Márki-Zay Péter múlt szerdán járhatott először a közmédiában, ahol öt percet kapott, hogy ismertesse az Egységben Magyarországért programját, miközben Orbán Viktor március 15-i beszédét 24 óra alatt kilencszer ismételte meg a köztévé M1 hírcsatornája. Hogyan látja, ilyen feltételek mellett ki tud-e lépni az ellenzéki összefogás a saját médiabuborékjából, hogy elérje a még bizonytalan választókat?
Minden minősítést elhasználtunk már arra, ami a magyar állami médiában zajlik, de hogy kilencszer adják le Orbán Viktornak a programadás szempontjából mérsékelten izgalmas ünnepi beszédét, azért ezt Rákosi Mátyás is megirigyelné. Annyiban persze muszáj ezzel foglalkozni, hogy mi lesz egy esetleges kormányváltás után a közmédiával (MTVA), ahol láthatóan nem akarják megérteni, mi a közszolgálatiság mint európai fogalom és értékválasztás. Persze, nemcsak az állami médián múlik, hogy az ellenzéknek milyen médiatere van, de akármerre nézek, nem látom a kitörési pontokat. Itt egy mértéktelen hangerővel kell megküzdeni és az ellenfél civilizálatlan, agresszív kommunikációs stratégiájával, amelyen éppen ezért nehéz fogást találni. Amikor egy választási kampányt élet-halál harcként tüntetnek fel, világvégét jósolva az ellenzék győzelme esetére, az nyilvánvaló tünete annak, hogy ez már nem demokrácia. Hiszen annak egyik lényege épp az lenne, hogy van egy beépített mechanizmus a békés hatalomváltásra, és ésszerű párbeszédet engednek arról, hogy kinek mi az ajánlata.
A médiafelületek tekintetében lát valamilyen tartalékot az ellenzék számára?
Előre kell bocsátanom, hogy én az Egységben Magyarországért kommunikációs stratégiájának meghatározásában nem veszek részt. Kifejezetten a médiapolitika szakterületéért vagyok felelős, annak kidolgozásáért, hogy mit gondoljunk a médiarendszerről egy kormányváltás esetén. Ami a tartalékokra vonatkozó kérdést illeti, fontos tisztázni, hogy nincs olyan, hogy ellenzéki média. Az RTL Klub nem fogja Márki-Zay Pétert ajnározni, sem a 444, a HVG vagy a Telex független újságírói. Ezzel szemben a Fidesz-médiában minden erkölcsi fenntartás nélkül Orbán Viktor után mennek amikor ő Vlaagyimir Putyin legfőbb barátja, de ha kell (az orosz elnök Ukrajna ellen indított háborúja miatt), egy döbbenetes manőverrel másnapra ők lesznek a békegalambok. Az ellenzék csupán két olyan lehetőséggel rendelkezik, ahol saját erőforrásain múlik, mennyire tűnik hangosnak. Az egyik a közösségi média, ahol várhatóan nagyobb sebességre kapcsol majd, de nem tudom azt mondani, hogy ehhez átütő üzeneteket tudtak volna megfogalmazni. Ugyanitt a fideszes Megafon projekt néhány hete már 600 millió forintos összköltésnél tartott, amivel aligha tudnak versenyre kelni. Ez részben önhibájuk, mert dolguk lett volna felkészülni, hogy ezzel az elképesztő túlerővel szemben is hallatni tudják a hangjukat. A másik lehetőség az a „kopogtatás”, a választók közvetlen megszólítása, ami a tapasztalatok szerint működik, és ennek most jön el az ideje, a kampány utolsó harmadában. Ha van okunk bármi optimizmusra, az az, hogy a Fidesz sem tud kilépni saját híveinek nagyon zárt buborékjából. Elképesztő hangereje sem elég ahhoz, hogy áttérítse azokat, akik az elmúlt 12 évben megszenvedték, megértették ennek a rendszernek a lényegét. Egyetlen dolgot tehet, hogy egy pillanatra sem engedi el a saját választóit.
Hogyan jellemezné azt a hatást, amelyet a közmédia Fidesz általi elrablása az elmúlt 12 évben gyakorolt a demokrácia állapotára?
Ne felejtsük el, hogy a közmédia elfogulatlanságával kapcsolatos vita végig kísérte a rendszerváltás utáni időszakot, és az 1998-2002-es Fidesz-kormány idejére elhozta a csonka kuratóriumok történetét, amelynek révén az ellenzéket már akkor is kiszorították a közmédia ellenőrzéséből. 2010 azonban egyértelmű fordulópontot jelentett, az új médiatörvénnyel az intézményrendszer számon kérhetetlen lett. Az erről feltáruló képtelenségek sorában a legutóbbi az volt, hogy a Szabad Európa újságírói továbbra sem kaphatják meg azt a megállapodást, ami a közmédia két része, a Duna Médiaszolgáltató és az MTVA közötti viszonyt rendezi, mert a bíróság úgy ítélte meg, hogy nem tudták bizonyítani egy ilyen dokumentum létezését. Mindez a döntések, a pénzek elosztása és a munkavállalók fölötti kontroll teljes átláthatatlanságát eredményezi. Az MTI belső viszonyait feltáró anyagokból pedig nemrég az derült ki, hogy az MTVA-ban a munkavállalókkal szemben egy nagyon erőteljes elnyomó gépezet működik.
A közmédia ilyen mértékű elvesztéséhez a Kúria és az Alkotmánybíróság is kellett. Az ő döntéseik kiüresítették azokat a törvény szerint még ma is meglévő elvárásokat, hogy a közszolgálati média legyen tárgyilagos, kiegyensúlyozott, pontos stb. Így ezeket az elveket ma sem a szerkesztői gyakorlat, sem a joggyakorlat nem engedi érvényesülni, s ezzel nagyon nehéz küzdeni, hiszen ez egy kétharmadba zárt rendszer.
Az ellenzéki összefogás győzelme esetén melyek lesznek a demokratikus nyilvánosság helyreállításának első lépései?
Egyes lépéseket akkor is meg lehet tenni, ha az új kormánynak nem lesz kétharmados parlamenti többsége, és nyilván ez a valószínűbb. Nagyon hamar megoldható a tájékozódás szabadságának biztosítása. Az, hogy a közérdekű adatokat kezelő intézmények minél gyorsabban és pontosabban válaszoljanak az újságírói kérdésekre, s hogy a politikusokkal szemben is megfogalmazódjon egy válaszadási kötelezettség. Ugyanígy gyorsan felszámolható az a teljesen példátlan helyzet, hogy a magyar reklámpiac harmada az állam költéseiből létezik, és az öt legnagyobb multicég költései együtt sem érik el ennek összegét. Ez nemcsak a médiapiacot teszi tönkre. Pontosan tudjuk, hogy a Fidesz médiáját is lényegében így tartják fenn. A közmédia 130 milliárdjára 2021-ben még rájött 75 milliárd forintnyi állami hirdetés, aminek 90 százaléka a Fidesz médiájában landolt. Az önök lapjának, a Népszavának persze a túlélését szolgálja, hogy szintén részesül az állami hirdetésekből, de meg kell keresni a módját, hogy egy ilyen fontos és tartalmi szempontból jó minőségű lap egy piaci koordinátarendszerben találja meg a helyét.
A közpénzeknek a médiapiacról való kivonása az alapvetően egy tollvonással megoldható, ettől persze nem fog összeomlani se a KESMA, se a TV2, de fájni fog nekik. Közpénz nélkül a Fidesz-közeli médiumok egy része nem lesz többé fenntartható, bár rengeteg vagyon van még fennhalmozva a háttérben erre a célra.
A közel ötszáz sajtóterméket egybefogó KESMA felszámolására nincs azonnali gyógymód, egy a jogállamiságot komolyan vevő új kormány a magántulajdonnak ezt a formáját nem tudja egy csapásra megszüntetni. Arra viszont lehetnek eszközök, például egy versenyjogi vizsgálat, hogy megtaláljuk azokat a területeket, ahol a KESMA visszaél a rendkívüli piaci erőfölényével, például a lapterjesztés és a nyomdai kapacitások terén. De a „nagyon hamar” lista itt véget is ér, mert a többi lépés kétharmados törvényeket is érint.
Hogyan képzelik el kormányra kerülve a politikai túlélést a Fidesz vezényelte közmédia és a többi fideszes médium össztüze közepette?
Ami biztos, hogy el fog indulni, az egy alternatív médiacsatorna kiépítése a közmédia valódi funkcióinak az ellátására. Az én koncepcióm az – bár ezt sok szakmai partner kevésbé tartotta jó ötletnek –, hogy valamiféle regionális alapú szerveződéssel lehetne létrehozni egy ilyen alternatív csatornát, amely nem csak televízió lenne, hanem nyilván meg akar majd jelenni azokon a platformokon is, ahol a potenciális közönsége jelen van. A regionális alapú szerveződés választ adhat a nem budapesti Magyarország elérésének és megértésének kérdéseire is. Emellett megoldásokat kell majd találni egy olyan partneri együttműködésre a nehéz éveket átvészelt független médiumokkal, amelynek keretei között utóbbiak nem egy túlsúlyos ellenfelet fognak látni az új közmédia csatornában, hanem egy új felületet, amiben az ő tartalmaik is meg tudnak jelenni.
Az egy nagyon releváns kérdés, hogy honnan lesznek az elképzelt alternatív közmédiának új emberei, és ezért is fontos hangsúlyozni, hogy ez egy partnerség alapú csatorna lenne. Mert Magyarországon vannak nagyon jó újságírók, de nyilván nem lehet cél, hogy közpénzből magasan megfizetett emberekkel kezdjünk el építkezni, s ennek ne az elmúlt évek minden nehézsége ellenére kiváló munkát végző független szerkesztőségek igyák meg a levét.
Milyen intézményi és finanszírozási keretek között képzelték el a közmédia átalakítását, a közszolgálatiság helyreállítását?
Hát ugye, itt is nagy kérdés, hogy lesz-e kétharmados parlamenti többség, amelynek birtokában lehet nagyot álmodni. Az MTVA jelenlegi struktúrája nyilvánvalóan nem kívánatos, helyette egy sokkal átláthatóbb szervezeti rend kell, amiben nincs ezerféle, semmilyen valós funkciót be nem töltő testület. Emellett egy minden eddiginél egyszerűbb felügyeleti rendszerre van szükség, az Országgyűlés világosan megfogalmazott kontrollja alatt. Nagyon fontos elvárása az Európai Uniónak, meg a józan észnek is, hogy ne bemondásra kelljen elhinni, hogy kell öt vagy hat tévécsatorna, hanem legyen egy alapos feladatáttekintés arról, hogy a jelenlegi nyilvánosságban mit értünk közszolgálati feladatok alatt, és ezek ellátásához igazítsuk a ráfordítható összeget.
Gondoltak-e arra, hogy kormányra kerülve hogyan találnak majd új embereket a közmédia vezetői posztjaira, illetve a Fidesz-propagandát kiszolgáló vezető szerkesztők helyére?
Van egy csomó olyan újságíró Magyarországon, aki szeretne jó közszolgálati médiát csinálni. Köztük olyanok, akinek van vezetői vagy sok éves szerkesztői tapasztalata. Tehát nem azt látom problémának, hogy nem lesz ember, inkább azt, hogy ennek a toborzásnak nehogy a független média igya meg a levét. A részleteket pedig egy megfelelő szakember gárda kell, hogy kidolgozza. Egy pontot látok még, éppen az MTI-ről nemrég megjelent anyagok kapcsán. Ha létre akarunk hozni egy új hírügynökséget és meg tudjuk mondani, hogy az mibe fog kerülni, akkor le tudunk majd tenni egy megfelelő ajánlatot akár az MTVA-nál dolgozó, szakmailag méltatlan helyzetbe kényszerített hírügynökségi kollégáknak, akik tisztességgel akarnák végezni a dolgukat.
Nem túlhaladott-e a ragaszkodás egy klasszikus hírügynökség és a nemzeti közmédia fenntartásához a világszerte gyorsan átalakuló médiaviszonyok és a sajtóval szemben idehaza mért drámaian alacsony bizalom közepette?
A hírügynökség szerepe az tisztább. Minden szerkesztőség ki van éhezve arra, hogy legyenek híranyagok, amiket tud akár közölni, akár feldolgozni. Ezt egyáltalán nem érzem meghaladottnak. Az én ízlésemnek jobban megfelelne az a Nyugat-Európában látható modell, hogy a piaci szereplők maguk tartsák fenn, de Magyarország ehhez túl kicsi piac. A közmédia többi részét nehezebb kérdésnek látom. Mert tényleg annyira kitágult a nyilvánosság, és akkora lett a verseny a figyelemért, hogy elképesztően nagy árat kell fizetni ahhoz, hogy egy tisztességes közmédia érdemben meg tudjon szólalni. Hogy pontosan hogyan nézzen ki egy XXI. századi közmédia Magyarországon, azt nagyon szívesen rábízom azokra a szakemberekre, akik ehhez értenek és van erről egy víziójuk. Az én vízióm egy a jelenleginél sokkal szerényebb közszolgálati média, amelyben nem a hírszolgáltatás a legfontosabb, hanem a kultúratermelés, itt érzek egy kihasználandó mozgásteret mindenképpen.
Gyakran elhangzik ellenzéki politikusoktól, hogy kifejezetten alacsony a drágán fenntartott közmédia nézettsége. Miközben azt látjuk, hogy például az Ukrajna elleni háború eseményeinek követésében a közösségi média felületeken közzétett információk, videók nagyságrendekkel több emberhez eljutnak. Vajon elképzelhető-e egy olyan közmédia, amelyik alkalmazkodni tud ehhez?
Ez az úgynevezett kooperatív közmédia. Mert ugye nagyon óvatosnak kell lenni a közösségi médiában található tartalmakkal. Elképesztő mennyiségű információ található a világhálón, és tényleg valószínűleg minden korábbinál jobban dokumentált az ukrán háború. De a minap például bekerült a hírekbe egy „deep fake” hamis videó, amelyen Zelenszkij ukrán elnök bejelenti, hogy leteszik a fegyvert. Ha a közszolgálatiság fogalmi lényegét keresem a mai korban, akkor azt mondanám, hogy nagy szükség van megbízható intézményekre, amelyek saját nevükkel adnak hitelt információknak, másokat meg nem engednek be egy hiteles nyilvánosságba. És ha egy olyan, kooperatív közmédiában gondolkodunk, amely másokkal együttműködésben tud összeállítani egy hiteles tájékoztatást, akkor az fontos pillére lehet a nyilvánosságnak.
Van-e tervük a fideszes kormányzás alatt teljesen lebutított megyei sajtó hitelének a helyreállítására, pénzügyi megtámogatására?
Nincs olyan forgatókönyv, hogy elvennénk a KESMA-tól a regionális lapokat, amelyeknek az olvasottsága egyébként láthatóan megsínylette a műfajnak teljesen ellentmondó erős központosítást. Ami pozitív fejlemény, hogy időközben nagyrészt a korábbi megyei lapoktól kirúgott újságírók több nagyobb városban független hírportálokat hoztak létre, s ezek nagyon fontos funkciót töltenek be a helyi nyilvánosság működtetésében. Ami belekerült a mi programunkba, az egy sajtóalap a létrehozása, mindenekelőtt az ilyen kicsi helyi médiumok világos feltételek menti megtámogatására, hogy életben maradjanak az utóbbi évek kezdeményezései, amelyek sok szempontból már át is vették a korábbi megyei lapok funkcióját.
Mi volt az oka, hogy a 2019. őszi önkormányzati választások után az ellenzéki vezetésű városok és kerületek nem szánták el magukat valamiféle közös médiafelület létrehozására?
Hát, ez egy nagyon súlyos politikai hiba volt, amit nem lehet megmagyarázni. Több mint két éve, közvetlenül a 2019. őszi önkormányzati választások után ott volt a kezünkben egy viszonylag olcsó lehetőség arra, hogy egy icipici központi szerkesztőséggel együttműködve, a saját önkormányzati lapjuk egy-két oldalán egy szélesebb körű, tisztességes tájékoztatást nyújtsanak. Ha ez sikerült volna, egy csomó ember többet tudna ma a valóságról. Hogy ebbe nem vágtak bele, azzal szakpolitikusként elképedve néztem. Ez egy nagyon nagy kihagyott ziccer volt, ami vissza is üthet akár. Ezt nem teheti meg még egyszer az ellenzék. Április 4-e után azonnal hozzá kell látnia az új, demokratikus médiaviszonyok kialakításához.
