal kiiktatni Zelenszkij elnököt, aki közben globális média szuperhőssé nőtte ki magát; 3. Az ukránok, beleértve a kelet-ukrajnai oroszul beszélő milliókat, elutasították az orosz inváziót, a megszállt városokban naponta tüntetnek és "Menjetek haza!" kiáltásokkal veszik körül a katonákat.
Ezek szerint az orosz vezetés rosszul mérte fel Ukrajna politikai, katonai és társadalmi helyzetét? Valóban megtévesztették Putyint az FSZB vezetők, akiket a kudarcok miatt leváltott? Nick Reynolds és Dr. Jack Watling, a londoni RUSI katonapolitikai intézet munkatársai feldolgozták azt a közvéleménykutatást, amelyet most februárban végeztetett el Ukrajnában az FSZB 5. szolgálatának 9. igazgatósága. (Az ötödik szolgálat az FSZB-n belüli hírszerzés, amely a volt szovjetköztársaságokban aktív.) Az elemzők arra jutottak, hogy februárban az ukránok jövőképe pesszimista volt, nem bíztak a politikusokban, pártokban és az intézmények többségében. Elsősorban az emelkedő infláció és a megélhetési költségek foglalkoztatták őket. Zelenszkijt mindössze 34 százalék támogatta, a népesség 68 százaléka ugyanakkor bízott a hadseregben. A parlamentben azonban csak 11 százalék bízott, a rendőrség és titkosszolgálat 28, illetve 23 százalékuk bizalmát bírta. Az ukránok tudtak az orosz hadsereg felvonulásáról a határok mentén, de többségük nem hitte el, hogy támadni fognak. Eközben úgy vélekedtek, hogy az ukrán haderő képes megállítani a sokkal erősebb orosz hadsereget.
Az orosz hírszerzés ennek a békeidőben készült felmérésének az alapján jelenthette azt Putyinnak, hogy az ukránok felszabadítóként tekintenek majd rá. Nem számították bele a prognózisba, hogy a brutális támadás, a bombázások, a menekülési kényszer, az ártatlan polgári áldozatok sokasága egy-két nap alatt a szkeptikus, kormánykritikus többséget és az orosz kultúrájú ukránokat is az oroszok elkeseredett ellenfelévé tette. A civilek ugyanis – állítja a két brit kutató – nem tesznek különbséget a bombák között, akár véletlenül, akár szándékosan robbannak azok a közelben.
Az ukrajnai agresszió nyomán átírják majd a hírszerzési protokollokat is. Még nagyobb szerepe lehet majd a politikai kémkedésben az internetes elemzéseknek, a közösségi hálón megjelenő állásfoglalások, képek, közlések analízisének. Az oroszoknak biztos sok emberük van az ukrán hatalom felső emeletein – de ez nem oldotta meg a problémáikat. A katonai hírszerzésnek pedig az ellenséges hadseregek belső hierarchiáját, szociológiáját kell mélyebben tanulmányoznia. Egy hónap alatt öt orosz tábornok esett el a háborúban. A legtöbb elemző szerint az orosz katonák gyenge harci kedve, a középső és alsó parancsnoki szint döntésképtelensége viszi a magasabb parancsnokokat a frontvonalba, ahol egyébként nem lenne semmi keresnivalójuk.
